A Tekergők

1. A roxforti levelek

- Lily! Lily!
Gyűrött, kék inges, fekete hajú fiúcska rohant lefelé a Rozmaring utcán. Markában többször átolvasott, gyűrött pergament szorongatott. Lefékezett egy fehérre meszelt, kis családi ház előtt, felrohant a lépcsőn, és sietve bekopogott. Izgatottan toporzékolt, miközben ajtót nyitottak neki.
- Csókolom, Mrs Evans, Lily itthon van?
- Szervusz. Igen, lehívom. - hangzott a válasz.
Pár perc múlva léptek zaja hallatszott, és hosszú, vörös hajú kislány lépett az ajtóhoz.
- Szia, Lily. Na? Megkaptad?
- Igen.
A lány nem volt annyira izgatott, mint a fiú, inkább egykedvűen nézegette a levelet.
- És? Miért nem örülsz?
- Tuney elolvasta. - szólt csendesen Lily. - Sírt, hogy ő miért nem kapott.
- Sírt? - kérdezte meghökkenve a fiú. - Én úgy vettem észre, nem tetszik neki, amit csinálunk.
- Jaj, Perselus, hát persze hogy tetszik neki! - fakadt ki Lily. - csak irigykedik, amiért ő nem tudja csinálni.
Perselus most elterelte a szót Tuneyról.
- Neked mit írt?
- Gyere fel. Megmutatom.
Felszaladtak a lépcsőn. A szemben lévő szoba ajtaja félig nyitva volt - az ágyon egy ugyanolyan egyenes orrú, hosszú hajú (csak neki sötétbarna) kislány ült. Most felnézett a könyvéből, majd mikor észrevette a lépcső tetejébe érkező Lilyt és Perselust, mérgesen felpattant, és becsapta szobája ajtaját.
- Nagyon le van törve szegény. Szerintem ne szólj hozzá, ha találkozol vele.
Bementek a jobbra nyíló ajtón, majd miután gondosan becsukta maga után az ajtót, Lily az asztalához nyúlt, és elvett róla egy kinyitott borítékot. Előhúzott belőle egy gondosan összehajtogatott papírlapot.
- Tisztelt Evans kisasszony! - olvasta a lány.
- Nekem Piton urat ír! - kotyogott közbe Piton.
Lily egy pillantással elhallgattatta.
- Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten küldjük a a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját, valamint a vonatjegyet.
- Vonatjegy... - tűnődött el Perselus. - Nem is gondolnám, hogy a Roxfort vonattal megközelíthető helyen van.
- A tanév... - folytatta, de elakadt. Az ablak felől halk kopogása hallatszott. Perselus is odanézett. Az ablak mögött egy barna gyöngybagoly ült. Lily odaszaladt, hogy kinyissa neki az ablakot. A bagoly beröppent - most vették csak észre, hogy lábához egy kis pergamen van kötve. Lily levette a levelet, majd csodálkozva felolvasta a címzést.
- Petunia Evans.
- Ki küld egy muglinak bagollyal levelet?
- Nem tudom... - Lily tovább bámulta a levelet, de azért elindult az ajtó felé. Perselus megfogta a csuklóját.
- Várj! Te nem vagy kíváncsi, mi van benne?
- De, de ez Tuney levele.
- De varázsló küldte neki!!
Lily a levélre nézett, majd újra a fiúra. Végül kelletlenül átnyújtotta neki a levelet. Perselus habozás nélkül felnyitotta, és olvasni kezdte.

Kedves Petunia!
Sajnálattal kell közölnöm, hogy a Roxfortba csak mágikus képességekkel rendelkező tanulókat veszünk fel. A testvéred boszorkány ugyan, de a mágia a rokoni szálakon (főleg a ti esetetekben) nem mindig fűződik tovább. Sajnos a kérdésedet tehát fájó szívvel kell visszautasítanom.

Albus Dumbledore

- Dumbledore? Mióta van levelező viszonyban Dumbledore-ral a testvéred? - hüledezett Perselus.
- Inkább az a furcsa, hogy Petunia levelet írt Dumbledore-nak, hogy vegyék fel a Roxfortba.
Lily visszagyömöszölte a levelet a borítékba, majd Perselussal a nyomában Petunia szobájához sietett. Kopogtak.
- Mivan? - kérdezte durcásan Petunia, miután ajtót nyitott.
- Ezt neked hozták. - nyújtotta a borítékot Lily.
Petunia remegő szájjal a levélre meredt, majd arra a pontra, ahol a viasz nyoma volt a papíron.
- Ti elolvastátok...ELOLVASTÁTOK!! - visította, majd kikapta Lily kezéből a levelet, és újfent becsapta az ajtót.
Perselus és Lily megszeppenve álltak az ajtó előtt, majd a fiú törte meg a csendet.
- Ez teljesen begyulladt...

~Egy hónappal később~

A King's Cross - mint minden év szeptember elsején - tömve volt emberekkel. Bár sokan kapaszkodtak fel a közelben ácsorgó vonatokra, a legtöbben mégis a kilencedik és a tizedik vágány közötti fal előtt ácsorogtak. A tömeg egyre fogyott, s bár még érkeztek is páran az állomás bejárata felől, lassanként látható lett a fal is. Az előtt pár méterrel álló kisfiú és az anyukája nekifutottak, de ahelyett, hogy az előttük tolt kuli beleütközött volna a falba, benyelte mindkettőjüket.
Eközben a fal túlsó oldalán nyüzsgött az élet. Tizenéves fiúk és lányok rohangáltak felváltva a peron mellett várakozó piros-fekete mozdony és a szüleik között, egy táskával, egy ládával vagy épp egy ketrecbe zárt bagollyal. Sokan már az ablakokból integettek, de voltak, akik még csak most próbálták belegyömöszölni ládájukba a talárjukat.
A kisfiú és az anyukája most kifutottak az egyik falból. A nő a vonatra, az órájára, majd a fiára nézett.
- Vigyázz magadra, James. - megcsókolta a fia homlokát - De ha egy levelet is kapok a tanároktól a rossz viselkedésedre hivatkozva, megfontolom, hogy jövőre megkapod-e azt a seprűt.
James rémült arcot vágott, majd belefúrta fejét anyja vállába.
- Na, szállj fel, kicsim. - a nő gyengéden lefejtette magáról fiát, és mosolyogva ránézett.
- Szia, anya.
James megfogta a ládája fülét, és húzni kezdte az egyik ajtó felé. Közben elhaladt egy magas, fekete ruhás nő mellett, aki méltóságteljesen magyarázott valamit fiának.
- ... rögtön értesíts, hogy melyik házba kerültél, nehogy a...
James az ajtóhoz érve problémába akadt. Nem tudta felemelni a ládáját, a vonatra pedig mégkevésbé. Megvakarta füle tövét, és már épp nekiveselkedett volna, mikor valaki megszólította.
- Ne segítsek?
Az a fiú volt, akinek az előbb anyja oly bőszen magyarázott.
- Kösz. - vigyorodott el James.
Megfogták a láda két végét, és felemelték. James hátrálva lépkedett fel a lépcsőn, a fiú követte. Letették.
- Gyere, most az enyémet. - mutatott a fiú egy fekete ládára, melyen egy kis arany címer volt, benne egy B betűvel. James bólintott. Lelépdeltek a vonatról, majd miután a másik láda is felkerült a gőzösre, kifulladva megálltak.
Kintről füttyszó hallatszott, majd az ajtók becsapódtak. Mindketten az ablakhoz léptek, hogy integessenek anyukájuknak.
Mikor megunták az integetést, egymáshoz fordultak. Jamesnek kócos, fekete haja volt, kerek keretes szemüvege, és mosolygós arca. A másik fiú alig volt magasabb Jamesnél. Jólfésült, sötétbarna haja volt, és most kezét nyújtotta Jamesnek.
- Sirius vagyok. Sirius Black.
- James Potter. - rázta meg a kinyújtott kezet a fiú. - Gyere, keressünk egy fülkét.
- Te is elsős leszel? - kérdezte Sirius, miközben elindultak a folyosón, üres kupé után kutatva.
- Igen.
Most megálltak. A kocsi utolsó fülkéjében csak egy vörös hajú lány ült, fejét az ablaknak támasztva. Sirius elhúzta az ajtót.
- Szia! Leülhetünk ide?
A kislány nem mozdult, de James látni vélte, hogy válla rándul egyet, amit beleegyezésnek vett. Siriusra nézett, aki bólintott, és beléptek.