Boy With Luv

25

Mini átvezetett minket a nappaliba, ahol egy akkora plazmaTV volt mint Yoongi lakásában.

-Te biztos az a Mini vagy akit én ismertem meg?-Kérdeztem tőle hitetlenkedve. Elkuncogta magát ezen, mert gondolom viccesnek találta, anya viszont csak tarkón legyintett.

-Ha jól tudom...-Vallotta be belemenve a játékba. Hamarosan egy tekintélyt parancsoló alak jelent meg a helységbe nyíló ajtók egyikébe. Szélles vállak, izmos alak, egy tökéletesen leborotvált szakáll és körbajusz. Mindez egy sötét színben. Megszeppenve álltam előtte. Anyukám, mint aki otthonosan mozog ebben a lakásban, mellé libbent és átkarolta.

-Na jó... nem akar a napokban még a kedvenc repperem is a városba utazni csak hogy tetőzze a nem értésemet?-Kérdeztem ledöbbenve a három jelenlévő között kapkodva a tekintetemet. Mini elmosolyodott, pont úgy ahogy mindenki más.-Valaki elkezdené megmagyarázni azt, hogy mégis mi folyik itt?-Kérdeztem még mindig értetlenül.

-Beak... ő itt apukám...-Vett egy mély levegőt Mini.-..és a jegyese.-Jelentette ki az én szám pedig tátva maradt.

-Hogy mi?-Léptem közelebb anyuhoz. Ő is elém lépett. Átöleltem mielőtt bármit is mondhatott vagy tehetett volna.-Hisz' ez fantasztikus!-Öleltem meg szorosan.-De miért nem szóltál?-szomorodtam el.

-Nem tudtam hogy érintene... de nyugi, megbeszéltem Carlossal hogy együtt lehess Minivel!-Újságolta a jó hírt, aminek hallatán egy kicsit lefagytam. Valami vigyort varázsoltam az arcomra és reménykedtem abba hogy Mini kiránt a kutyaszorítóból.

-Akkor én most körbe is vezetem!-Lépett mellém a megmentőm és karon ragadott. Óvatosan húzott maga után, én pedig mosolyogva követtem.

-Édesek.-Hallottam meg anyám hangját magam mögül. Szomorúan mentem tovább. Az anyám. Lehet rossz dolgokat tett, de nem érdemli meg hogy hazudjak neki. Így is úgy érzem hogy kihasználom.

-De együtt vannak?-Hallottam a kérdést Mini apjától. Aztán az ajtó becsukódott és elválasztott minket az ősöktől.

-Jézusom....-Temettem el az arcomat a kezeimbe.-Mi.A.FENE?!-Akadtam ki amikor jóval arrébb mentünk.

-Ne akadj ki!-Tette a vállaimra a kezeit Mini.-Jó, eléggé furcsa, meg ilyenek, de... nyugodj meg!-Rángatott egy kicsit meg. Döbbenten néztem rá ő pedig sóhajtott.-Apám nagyban dolgozik azon hogy anyudat jobb belátásra bírja....-Újságolta a hírt.

-Te elmondtad?!-Kérdeztem fojtott hangon, teljesen kiakadva.

-Nem volt más választásom!-Vágott vissza.-A barátaim vagytok és nem vagyunk egymásba szerelmesek!-Magyarázkodott és utána a szájához kapta a kezét.

-Vagyunk?-Döbbentem le, ő pedig hátat fordított és elfutott.-Mini!-Futottam utána, de ebben a hatalmas házban hamar szem elől vesztetettem. Aztán eltévedtem. Se Mini, se anyuék, se főbejárat. Mondjuk helyette felfedeztem a konyhát. Ahonnan kizavartak, szóval felfedeztem az egész házat. 2 órán keresztül bolyongtam a folyosókon, amikor végre valaki megtalált. Pontosabban Mini dúsgazdag apja.

-Hát te?-Kérdezte tőlem meglepetten.

-Eltévedtem.-Jelentettem ki.

-Akkor gyere!-Intett maga után.-Tudom hogy kicsit fura, de egy ideje már megkértem az anyád kezét. Nem számított se ő, se én rád. Főleg nem én. Láttam hogy mi történ, tudom hogy ki vagy és mi történt és sejtem hogy a miatt jöttél vissza az anyukádhoz. Mini bezárkózott a szobájába. Összevesztetek?-Kérdezte én pedig megráztam a fejem.

-Nem. Beszélgettünk ő pedig elszaladt amikor barátom helyett barátaimat mondott.-Magyarázkodtam.

-Szóval nem szeretitek egymást?-Döbbent meg.

-De. Csak nem úgy ahogy anya szeretné.-Vallottam be.

-Hanem mint barát.-Fejezte be a gondolatmenetemet. Bólintottam.

-Anya sose tudta elfogadni hogy más vagyok.-Magyarázkodtam.-Én meg azt nem tudtam hogy nem tudja. Évekkel ezelőtt elszöktem otthonról és új életet kezdtem. Az álmaimnak akartam élni a szerelmemmel. De aztán otthagyott én pedig egyedül maradtam. Öngyilkos akartam lenni, de megmentettek. Az után nem tudtam mit kezdjek magammal. Mondjuk arra sem számítottam hogy idáig fog fajulni a dolog.-Fejtettem ki röviden az eddig történteket.

-De miért hazudtad azt hogy öngyilkos lettél?-Kérdezte megállva egy ajtó előtt.

-Ha nem tettem volna, feldühödött fanok ezre keresnének még mai napig és igyekeznének a lehető leggyorsabban véget vetni az életemnek.-Vettem egy mély levegőt.-Nem tudtam hova menni, vissza kellett jönnöm az anyámhoz. Szeretem, de annyira sok mindenben megkeserítette az életemet, hogy már féltem visszajönni. Azt hazudtam neki hogy kigyógyultam a betegségemből ami igazából a melegség. Ő pedig odahozta a lányodat amire most nem tudok mit mondani.-A cipőm orrát néztem.-Nem akarom kihasználni, hazudni neki meg ilyenek, de.... annyira félek hogy ugyan az lesz belőle. Ha nem ezt mondom, eltaszít és élhetek az utcán...-Fejeztem be a mondandóm és halk szipogást hallottam. Felnéztem. Anyám állt a velem szemben könnyes szemekkel. Ölelésre tárta a karját én pedig megöleltem.

-Nem tudtam hogy ennyire elrontottam ezt évekkel ezelőtt.-Szólalt meg miközben szorongatott.-Megváltoztam Beak. Már nem érdekel hogy fiú vagy lány az, akit szeretsz. Mini és Carloss felnyitották a szememet. Tudom mi történt és sajnálom. Szerintem cukik voltatok együtt.-Máskor a szemöldököm égnek szaladt volna, de most inkább csak kihasználtam az ölelése által nyújtott védelemérzetet.-De a hajad színe nem tetszett. Komolyan? Piros?-Kérdezte én pedig elnevettem magamat.

-Meglepődtem volna hogyha nem teszel rá megjegyzést.-Fogattam meg a szememet de el nem eresztettem.-Amúgy Mini miért mondta azt hogy barátaim?-Fordultam Carloss felé, de ő vállat vont.

-Nem tudom.-Vallotta be.-Gyertek! Menjünk be és beavatunk az esküvő részleteibe!-Mosolygott rám kedvesen, én pedig örömmel hallgattam a terveiket.

***

Néhány óra múlva indulnunk kellett haza. Az apjával magam mellett mentem fel a szobájához.

-Mini! Mennem kell, gyere már ki!-Kiabáltam be a szobába kopogás közben.-Mini! Ne csináld ezt! Azt mondtad tegnap hogy ma mindent elmondasz! Hallod?-Kopogtam és kiabálta tovább. Hamar feladtam.-Hát jó! Duzzogi.-Jegyeztem meg és elindultam vissza a folyosón.-Ez lesz az új beceneved!-Kiabáltam vissza, mire egy tompa "Mi?!" kiáltás hallatszott az ajtó túloldaláról. Diadalittas mosollyal az arcomon hagytam el a házat anyummal az oldalamon. 2 óra kocsikázás és a megszokott kis étterem előtt találtam magamat. Ideje újra munkába állni.

-Ugye tudod hogy már nem kötelező munkába állnod?-Kérdezte tőlem anyukám.

-Anya...-Sóhajtottam.-Hagyjuk ezt most.-Kérleltem és kaszáltam a kocsiból.

*Mini sz.z*

-Értem én, hogy eldugott hely,de hogy ennyit kelljen utazni? Normális vagy te Mini?-Kérdezte tőlem teljesen kiakadva a vonal másik felén lévő személy.

-Ne panaszkodj! Inkább aludj, mert nem szeretném ha úgy találkoznánk hogy karikásak a szemeid!-Szóltam rá erélyesen.-Amúgy is, mindjárt megérkeztek. Esztek és már jöhettek is hozzám!-Lelkesedtem fel.

-Ami plusz 2 óra utazás. Remélem legalább finom lesz a kaja...-Sóhajtott gondterhelten.

-Az lesz.-Biztosítottam.