| Spider-girl |

31.rész

*Peter szemszöge*

Neki csapódok egy tartóoszlopnak, hallom, ahogy a csontjaim meg-megropognak. Térdre esem, majd annak érekében, hogy ne terüljek el, a kezemet kirakom magam elé és megtartom magam, már amennyire tudom a fájó végtagjaimmal. Carlyt beborította az idegen szimbióta, ami be kell valljam elég erős. Engem most küldött harmadszorra padlóra, Venomot pedig kétszer intézte el. De eddig mindig felálltunk. Nem hagyhatjuk, hogy elvigye. A ruhám már egy-két helyen elszakadt, ahogy Chrisé is, illetve több sebből is vérzünk. Eddienek persze semmi baja, mert megvédi őt Venom.

Chris száguld el mellettem, majd a földön gurul míg meg nem áll és elterül a hideg betonon. Ekkor veszek erőt magamon, hogy felálljak és szembe forduljak Carlyval és az őt beborító idegen szimbiótával. Őszinte leszek, félek megütni. Eddie mesélte, hogy sokszor van olyan, hogy érzi a fájdalmat Venomon keresztül is, és félek, hogy fájdalmat okozok neki. Tudom, a szimbióta azonnal meggyógyítja, mert szüksége van rá. Ő nem olyan, mint Venom, ő élősködik Carlyn, míg Venom együtt él Eddievel.

Venom épp ekkor ront neki az idegennek. Eléggé úgy tűnik, hogy egyenlőek az esélyek, de valamikor a egyik mindig felülkerekedik a másikon. Most például Venom van fölényben. Sikerült a földre terítenie a szimbiótát. Elkezdek feléjük bicegni, majd mikor látom, hogy a földre szorított lény egyre jobban ficánkol, futni kezdek. Egyik karja kiszabadul Venom szorításából, amivel meg akarja ütni a felette lévőt. Gyorsan hálót lövök arra a kezére, ezzel megakadályozva, hogy tovább lendüljön. Megvetem a lábaimat és feszítve tartom a hálót, izmaim is megfeszülnek az erőlködés miatt. Ekkor az idegen olyat csinál, amire egyikünk se számított. Hason fekvő állapotából átfordul, így már a hátán fekszik. Ördögien a felette lévőre vigyorog, majd a hasából egy nyúlvány a plafonhoz vágja Venomot. Ezt miért nem csinálta hamarabb? Tekintetét most rám emeli, kezét megcsavarja a rajta lévő hálón, majd egy nagyobb rántással a másik irányba repít. A földnek csapódom, majd egy újabb rántást érzek, ami most a mögötte lévő falnak csap neki. Annak érdekében, hogy többet ilyet ne csináljon, kétszer gyorsan megnyomom a hálóvetőm gombját, ezzel a háló elszakad. A földre esve minden levegő kiáramlik a tüdőmből, minden porcikám sajog, a jobb kezemen a bőröm ég a felszakadt sebem körül. A hátamra fordulok, majd meglátom a felettem álló idegent. Megpróbálok elcsúszni előle, de megragadja a nyakam és szemmagasságba emel. A kezeimet a nyakamat fogó karmaira csapom és próbálok enyhíteni a szorításán.

-Peter! - hallom meg valahonnan a sötétségből Chris kiáltását. Tekintetem azonban nem veszem le a szimbióta hatalmas fehér szemeiről és éles agyarairól. Ekkor az arca bal oldala mozogni kezd, majd szépen lassan eltűnik, ezzel felfedve Carly arcának egy részét. A szemem könnybe lábad üveges tekintetét látva, majd tekintetem megakad az arcán éktelenkedő vágáson. Az idegen ekkor elmosolyodik, majd jól láthatóan összeforrasztja a sebet Carly arcán. Bőre lassan elfedi a véres húsát, és mintha az a seb ott se lett volna. Majd újra elfedi az arcát, így ismét a szimbiótával szemezek.

-Remélem megjegyezted ezt a szép arcocskát - sziszegi csikorgó és mély hangján. - Mert többet nem fogod látni.

-Fogadjunk? - kérdezem fogcsikorgatva. A szimbióta ekkor felnevet, majd szabad kezével belemar az arcomba, melynek ereje miatt több métert repülök. A földre esve meghempergek a porban, majd végül a hátamra fordulva megállok. Az arcom ég, érzem, hogy több helyen felsértette rajta a bőrt. Hosszas, mély levegőket veszek. Pár percig fekszem a földön és ez idő alatt észreveszem, hogy az egyik szemlencsém felszakította. Lábdobogást hallok mellőlem, majd érzem, ahogy valaki ülő helyzetbe segít és neki dönti a hátam a mögöttünk lévő oszlopnak.