let's dance! | jikook

Seize

Órák után a kapunál vártam Jiminre, akit mikor meg is láttam, mosolyogva indultam felé.

- Mehetünk? – vigyorogtam.

- Na szép, a tanárod meg sem érdemli a tiszteletet? – kérdezte tettetett felháborodással, de hamar elmosolyodott.

- Jaj, elnézést, olyan fiatal, hogy elfelejtem, hogy ön tanár. Sőt, ha már tisztelet, akkor... - fogtam meg a kezét, majd egy csókot nyomtam rá, s mosolyogva néztem fel rá. – Kézcsók.

Szemei hatalmasra nyíltak, s mikor feleszmélt, elhúzta a kezét, majd kínosan elnevette magát.

- Jézusom, Jungkook. Ez a nőknél szokás. – rázta a fejét.

- Miért, fiú vagy? A Jimin lány név, nőies alakod van. Hátulról. – tettem hozzá. – Lányos arcod, és... - számolgattam az ujjaimon, mikor Jimin közbeszólt.

- Hogy érted, hogy nőies vagyok hátulról?

- Látom sikerült megragadni a lényeget. – nevettem. – Amúgy úgy értettem, hogy távolról is jól kiszúrható a csinos feneke. – mosolyogtam ártatlanul.

- T.. Teh nézed a fenekem? – pislogott nagyokat.

- Mindenkinek megnézem, akinek jó, és be kell valljam, a tied 10/10. Szerintem nem lehetne versenyezni vele. – indultam el a buszmegálló irányába.

- Ezeket a gondolatokat tartsd meg magadnak, ha lehet. Most jöttünk ki az iskolából, bárki meghallhatja. – mondta kissé nyugtalanul. Gonosz mosolyra húzódtak ajkaim.

- Nem-nem. – ráztam a fejem. – Őszinteségi rohamom van.

- És magadban nem lehetne?

- Sajnos nem úgy vagyok programozva. – húztam a számat. Őt is húzom, csak jelenleg az agyát, de később máshogy fogom.

- Hol van rajtad a kikapcsológomb? – nevetett.

- Itt! – mutattam a számra. – Nem kaptam meg a gyógypuszim, szóval el kell viselned az őszinteségi rohamom. – vigyorogtam rá.

Beletörődve sóhajtott egyet. Ne! Ne törődj már bele! Kell az a gyógypuszi!

A busz akkor jött be, mikor mi odaértünk, szóval felszálltunk rá, s szerencsénkre pont volt két ülőhely. Jimin került kívülre, míg én belülre. Újabb ötletem támadt, ezért vigyorogva tettem a kezem a combjára. Ha törik, ha szakad, akkor is meglesz az a csók!

- Mit csinálsz? – nézett rám Jimin furán.

- Fogdoslak. – válaszoltam ártatlan fejet vágva. Nagyon nehéz volt, mert jelenleg a legszívesebben röhögnék az arckifejezése miatt. A srégen lévő széken ülő néni arca is mindent vitt, de később undorodva nézett minket.

- Hagyd abba! – próbálta leszedni a kezemet, de én emiatt megszorítottam a combját.

- Megmondtam, hogy őszinteségi rohamom van, amit most el kell viselned.

- Ez már nem őszinteségi roham! – kapta rám a fejét idegesen.

- Őszintén akarlak fogdosni. – hajoltam hozzá közelebb. A busz megállt, így Jimin előre dőlt picit, s majdnem lefejelt. Az idős néni itt leszállt, de ahogy láttam, nem csak ő nézett ránk csúnyán a buszon.

- Na jó, én most átülök... - kelt volna fel, de én derekára vezettem a kezeim, s az ölembe húztam. – Mi a...? – kérdezte, majd elkezdett vergődni az ölemben. – Engedj el!

- Nem! Nem tehetem! – mondtam szinte kiáltva, ami miatt jobban felfigyeltek ránk, csak most olyanok is, akik eddig nem. – Nem hagyhatsz el! Tudom, hogy nem tennéd meg velem! – fogtam erősen. Mondjuk nem kellett nagyon megerőltetnem magam. Szerintem Tzuyu nehezebb, mint Jimin és nehezebb lenne vele. Pedig ő is kézzel lábbal kapálózik.