A szerelem fogságában

-2. Fejezet-

Miután egyedül maradtam, megsemmisülve ültem le az ágyra. Egyre homályosabban láttam, miközben a családomra gondoltam. ~Ó Mama! Tudom, megígértem, hogy éjfélre hazaérek... Sajnálom! Ez az egész az én hibám, mert egy buta liba voltam.~ Legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Össze kell szednem magam.-suttogtam magam elé.- Ha nem tudok koncentrálni, ha elvakít a kétségbeesettség, soha nem jutok ki innen.-egy nagy levegőt vettem és letöröltem a könnyeimet. Gondolkodnom kellett, méghozzá sürgősen. Körbe néztem a szobában és megakadt a tekintetem az asztal melletti széken. Rögtön eszembe jutott egy ötlet. Megragadtam a széket és az ajtó mellé ültem. Onnantól kezdve csak várnom kellett.

————————————————————

-Mia baba, vedd fel azt a szép kék pulcsidat, amit vettem neked! Olyan szép vagy benne.-kiabált anyu fel a szobámba.
-De Mama! Nekem az nem tetszik!-mondtam mérgesen.
-Na! Légyszi!-kérlelt anya.
-Nem, nem és nem!-toporzékoltam hisztizve.
-Azt szeretnéd, hogy szomorú legyek Kincsem?-kérdezte anya csalódottan.
-Nem...
-Akkor kérlek vedd fel azt!
-Rendben...-mondtam lemondóan, félve a következményektől. Felöltöztem, majd lementem anyához, ugyanis ő vitt el engem a suliba. Az autóban csöndben ültem és ablakon túli tájat néztem. ~Itt a nagy tölgyfa... márcsak 5 perc és ott vagyok... Ó! A nagy szikla!...akkor, akkor márcsak 3 perc... Miért remeg a lábam?.... Itt a suli keríté...~
-Kicsim! A lábad. Megint remeg.
-Igen, kicsit hideg van.
-Biztos csak ez a baj? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.
-Most már késésben vagyok. Szia Mama!-menekültem ki az autóból.

————————————————————

Összerezzentem a kulcs csörgés zajára. Óvatosan felálltam és felemeltem a széket. Kinyílt az ajtó és cipő kopogását hallottam. Előbújtam rejtekemből, és nekilódítottam az ülőalkalmatosságot a belépő férfinak, aki ennek hatására hanyattesett. Elhajítottam a széket és el kezdtem rohanni ki az ajtón, el a férfi mellett, ám egy kéz megfogta a bokámat, ezzel elérve, hogy én is a földre kerüljek. Égető fájdalom nyilalt a fejembe és borzasztóan forgott velem a világ. Erős kezeket éreztem a bokáimon, amik húzni kezdtek vissza, a szobába. Kapálóztam, rúgkapáltam, de nem tudtam szabadúlni. Egyre rosszabbul láttam és egyre jobban szédültem. A karomat végighorzsoltam, amíg elrablóm vonszolt. Egyszercsak megállt, majd felfordított, hogy a plafon felé nézzek. Letérdelt mellém.
-Komolyan azt hitted, hogy csak így megszökhetsz?-kérdezte egy kissé gunyorosan.- Lám, mégse vagy olyan buta, mint hittem.-vigyorodott el.-Mi az? Tán nincs jókedved? Hadd segítsek ezen...-mondta mosolyogva, majd felemelte az öklét. Az első ütés nagyon váratlanul ért, csak akkor fogtam fel mi történt, amikor belém hasított az éles fájdalom. Egy kicsit várt, majd megint lecsapott, aztán újra, újra, újra és újra. Hiába kiabáltam, sikoltoztam, nem hagyta abba. Egy idő után már nem éreztem semmit, csak minden elsötétedett.

————————————————————

Szinte alig haladtam alőre, míg az iskola épülete felé tartottam. Párszor megálltam, hogy bekössem a cipőfűzőmet, vagy kifújjam az orrom, de nem kerülhettem el az elkerülhetetlent. Az iskola kapujában álltam, kissé tétován, várva valami eseményt, ami miatt nem kell belépnem abba az épületbe. Ácsorogtam egy ideig, de nem történt semmi, így kénytelen voltam belépni az aulába. Elbattyogtam az osztályterembe, ahova megpróbáltam minnél észrevétlenebbül bemenni. A teremben már majdnem mindenki bent volt, de még így is sikerült beosonnom a helyemre. Elővettem egy könyvet és olvasni kezdtem. Már csak két perc volt hátra csöngőig és én kezdtem kicsit megkönnyebbülni.
-Nocsak! Ki van itt?-hallottam egy rémes hangot. Síri csönd telepedett a teremre és mindenki felém fordult.
-Milyen csinos a pulcsid! Honnan van? Egy csövestől loptad?-kérdezte vihorászva Niki.
-Szerintem nem lopta, a hajléktalan adta oda neki önszántából, nehogy neki kelljen hordania...-vinnyogott Dina. Hangos hahotázás volt a jutalma ezért a beszólásért.
-Ne aggódj, majd én helyrehozom azt a pucsit.-mondta Zita, majd kivette a rágóját a szájából és a pulcsimra nyomta. Mindenki nagyon élvezte a showt. Mindenki csak én nem, de ez nem számított. Én voltam a fő atrakció, mellékszerepben az undorító, nyálas, ragacsos rágóval. Lehullott egy könnycsepp az arcomon.
-Nézzétek, hogy bőg a liba! Mi van? Nem tudtad, hogy ez a szín nem áll neked jól? És amúgy-kezdte Dina, de a csengő félbeszakította. Belépett az ofőnk órát tartani. Mindenki a helyére sétált és vigyázzba állt. A tanár tekintete végig siklott az osztályon, majd megállt rajtam.
-Mia! Valami baj van?
-Véletlenűl beleragadt a rágója a pulcsijába, és azért sír. Ugye, Mia?-kérdezte anygali mosollyal Niki.
-Igen. Pontosan ez történt.-dadogtam, miközben potyogtak a könnyeim.

Sziasztok!
Remélem tetszett a rész.
Cup cup!