Nézz a szemembe | Ruel Fanfiction | Befejezett

11. Fájdalom

Amint beèrtem a házba kiört belőlem a sírás. Rohadtul fájt az egész szituáció. Az, hogy azt hitte hazutdam, hogy nemvolt képes rámnézni, hogy Rubyt választotta. Ordítottam, egyszerűen nem bírtam máshogy. Életemben nem éreztem akkora fájdalmat. Elvesztettem a fejem és borítottam döntöttem amit tudtam a voldszinten. A szobámat sem kíméltem, levetem a polcot minden könyvemet a földre löktem. Nem bírtam elviselni azt a fájdalmat ami a szívemben volt. A düh kitörésem elfajult és neki estem a falnak. Ütöttem tiszta erőből. Nem éreztem a kezemet és csak ordítottam. Nem láttam semmit a könnyeimtől. Egy érős kéz karolt át hátulról és lefogta a kezeimet. Elvonszolt a faltől és leült velem együtt az ágyra. Magafelé fordított es csitítgatott. Nem tudtam abba hagyni a sírnást, képtelen voltam rá. Magához szorított es a hátamat simogatta. Sikerült megnyugtatnia és közben szapora lépteket hallottam a lépcső irányából. Felnéztem ekkor láttam, hogy apa ölében ültem bágyadtan. Anya megállt az ajtóban és körbe nézett. Hasonlóan tettem én is. A világos kék fal véres volt, minden ami lehetett a földön volt összetörve egymás hegyén hátán. Azonnal hozzám sietett és legugolt mellénk.
- Mi történt? - kérdezte, de inkább apától, mint tőlem.
Ő csak a fejét rázta, nem tudott semmiről.
- Jobban vagy?- szólalt meg apa.
Bólogattam egyet és megpróbáltam kimászni az öléből. Lassan elemegedett és lábra segített. Sajgott a kezem, amikor ránéztem a bütykeim véresek voltak és totál zsibbadt az egész.
- Elviszed orvoshoz?- nézett apára anya.
- Persze. - válaszolta és már el is indult ki.
- Amint haza érsz megbeszélhetjük....- ölelt át anya - persze csak ha szeretnéd...- engedett el és már neki is állt pakolni.
Ahogy lesétáltam a lépcsőn elszörnyedve néztem végig a házon. Brutálisan elintéztem. Beültünk a kocsiba és indultunk is. Másfél órás sorban állás után végre én jöttem. A véresre vert bütykeimet lefertőtlenítették, majd elküldtek röntgenre. A jobb csuklóm eltört a bal pedig egy enyhe zúzódással megúszta. Begipszelték a kezem és felírtak pár fájdalom csillapítót. Az orvos nem kérdezte meg, hogy mi történt amiért kellően hálás voltam. Apa se szólt egy szót szerencsere. Sosem gondoltam, hogy képes vagyok ilyesmire. Otthon szép rend volt mire vissza értünk.
- Eltört?- lépett egyből hozzám anya.
- Igen, 5 hétig fent kell lennie.
- Szeretnéd elmondani, hogy mitörtént?
Megráztam a fejem, még rá gondolni is rossz volt. Magához húzott és hosszasan megölelt, majd nyomott egy puszit a homlokomra és eleresztett. Leültünk vacsorázni és mindenki síri csendben volt. A szobámban is minden újra a helyén volt ami nem tört el úgy, hogy hasztalanná vált. A véres folt helyére anya felragasztott egy posztert amit gondolom az asztal fiókjában talált. Egyből le is szedtem, egy ősrégi Zac Efron poszter volt az. Ledobtam az asztalomra és beültem az ablakpárkányomra. Ruel függönye bevolt húzva és a széleinél préselődött csak egy kis fény.
Reggel Aaron dudálására keltem fel. Az ébresztőm nem keltett fel így késésben voltam. 10 perc alatt kössze kaptam magam. Amikor beültem a kocsiba Aaron egyből neki kezdett.
- Jézusom! Veled meg mi lett?
- Nem vészes. - hazudtam.
- Hár nem úgy tűnik!
- Csak ráestem.- füllentettem újra.
-  Vigyázhatnál jobban is magadra. - fogta meg a kezemet.
A kezünkre néztem, majd ő is.
- Elfogunk késni. - szólatam meg.
Rögtön elkapta a kezét és mentünk is a többiekért.
- Jaj olyan béna vagy!- ölelt át Millie miután elmeséltem, hogy "hogyan estem el".
- Nem baj! Legalább nem kell tesiznem. - nevettem.
- De irni tudsz, mekkora pech, hogy balkezes vagy. - karolt át Kai.
- Tudom.- vágtam enyhén mellkason. - Valaki nem cserél velem helyet?- kérdeztem.
- Szívesen. Érted bármit. - puszilta meg a fejem búbjár Kai.
- Ennyire össze vesztetek?- kérdezte Millie.
- Igen. - sóhajtottam.
A teremben Ruel már a helyén ült és mikor Kai lehuppant mellé lepacsizak. Nem érdekelte, hogy nem én ülök mellette. Helyet foglaltam Aaron mellett és felém fordult.
- Figyelj, egy idióta ha ezt csinálja. - mosolygott rám.