A Roxfort Réme (Harry Potter ff.)

Második fejezet - Az ismerős

Másnap reggel a nap még alig sütött be az ablakon, amikor Lily kinyitotta a szemét. Az álmosság azonnal eltűnt a tekintetéből, amint az órájára pillantott. Az ágy szélére ülve nyújtózott egyet, és elégedetten állapította meg, hogy ha ráérősen elkészül, indulhat is Minervához.

Még mindig büszke volt magára a tegnap este miatt. Tudta, hogy Perselus már az elején elkönyvelte őt egy túlontúl barátságos, nyomulós nőnek, aki semmiképp sem alkalmas arra, hogy a professzor társaságát élvezze. Azonban azzal, hogy bevált a legilimencia, amikor a lány kimondta a nevét, sikerült annyit elcsípnie, amikor a férfi gondolatai a hőn áhított tantárgy körül forogtak. Bár nem tudta, hogy ezzel milyen reakciót váltott ki Perselusból, hiszen az orra előtt csapta be az ajtót, annyi biztos, hogy megmutatta: ő is le tudja ám csapni a magaslabdát. Gondolatban adott egy pacsit magának, majd nekiállt valami elviselhető kinézetet varázsolni magára.

A hajával kezdte. Ha nem lett volna már szerencséje megpillantania magát reggelente, megijedt volna attól, amit a tükörben látott.
Mintha egy bagolycsalád költözött volna a fejére. A haja, ami normál esetben laza hullámokban omlott a vállára, most mintha meg lett volna átkozva. Tincsei a gravitációt meghazudtolva meredtek a szoba minden szeglete felé, mintha valami bűbáj tartotta volna ott őket.

Lily már hozzászokott ehhez a látványhoz, így nem a sírást, hanem a röhögést kellett visszatartania ábrázata láttán. Pálcájával lazán intett egyet, mire frizurája pár másodperc alatt visszanyerte normális, kevésbé ijesztő formáját. Kevéssel a válla alá, majdnem a háta közepéig ért, de a hullámok miatt kissé feljebb ugrott. Szinte az egész fekete volt, csak a vége játszott vörös színben, ami, gondolta Lily, megfelelő tekintélyt ad majd neki. Felemás, szürke és zöld szemeivel erős kontrasztot alkotott a frizurája.

Hogy egy régi tanítványát idézze: olyan volt, mint egy félelmetesen kedves sárkány. Lily nem tudott nem kuncogni ezen a megfogalmazáson.

Franciaországban a diákok első látásra azonnal olyan tanárnak vélték, akinek az óráján még levegőt sem érdemes venni, különben kemény büntetőmunka lesz a vége. Aztán amint beléptek a tanterem ajtaján és kezdetét vette az óra, szinte látta, ahogyan a gyerekek lelke megkönnyebbülten felsóhajt; ő bizony senkit nem fog megátkozni ezen az órán.

Tehát, bár kívülről rideg és félelmetes tanárnő kinézetét öltötte magára, gondosan ügyelt arra, hogy a megfelelő bánásmódban részesítse tanítványait. És ha ez kemény bánásmódot jelentett, akkor bizony azt alkalmazta.

Miután haja végre nem egy fészket igyekezett utánozni, használatba vette a fürdőszobát, hogy szokásos reggeli rutinját elvégezze. Amikor ismét tükörbe nézett, elégedetten állapította meg, hogy onnan tegnapi, de kevésé nyúzott önmaga tekint vissza rá. Az órára sem pillantva a kandallóhoz lépett, majd egy kis hop-port a kezébe véve a tűzbe szórta azt.

- Minerva McGalagony irodája! – kiáltotta, aztán mikor „átsétált” a tűzön, nem az ideiglenes szobájában találta magát. Az igazgatóhelyettes neki háttal ült, közvetlenül egy rozoga, nem meglepő módon tölgyfából készült asztal előtt. A lánynak feltűnt, hogy ebben az iskolában szinte minden ebből az anyagból van. Minerva fel sem pillantott a papírhalomból, ami felé görnyedt, intett Lilynek, hogy kerüljön közelebb.

- Gyere csak, gyere csak, már vártalak.

A lány nem volt biztos abban, hogy a nő tudja, ki jelent meg a kandallón keresztül, ezért óvatos mosollyal az arcán megérintette az idős hölgy vállát.

- Már pillantásra sem méltatsz, Minerva?

A professzor korát meghazudtoló fürgeséggel ugrott talpra, a hirtelen mozdulattól még a szemüvege is leesett az orráról.