Összetört szívek {Suga ff.}

38.

,,Elkell mondanom valamit..."

Beharapom szám, mivel tudom, hogy ezzel mekkora fájdalmat fogok neki okozni, de az mégrosszabb lenne, ha akár évekig halogatnám. Szóval most van itt az ideje. Most kell megtennem.
Yoongi kérdő tekintetével arcom fürkészi, mire nekem egyre nehezebb megszólalni a torkombam keletkező gombóc miatt.
Kifújom reszketegen a bent tartott levegőm, majd belekezdek.

- Én és Jungkook... - gondolkozok, hogy miképp fogalmazzak. - Többek vagyunk egymásnak, mint barátok... mi egy párt alkotunk - nyelek egy nagyot, hogy ne sírjam el magam Yoongs arcát nézve.

- Már 3 hónapja... - hajtom le fejem, mert már nem tudok többet a szemébe nézni.

Sokáig csak a szipogásom hallatszódott a szobában, ami kicsit megijesztett, hisz ki tudja, hogy Yoongi mire készül.
Könnyeim lassan folyni kezdenek, én se gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogok tenni. De mégis ezt tettem.
Szörnyű ember vagyok és Yoongi nem is kaphatott volna már nálam rosszabb embert e világon maga mellé.
Félve, lassan felemelem fejem, majd YoonGi arcára vezetem tekintetem.

De amit láttam... korántsem hittem volna, hogy egyszer fogom őt így látni..

Yoongi pow.

Amint felfogtam, hogy MiMi konkrétan megcsalt.. egy világ dőlt össze bennem.
De hitegetve magam, vártam, hogy vigyorogva felugorjon, műkönnyeit elhagyva és kuncogva mondja, hogy ez csak egy prank volt. De ez 5 perc után sem történt meg.

Szóval igaz...

Az első lány az életemben.. kit igazán szeretek/szerettem.. kihasználta a szerelmem.
Az egész lényem kihasználta.

Megcsalt... Méghozzá Jungkookkal.

Jungkook, ki olyan gyermeki lélekkel rendelkezik egy felnőtt testben.
Elvette az egyetlen boldogságom ezen a világon.

MiMi sok idő után újra rám emeli tekintetét, majd kinézetem miatt elképedt.

Könnyeim folytak, mintha csak a csapból folyna, szemeim be pirosodtak már.
Mi olyan nagy dolog abban, hogyha valaki sír?... mert kicseszettül megcsalták?!
Fiúk is tudnak sírni, csak nem akarják másoknak megmutatni ezt. De én nem szégyenlem. Igenis sírok, mert fáj.

Fáj, hogy megcsalt.
Fáj, hogy elhagyott.
Fáj, hogy mással boldog; mással nevet.
Kicseszettül fáj, hogy nem engem szeret!

- Ké-kérlek most menj innen. - mondom halkan, könnyeimmel küszködve, mit még oly' nehéz megállítani.

Lehajtom fejem, majd ahogy az ajtó csukódását hallom, ágyamba dőlök és próbálom elfogadni, hogy ez van.
Nem kellek neki.
Nem kellenek az öleléseim; a csókjaim.
Nem kellenek neki a közösen eltöltött idők.

Majd Jungkook... segít neki elfeledtetni engem..

A világ teljesen ellenem van.
Nem elég, hogy a turné utolsó megállóinál közölték, hogy meghalt a nagymamám, nem, mert még az általam szeretett embernek is elkell hagynia.

Ezeken gondolkozva folytak könnyeim arcomon végig, a párna puha anyagára érkezve, míg be nem aludtam.
Nem kell nekem más. Csak a pihenés.

MiMi pow.

- Ké-kérlek most menj innen. - mondja halkan, megtörve a szipogásaimmal ellepett csendet, majd némán felálltam és kimentem a szobából.

Sajnálom, hogy ezt tettem.
Az világ is így akarta. Túl jó volt hozzám, nem voltunk egy jó páros.
Én tényleg szeretem Yoongit... de Jungkook.. teljesen a rabja lettem.

Szívem mostmár övé, és nem Drága Yoongié.

Jungkook szobája felé mentem, közben könnyeim törölgettem, hátha nem veszi majd észre, hogy sírtam.
Lassan lenyomom a kilincset, majd amit láttam, soha többé nem bocsájtom meg.
Se neki, se magamnak.

Sírva kirohanok a szobából, le a nappaliba, onnan is ki az utcára.
Közben hallom Jungkook trappolását mögöttem, közben kétségbeesetten mondogatva megnevezéseim.
,,Babám. Édesem. Szivem. MiMi. Kérlek állj meg." - hajtogatta folytonosan.
Ahogy kiértem, a nap égette a bőröm, de nem foglalkozva ezzel, rohanni kezdtem.
Rohanni a gondjaim elől.
Ki a világból...

Huh.. Sziasztok!

Nem szívesen mondom.. de ez az utolsó előtti rész az Összetört szívekből.
Még lesz egy utolsó rész... melyben kiderül, hogy Jungkook mit tett; MiMi története hogy fog folytatódni.
Azután még egy köszönet nyílvánítás, és  majd még meglátjuk.

< RaRa >