My Everything

1.

Tavaszi nap volt. Éppen egy szupermarketbe tartottunk a szüleimmel, a havi nagy bevásárlásra. Halvány rózsaszín hosszú ujjú pulcsi volt rajtam, fekete farmerrel. Sosem voltam megelégedve az alakommal. Volt rajtam jó pár kiló felesleg, de a magassàgomnak köszönhetően egy kicsit eloszlott rajtam. A hajam átlagos barna színű volt, és a vállam alá ért.
Mindig is átlagosnak mondtam magam, sőt talán még átlagon alulinak. És erre a magas szintű önbizalomhiányra a kedves exeim sem voltak éppen jó hatással.

-Rachel figyelnél egy percre! - torkollt le anyukám, amiből arra következtetettem hogy valószínűleg már egy jó ideje szólongat.

-Igen figyelek..

-Össze írtam egy listát, hogy mit kell megvenni. Most kicsit több dolog sikeredett, mivel besegítettem néhány cuccal az új szomszédoknak...

-Vannak új szomszédaink? - húztam fel a szemöldököm. Hát igen. Jó kapcsolatot ápoltak az előzőkkel is, mert fel se tűnt hogy elmentek.

-Rachel, nem hiszem el hogy még be sem mutatkoztál nekik! Mertem remélni hogy legalább megetetted. - torkollt le anyám szinte rögtön.

-Megtettem volna ha tudom hogy újak.

-Jó nem érdekel! Ha haza értünk azonnal átmész és bemutatkozol nekik. - anyu ezzel lezártnak tekintette a dolgot. Mániája volt, hogy minden szomszéddal jóban kell lenni, és beszélgetni velük, holott legbelül szerintem mindet utálta.
Én meg végképp.
Már így látatlanba se kedveltem őket, nem szeretem az ilyen kéregetős szomszédokat.
Apu ilyenkor nem szólt semmit, inkább csöndben maradt és próbált a vezetésre koncentrálni.

Az üzletben fel alá mászkáltunk a sok hülyeség után. Utáltam anyáékkal jönni, mert órákig el tudtak szerencsétlenkedni egy egy sorban.
Hihetetlenek voltak, ilyenkor kezdtem azt hinni hogy örökbe fogadtak.
1 óra kínkeserves szenvedés után végre már az üzlet kijárata felé vettük az irányt.
Ragyogó napsütés volt, már kezdett jó idő lenni. Imádtam a tavaszi időt.

Mikor hazértünk , segítettem pár cuccot bepakolni, majd feltűztem azzal a reménnyel a szobámba hogy anya elfelejtette a szomszédos mizériát.
De sajnos nem. Éppen dugtam volna be a fülest hogy egy kis zene kiséretében nyugodtan olvassak, amikor anya berontott.

-Rachel Mosby! Nem emlékszel hogy mit mondtam?! Azonnal indulj a szomszédokhoz vagy nem lesz jó vége!

-Ha eddig nem érdekeltem őket ezután sem fogom hidd el. - rántottam egyet a vállamon.

-Elég legyen! Átmész és kész . És nekem szép ruhában menj.

Na igen. Anyu és a megfelelési mániája.

Átvettem egy fehér, kicsit bő, fekete feliratos pólót, és a sportcipő helyett egy fekete kis balerinacipőt vettem fel.
Semmi kedvem nem volt a megjátszott jópofizáshoz, és szerintem a szomszédoknak sem, de hát a kötelesség.
Anyu még a kezembe nyomott egy tálca sütit, és meghagyta hogy mondjam azt hogy ő sütötte. Természetesen bolti volt a süti, ma vettük.

A járdán átsétálva döbbenten fedeztem fel hogy még az autójuk is ugyan olyan mint a miénk. Egy fekete volkswagen. Volt már jogsim, és néha meg is kaptam a miénket, de ez totál kiakasztott.
A kocsiból következtettem arra hogy itthon vannak, ezért szomorúan vettem tudomásul hogy nem tudom azt hazudni anyámnak hogy nem voltak itthon.

Becsöngettem, és mintha egy óráig vártam volna mire kinyitják.
Csak ácsorogtam ott egy tálca sütivel a kezemben mint egy szerencsétlen, és már épp vissza indulni készültem amikor valaki ajtót nyitott, legnagyobb bánatomra.

-Szia! - köszönt mosolyogva egy 30 körüli, hullámos, már már göndör barna hajú, barna szemű, és meglehetősen jóképű fickó. Fekete póló és egy sötétkék farmer volt rajta.

-Üdv! Öhm izé anyukàm küldi a sütit... A szomszédból... - tettem hozzá gyorsan és a házunkra mutattam, hogy legalább tudja szerencsétlen hogy ki akarja megmérgezni a leértékelt bolti sütivel.

-Nagyon köszönjük, biztos finom! Gyere beljebb, veled még úgy sem találkoztam, csak a szüleiddel. -invitált beljebb a kedves szomszéd.

Bíztam benne hogy nem hív be, de hiába. Csak álom maradt.

Elég jól be volt rendezve a ház ahoz képest hogy még csak 2 hete laknak itt.
Volt egy hatalmas nappali, azzal szemben pedig a konyha. Láttam egy lépcsőt, nyilván az vezetett fel az emeletre.

-Ülj csak le, mintha otthon lennél! - mosolygott a fickó és be kell vallanom kezdtem félni mivel anyáék egy családról beszéltek, de itt rajtunk kívül kötve hiszem hogy volt más.
-Kérsz valamit inni?

-Nem köszönöm.... Igazából nem akarok sokáig zavarni, csak anya küldött a süti miatt. Meg hogy mutatkozzak be. Rachel vagyok. Rachel Mosby.

-Mark Anderson, de hívj csak Marknak. - nyújtotta a kezét, és kissé félve de kezet fogtam vele, és a kézfogás végeztével szinte azonnal elrántottam a kezem.

-Szóval maguk a kéregetős szomszédok? - csúszott ki a számon, és ilyedten a szám elé kaptam a kezem. - Akarom mondani... Önök az új szomszédok? - helyesbítettem szinte égő arccal. Csak én lehetek ilyen hülye.

-Kikérem magamnak, nem én hanem a feleségem. - nevetett fel a pasas. -Tudod mindig mindent elfelejt, ezért kért tőletek. De amúgy teljesen meg tudlak érteni. Senki se szeretné ha a szomszédai rájárnának a hűtőjükre. Mellesleg finom volt a puding amit te készítettél! - mosolygott Mark, én pedig nem értettem, mégis milyen pudingról van szó.

-Hogy mit csináltam? Milyen puding? - kérdeztem meglepetten.

-Édesanyád hozta tegnap előtt. Azt mondta hogy te küldöd nekünk. -értetlenkedett Mark.

Nem akartam elhinni hogy anya megint bekavart. Legalább szólhatott volna hogy mit mondjak.

-Őszinte leszek...-sóhajtottam fel. - Én semmiféle pudingot nem csináltam.
Sajnos a sütemény is bolti. - tört ki belőlem az őszinteség.

-Semmi gond. Valahogy sejtettem hogy nem te készítetted. A te korodban a lányok nem a szomszédnak való sütemény és puding készítéssel szoktak foglalkozni, nemde? - húzta gúnyos mosolyra az arcát Mark, én pedig nem értettem. Miért ne készíthettem volna én?

-Fogalmazzunk úgy, hogy én más vagyok mint a korombeli lányok. - mosolyogtam.

Éppen általános dolgokról beszélgettünk, hogy hova járok suliba, hogy ő mit dolgozik. Kiderült hogy egy reklámokkal foglalkozó cégnél dolgozik, és néha fotósként is besegít.
Jól tudta oldani a feszültséget, közvetlen volt, és próbált barátkozni. Már ha egy 30 éves tud barátkozni egy 19 évessel.
Be kell vallanom, hogy a korkülönbség ellenére képben volt a mostani dolgokkal, és egész jól elbeszélgettünk.
Lehet végre lesz egy normális szomszédunk?
Ő szimpatikus volt.
Csak hogy ekkor megérkezett a felesége, a gyerekükkel.

Ahogy belépett ellenségesen méregetett, és szinte fagyosra hűlt a levegő.
A kisfiú nagyon aranyos 4 év körüli kiskölyök volt, és Jamesnek hívták. Tündéri volt, és ahogy láttam én is szimpatikus voltam neki.
A nő viszont rám se nézett, csak köszönt, és éppen oda bökött annyit hogy Jessicanak hívják, majd szigorú és merev arccal odajött, és kezet fogott velem.
Azt hiszem vele nem leszek jó viszonyban. Bár okot nem adtam rá hogy utáljon, hisz nem is ismer.
Amin meglepődtem hogy még egy puszit sem adott a férjének, ebből arra következtetettem hogy nem lehet köztük minden rendben.
A végére akartam járni hogy miért ilyen savanyú pofa ez a nő.
Hogy lehet egy ilyen besavanyodott képű nővel egy ilyen helyes pasas?

Jézusom... Azt mondtam egy 30 éves házas férfira hogy helyes pasas?