17. Fejezet

2.2K 157 11
                                    

– Mikor vihetjük haza?
– Haza? Londonba? – kérdeztem.
– Igen.
– Minimum 7 naposnak kell lennie. Ma vehetsz pár dolgot, amik a legfontosabbak,  de nálunk otthon is van pár baba ruha, amit ajándékba vettünk.
– Akkor menjek el most vásárolni? – meglepődött azon, hogy konkrétan elküldöm a lánya közeléből. – Hagyjam itt őket?
– Igazad van, nem kell. Átöltözik, és elmegyünk Dorral. – imádom Shawnt, imádom.
– Köszönöm. – mosolyodott el, majd az üvegfalra tapadt, és szerintem el sem mozdult abban a két órában, amíg elmentünk Shawnnal.

– Te tudod, hogy mit kell venni? – kérdezte halkan, ahogy távolodtunk a bátyámtól.
– Persze. – nevettem fel, majd befordultam az öltöző felé vezető folyosóra, Shawn pedig ledobta magát egy kihelyezett fotelre. Pár perccel később az orvosit ruhát lecserélve, vastag pulcsiban, és csizmában, kezemben a kabátommal fújtatva léptem ki a túl melegnek bizonyuló helységből.
– Dor, ez Torontó, nem az Antarktisz.
– Az egy dolog, hogy te nem fázol, de én igen. Mínusz 15 fok van kint, nem értelek. – ráztam a fejem.
– Majd én felmelegítelek! – tárta szét karjait, mire szorosan megöleltem, az illatát pedig mélyen beszívtam.
– Szeretlek. – motyogtam, Shawn pedig a hajamat simogatta.
– Én is. – nevetett halkan, majd óvatosan lehámozott magáról, megfogta a kezem, és elindultunk a kijárat felé.

– Te jó ég, ez nagyon aranyos! – vettem fel a halványrózsaszín body-t, amin egy Daddy's little princess felirat állt. – Erre szüksége van! – jelentettem ki, majd adtam az eladó kezébe.
– Dor, ugyanezt mondtad az előző 10-re is.
– Neked hány pólód van Shawn? – szólásra nyitotta a száját, de leintettem. – Inkább ne válaszolj.
– Jó. – kezdett nevetni.
– És akkor még szeretnénk kabátot, harisnyát, cumisüveget, kettőt és... – gondolkoztam el. – Áh, megvan! Hordozót.
– Dor, nézd! – Shawn felém mutatta a szám szerint 12. ruhácskát. – I have the best Auntie on Earth Ez kellőképpen aranyos, meg találó is, nem? – nézett rám a szívdöglesztő mosolyával.
– Annyira szeretlek, hogy... – nevettem fel, majd végigsimítottam enyhén borostás arcát.
– Mennyire? – kérdezett vissza, de válaszul csak apró csókot nyomtam a szájára, mire egy kicsit meglepődött, majd elmosolyodott.

Dél körül hatalmas szatyrokkal megpakolva érkeztünk vissza a klinikára, ahol a családunk természetesen a kicsivel volt elfoglalva.
– Sziasztok! – mentem be széles mosollyal az arcomon.
– Jézus, csődbe vitted Shawnt? – nézett rám anyu kikerekedett szemekkel.
– Dehogy, semmiség. – legyintett az említett. – Ennyit minimum megérdemel a kedvenc unokahúgom. – mosolyodott el lágyan, a szívem pedig egy tócsává olvadt a mellkasomban.
Apa kicsi hercegnője? – tette fel anyu a szemüvegét, majd kivette az első dolgot, ami a keze ügyébe került.
– Apa rád adhatja, kishercegnő. – biccentettem a bátyá irányába.
– Lehetetlen. – rázta a fejét vadul.
– Előbb-utóbb meg kell tanulnod. – kontrázott apánk. Ekkor Shawn mobilja rezegeni kezdett a zsebében, mire sűrű bocsánatkérések közepette kiment fogadni a hívást, mondván, hogy fontos.

Már vagy tíz perce megállás nélkül telefonált, az ablakon keresztül pedig láttam, hogy mindig mást hív fel, így gyanakodni kezdtem, hogy talán baj van, és utána mentem. Mikor végre letette és észrevett, bűnbánó, gondterhelt arcát látva rögtön megértettem a problémát.
– Canadammit! ?
– Mi más?! – sóhajtott. – Szerinted Avril mikor mondja le a zsűrizést? Két nappal az első válogató előtt! Pedig köti a szerződés! Honnan fogok két nap alatt szerezni egy kanadai énekeset, aki ráér a következő 8 hétben? Sehonnan, a fenébe is! El kell mennem, Dor. Nagyon sajnálom, de ezt muszáj valahogy elintéznem. Avril volt az összes plakáton, holnap lett volna a zsűri bemutatása, erre kilép! Minden nyomtatásba van adva, sőt, a legtöbb készen van. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek... Andrew-val találkozom a kiadónál, együtt talán jutunk valamire. – szakadt ki belőle.
– Tudod, hogy mennyire szeretnék segíteni neked, de azt is, hogy mennyire nem értek a zeneiparhoz... – ingattam a fejem.
– Azzal segítenél a legtöbbet, ha elmondanád nekik, miért kellett elmennem, és most megcsókolnál. – átkarolta a derekem, én pedig a nyaka köré fontam a kezeim.
– Csak ennyi? – emeletem meg a fél szemöldököm.
– És estére csinálnál nekem csokis muffint, meg mondjuk megnyugtatnál máshogy is... – vigyorodott el kajánul. – Ugye tudod, hogy mi a legjobb stresszoldó?
– Shawn! – csaptam enyhén a vállára.
– Mi az?
– Rossz vagy. – mosolyodtam el. Rossz, de ugyanakkor végtelenül aranyos, és csupaszív, mégha ilyeneket mondd, akkor is.
– Tudom. – csókolt meg lassan, majd elköszönt tőlem, és elviharzott a kiadóba.

– Hová ment? – kérdezte apa azonnal, ahogy beléptem a helyiségbe.
– Az egyik zsűritag lemondta a műsort, és holnap lett volna a bemutatásuk, a plakátok készek, Avril... – basszus. – Basszus. Nem mondjátok meg neki, hogy elmondtam. – kaptam a szám elé a kezem.  Anyuéknak fogalmuk sem volt, kiről beszélek, de Line és Dan képben voltak. Line félkezévek legyintett, amolyan "soha nem tennék ilyet, de most ez a legutolsó dolog, amire gondolnék".
– Szóval munka. – bólintott apa megértően. Mondjuk sosem tartotta Shawn munkáját valódi munkának, főleg amikor még élt az IR és koncertezett. Most, hogy saját kiadót vezet, műsort szervez, ergo fontos ember lett, kicsit nőtt a szemében. Karácsonykor iszonyatosan ki volt akadva, hogy csak a két ünnep között tudtunk elmenni hozzájuk, mert muszáj volt részt venni azon a karácsonyi fogadáson, ahová meghívtak minket. Akkor alapult a kiadó, Shawnnak szüksége volt nagyobb nevekre az induláshoz. A műsort is azért csinálja, hogy az új generációt beszervezze a zeneiparba.

Lényegében az egész napot a kórházban töltöttem, este 9 körül mentem csak haza, és reméltem, hogy Shawn már otthon lesz. Mikor beléptem a lakásba, teljes sötétség uralkodott, így csalódottan dobtam le a kulcsaimat az előszobaszekrényre, majd levettem a kabátom és a sálam.

Neki álltam muffint sütni, ha hazaér biztosan éhes lesz, gondoltam, majd kipakoltam a hozzávalókat a konyhaszekrényből.

Miközben sült a tészta, rendetraktam, és játszottam Simbával, aki aludt, mikor hazaértem. Miután evett, kidőlt a szőnyegen, nekem pedig nem volt szívem körülötte hangoskodni, így miután elkészült az édesség a konyhaasztalra helyeztem, bezártam az ajtót lekapcsoltam a lámpákat és felmentem a hálószobába.

Linét még gyorsan felhívtam, hogy jól van-e.
– Jobb, mint egy hotel, esküszöm. – biztosított.
– Ennek örülök.
– Shawn ott van?
– Nem, nincs. – húztam el a szám. – Még nem ért haza. – sóhajtottam. – Nem akarok idegbeteg, féltékeny feleség lenni, aki folyton hívogatja. Biztosan dolgozik, tudom.
– Te is tudod, hogy soha nem hazudna neked.
– Persze. – bólintottam, bár nem láthatta. – A Camilás eset óta mégjobban megbízom benne. Tudom, hogy még sokszor most is szégyenli magát miatta, pedig annyiszor elmondtam neki, hogy értem, mi történt és abszolút nem haragszom miatta. Nem kertelt, elmondta, amit tudott, és egyetlen alkalmat sem tudok felhozni, amikor ne lett volna velem teljesen egyenes és őszinte. Ezt nagyon becsülöm benne, viszont engem meg felemészt a bűntudat, hogy elszóltam magam Avrillel kapcsolatban. Akkora idióta vagyok. – túrtam a hajamba. – Basszus, tudni akarom, hogy mikor jön már haza. Nagyon hiányzik.
– Kipanaszkodtad magad? – kérdezte nevetve.
– Igen.
– Remek. Szoptatni meg szar. – közölte. – Az normális, ha vannak fogai?
– Biztosan nincsenek fogai. – forgattam a szemeim nevetve.
– Mennem kell, ha gáz van, hívlak, reggel meg gyere. – kötötte a lelkemre.
– Ott leszek, ígérem. Szia.

– Szóval ennyire hiányoztam? – kérdezte Shawn az ajtóban állva, mire ijedtemben felugrottam. Egész eddig háttal ültem, nem láttam, hogy itt van, sőt, nem is hallottam, hogy valaki bejött volna.
– Jézus, te egész eddig itt voltál?
– Nem kell szívrohamot kapni, tudom, tudom, Shawn Mendes, itt, előtted...
– Hülye. – nevettem fel, majd felpattantam, és a nyakába ugrottam.
– Nagyon szeretlek.
– Én is nagyon szeretlek. – néztem fel rá, majd akaratlanul is elmosolyodtam tökéletes vonásait vizsgálva. – Annyira szeretlek. – vezettem végig arcélén az ujjaim. Idilli pillanatunkat Simba szakította meg, ugatva felmasírozott a lépcsőn, majd Shawnhoz rohant üdvözlésképp.
– Szia, herceg! – kezdte el vakargatni a fülét.
– Éhes vagy? – kérdeztem.
– Tudod, hogy igen. – nevetett.
– Sütöttem neked muffint.
– Imádlak. – indult lefelé futólépésben, én pedig utána. Tényleg nagyon hiányzott, valószínűleg azért, mert nem így képzeltem el az első napunkat valódi házasokként, de nem bántam, hiszen a jó kedvéből ítélve megoldott a probléma és a kis Dorothie pedig egy tünemény. Hosszú, viszont nagyon jó, ugyanakkor mozgalmas nap volt, és örülök, hogy vége van, illetve végre ketten vagyunk. Vagyis hárman, Simbával.

Egy csepp kínlódás, két örök kötelékWhere stories live. Discover now