Boy With Luv

4

-Suga oppa! Menj onnan!-Suga? Ez az a Suga vagy egy másik Suga? Áh! Kinek lenne Suga a neve?-Ki tudja mit fog veled csinálni az az elmebeteg! Nem is értem hogy vehették fel!-Váltott át aggódóba én meg azt hittem ott szétvet a röhögőgörcs. Én? Ez most komolyan rólam beszél?

-Eddig nem ártott még egy légynek se.-Csak ez előbb csaptam le egy szúnyogot de ez csak mellékes információ. Mrs. Mintadiák ijedten nézett rám és talán még mérgesen is. Ajaj. Ha egy mintadiák mérges ott baj van. Főleg ha rád.

-Mindegy!-Mondta rémült hangon.-Cs.Csak gyere táncra!-Bevágta az ajtót és elviharzott.

-Nem mész sehova.-Szögezte le Suga.-Majd megmondom hogy velem voltál. Most jöttünk bele. Nemhogy már egy ilyen kis cafka mondja meg mit csinálj.-Háborgott.-Rám mászott miként idekerült. Utálom az ilyet. -Morgott és visszafordult az asztalhoz. Nem vettem elő a kisfiús énem és ugrottam a nyakába aláírásért könyörögve, hisz' most írok vele egy dalt. Egy kicsit még haladtunk és a hangulat (ami eddig olyan volt hogy én kedvesen és lelkesen adtam az ötleteket ő meg szívta magába az infót és ami tetszett leírta) hamarosan visszaállt. Aztán egyszer csak megszólalt.-Mondd: Nem zavar hogy ki vagyok?-Kérdezte felém fordulva. Kissé meglepett kérdése, meg le is fagytam egy kicsit.

-Nem zavar. Csak meglepett mikor Mrs. Mintadiák elkiáltotta magát.- Utaltam a lánykára akit ő cafkának hívott. Nem is tudom melyik a jobb. Zavartan rá mosolyogtam. A lány becenevét hallva elmosolyodott.

-Látom te sem bírod.-Motyogta és visszafordult a füzete felé.-Folytassuk ameddig vannak ötleteink.-Sóhajtott én meg a lehető leglelkesebben segítettem neki. Sokáig írtuk a dalt, és kb. 3 óra elteltével a tánc tanárom bejött és elkezdett reklamálni. Yoongi nagyon szépen és udvariasan (ráordított) hogy menjen ki mert most dalt írunk. A tanár megszeppenve ment ki. Ezek után teljesen elment a kezdünk a dal írástól és mivel nem volt meg az eddigi napi 9 óra alvásom így szépen lassan elkezdtem álmosodni. -Fáradt vagy?-Kérdezte én pedig bólintottam.

-Eléggé. Mindig képes vagyok akár napi 14 órákat aludni. Csak most ugye barátomnak hála jelentkeztem és hát ja.-Magyarázkodok.

-Menj csak haza. De nehogy útközben elaludj.-Mosolygott rám és elkezdtünk pakolni. A mindig morgód Min Yoongival beszélek éppen?-Ne kísérjelek haza?-Kérdése meglepett. Az elején nem is tudtam hogy kéne válaszolnom de megráztam a fejem.-Hát jó. Szia!-Köszönt el és elindult a folyosón. Én is elindultam haza. Kifelé menet mentem és az egyik nem várt kómás pillanatomban valaki más lábában hasra estem. Hangos röhögés hallatszódott és mikor az elkövetőimre néztem, ki nem találjátok kiket láttam.

-De balfasz vagy!-Mondta Mrs. Mintadiák.-Látom rámásztál Yoongira kis buzi!-Vádolt meg.-Majd megmutatom én neked hogy hogy mássz rá az én pasimra!-Harsogta és ki nem találjátok, hogy 2 izomagy fiúcska lépett mellém. Méghogy az ő pasija? Remélem legalább Yoongi tud róla. A 2 nálam valószínű idősebb srác a karomnál fogva felemeltek. Hiába lettem teljesen éber és rángattam a karomat nem mentem semmire vele.-Ha nyugton maradsz hamarabb végzünk...-Mondta halál nyugodtan és gyomorszájon rúgott. Még hogy én pszichopata....  Tovább rugdosott ott ahol ért belém rúgott egyet. Egy kis idő múlván abbahagyta. A srácok elengedtek és én mint egy zsák kezdtem el jobbra dőlni, de a becsapódást elkerülve kezemmel még épp időben állítottam meg a testem.-Jegyezd meg jól: ő az enyém és tűnj a közeléből.-Ajánlotta. Elindultak a folyosón de még utánuk szóltam.

-Tudod.... én nem te vagyok így nem akarok még rá mászni se a te "pasidra".-De már meg sem hallotta. A lehető legnehezebb keltem fel. Rosszabb volt mint reggel felkelni és ezt bizony nehéz elérni. Fájt az egész mellkasom és a hasam. Holnap még iskola is. Csak legyen otthon Jin hyung!

***

Természetesen nem volt otthon. Elkeseredtem és minimum 50-szer próbáltam felhívni. A végén már könnyeim is kiszöktek. Nem bírtam tovább. Úgy ahogy voltam feküdtem be az ágyamba miután az ébresztőmet előrébb állítottam. A fájdalom nem fogott ki rajtam, így nagyon hamar sikerült elaludnom.

***

Másnap reggel zuhanyoztam. Vetkőzés közben megnéztem magam a tükörbe. Kék, zöld, lila foltokkal találtam szembe magam ami nem kicsit rémisztett meg. Ezen még a fájdalom se segített ami mindenem átjárta. Majd megmutatom én ennek a nagyképű fruskának hogy rossz emberrel kezdett ki. De nekem más a fegyverem. Majd megismeri. Lezuhanyoztam, bepakoltam és elindultam az iskolába. Mérhetetlenül szomorú lettem mikor ott sem találtam az én egyetlen barátom. Könnyeimmel küzdve ültem le a helyemre. Előpakoltam és fejem a kezemre hajtva pihentem le. Természetesen elaludtam.

***

Délután nuku életkedvvel mentem be az ügynökséghez. Fáradt vagyok, szomorú, magányos és mérhetetlenül szánalmasnak érzem magam. Csakhogy a sors kibasszon velem, az első 3-om órám a táncteremben lesz. Nem is értem hogy rakhattak be pont egy (szerinte (és valamennyire szerintem is)) profi csoportba, mikor nem is táncoltam. Nem volt senki az öltözőbe mikor bementem. De a teremből kiszűrődő zene sok mindent elárul. Sajnos van egy olyan sanda gyanúm hogy még a tánctanártól is kapni fogok. Kopogás nélkül (mert minek kopogjak mikor bömböl a zene?) mentem be. A zene megállt és miként meglátott a tanárom az órájára nézett.

-Pont jókor érkezett Min Beak.-Szólított meg gúnyosan.-Remélem bepótolta az elhalasztottakat.-Nézett rám szúrós tekintettel.

-Természetesen!-Kiáltottam el magam.-Hogy nem.-Raktam hozzá. Megrázta a fejét és sóhajtott egyet. Beálltam a helyemre. Az a rész, mikor itt voltam, tökéletesen ment, de mivel eléggé hiányosan vagyok itt, a többi nem kicsit ment szarul. Többször is rám lett szólva de nem tudtam vele mit csinálni. Nincs szociális életem kitől kérdeztem volna meg? Meg dalszöveget írtam Yoongival. De gondolom ezt ő is tudja. Végig szenvedtem a táncórákat. Az öltözőbe egyedül léptem be, mivel a többieknek még van 1 órájuk és elmentem az 1 énekemre és a 2 reppemre. Aztán jöhet a kedvencem.

*Yoongi sz.sz*

Fáradtam estem be az ügynökséghez. Egy valami éltetett: láthatom. Most csak ez érdekelt. Mert kezdem megkedvelni. Vártam és vártam a szobába, miközben kezdtem is valamit magammal. Végignéztem a jegyzeteket és szomorúan láttam, hogy nem írtunk még egy sor szöveget sem. Aztán vártam és vártam de senki sem jött. Ránéztem az órarendjére és láttam hogy még fél órát reppen van.