Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

현실14현실

Eljött a vizsga időszak. Énekből, moderntáncból, hiphop-ból és show táncból kell vizsgát lerakjak.
Jimmel szakítottunk, amit nem mellesleg nem is bántam. Több időm volt gyakorolni. Sajnos, mivel nem volt itt velem senki, így nem egyszer fordult elő, hogy kissé túlhajtottam magam. Azért gyakoroltam ennyit, mert ismerve magamat, olyan izgulós vagyok, hogy az első mozdulatnál elrontanám.

Reggel, ébresztő kellemes zenéjére keltem, a Save Me-re. Annyira kellemes volt hallani a hangjukat, hogy vissza aludtam volna, de mivel tudtam ma van a vizsga nap így görcsös hassal tornásztam fel magam az ágyban.
Felöltöztem egy lazább szettbe, megcsináltam az alap sminkem és elrendeztem az egyéb igényes dolgaim.
Nem mertem többet enni egy műzlinél így gyorsan végeztem a reggelivel, nyugodtan bepakoltam a sportáskámba a szükséges dolgokat mivel nem voltam késésben. Ahogy kiléptem az ajtón megéreztem a tavasznak frissítő illatát. Eddig minden jól ment. Bezártam az ajtót és indultam volna el, de hirtelen valaki a falnak lökött.

-Szia Lara~-szólított meg most legnagyobb ellenségem.

-Hagyjál Jim!Elfogok késni!-löktem volna el, de túl erősen szorított a falhoz.

-Várjál cica...-nevetett a végén.
-Hogy volt az a szakításos dolog?-hajolt fülemhez és suttogta bele szavakat.
-Talán nem tetszett valami?-adott puszit nyakamra, majd árasztotta el vele vállamat.
Le voltam sokkolódva és nem tudtam hirtelen mit kéne csináljak.
-Mi az, tetszik?-mosolyodott el gúnyosan majd ajkaimat kezdte falni erőszakosan.
A kerekek forogtak az agyamban aztán egy hirtelen ötlettől a lábamat felemelve rúgtam középen. Nyögve vált el tőlem és összerogyott az aszfalton a fájdalomtól.

-B@zd meg!-szóltam neki,majd futva otthagytam.
Ezek után már okom van tőle félni, de szerencsére ennek vége van.
Siettem az iskolába, hátha előbb elkezdődik a vizsga, de szerencsére minden a terv szerint ment. A hasam egyre jobban görcsölt ahogy tudtam, nemsokára én következem.

***

-A vizsgaeredményeket még holnap feltesszük! Köszönjük a munkáitokat, sziasztok!-köszönt el az egyik tanárunk,mi pedig kissé megkönnyebbülve hagytuk el az épületet.

-Szia, anya!-

-Szia Lara. Hogy sikerült?

-Remélem jól, mindent beleadtam.

-Örülök ennek. Büszke vagyok rád. Viszont nekem mennem kell mert értekezletem lesz. Puszi drágám. Szia!

A "hosszú" beszélgetés után kissé feltöltődve ballagtam a kollégiumba.
A szobámban bekaptam néhány falatot utána pakolni kezdtem, mivel a néhány nap múlva, hétvégén indulok vissza Koreába. Szerencsére nem hoztam oly sok dolgot magammal, így csak naponta fokozatosan patkolom be a szükségtelen dolgaim.

[Másnap reggel]

Mivel tudtam, hogy délben rakják ki a szintjegyeket így sokáig aludtam, pontosabban fél órával előtte keltem fel. Jól tett a pihenés, ugyanis sok óra alvást elvettem magamtól a gyakorlások miatt.
Ittam egy kapuchinot és a gépet bekapcsoltam, hogy ne kelljen utána szenvednem vele.

Márcsak 5 perc kellett délig így-még mindig csak egy pizsamában- ültem le a laptopot elé. Reménykedtem, hogy ösztöndíjat is kapok hiszen egész évben eredményes tanulásom volt.
Mikor megnyitottam a listát egyből a saját nevemet kerestem és amint megláttam eredményeim szinte repdestem az örömtől. Mindenből ötöst kaptam és az ösztöndíj is jelezve volt.
Hirtelen meghallottam telefonom csengőhangját és látva a képernyőn, hogy anya hív, jókedvvel vettem fel.

[Napokkal később, Korában]

-Szia drágám!-ölelt át anyukám a reptéren.
-Annyira örülök neked! Gyere siessünk a taxihoz, a fiúk otthon várnak téged!-húzott maga után. Én is köszöntem neki, de értetlenkedve néztem tán a fiúk miért várnak engem ennyire.