Fiatalság Félegészség-Xiuchen[Hun]

42. Rész

Kim Minseok szemszöge

Szombat késő délután engedték ki Jongdaet, addig iszonyat unalmasan telt a hét. Eunékkal megbeszéltük, hogy én nem megyek be a kórházba, vagyis inkább rám szóltak, várjak, amíg hazajön és csak utána enyelegjünk. Nem értem, miért ilyenek… De mindenki. Mindennap kilencig maradtam bent, ez akkora baj?

Diamond fejét simogatva néztem valamilyen filmet, viszont nem tudtam arra koncentrálni, úgyhogy ez a tevékenység inkább hasonlított egy “bámulok ki a fejemből, miközben mélyen a gondolataim között vagyok” dologra.

Holnap megyünk Szöulba. Nagyon remélem, nem fog semmi sem történni sem az oda út alatt, se ott és visszafelé. A vezetés miatt is aggódom egy kissé, viszont remélem, ez az érzés elillan, amint a kormány mögé ülök. Tudom, nem kellene magamat okolnom a majdnem megtörtént baleset miatt, de… én tapostam a fékre, miattam nyomódott a mellkasába az öv. Viszont, ha nem fékezek és úgy rántom el a kormányt, akkor lehet mi-...

Hirtelen a kutya ugatni kezdett, felpattant mellőlem, majd a bejárat felé rohant. Fejemet arra fordítva vártam, hogy megjelenjenek. Sajnos a fal azonban takarta őket, szóval először a hangjukat hallottam meg.

- Diamooond! Hiányoztam? Hmmm? Kis szerelmem! – Cuppanó hangot hallottam, majd a kutya ugatását. – Tudod, nagyon hiányoztál, Babu. Majd ma este együtt alszunk, Pajti.

- Azt kétlem. – kuncogott Jongeun rám pillantva. – Min, segítenél a vacsorával?

- Persze. – sietett oda párja.

- Már miért ne aludnék vele? – jelent meg Jongdae, de mivel a kutyát a kezében tartotta, az állat teste miatt még azt se látta, hogy felálltam a kanapéról. – Tudom, hogy nagyon hullik a szőre, de megoldom, takarítok is majd a szünetben. 

- Kizárólag a szobádban, mi?

- Neem! Segítek a lakásban is.

- Jongdae szívem, attól még, hogy leszedték a gipszet nem fogsz tudni mindent megcsinálni..

- Tudom, nem kell mondani.

- Leszedték a gipszedet? – csodálkoztam. Dae ijedtében megpördült, a kutyát pedig magához szorította. Legalábbis Diamond nyekkenése erre utalt. 

- Minseok! – visított és a kedvencével együtt hozzám bújt. Felnevettem rajta, majd átöleltem mindkettőjüket. A kutya értetlenül kapkodta a fejét, Seongmin pedig megingatta a fejét.

- Igen? Mi a problémád? – kérdeztem vigyorogva.

- Tegnap találkoztatok. – kuncogott és sütni kezdte a húst.

- De az a kórházban volt. Ott más. – magyarázkodott Jongdae.

- Ó! Értem már! A csókotok viszont lemaradt. – tette hozzá. 

- Hagyd már őket. – csapott a vállára finoman Eun, majd láttam, hogy a pult másik feléhez lépett, gondolom, hogy ő is segítsen a vacsorában. Már épp szólni akartam, üljön le, én csinálom, amikor hirtelen két puha párnácska nyomódott ajkaimnak. Belemosolyogtam a csókba és lágyan viszonoztam is azt, mígnem Diamond bele nem avatkozott. Ő ugyanis mindkettőnk arcán végig nyalt, majd boldogan ugatni kezdett.

- Fúj, te állat!

- Ne bántsd őt! – lépett el tőlem durcásan Dae, azután arcát a szőrébe fúrta.

- Jobban szereted, mint engem. – dugtam ki a nyelvem.

- Húzd vissza, mert leharapom! – fenyegetett meg.