-4. Fejezet-

350 10 0
                                    

-Hála az égnek, hogy élsz!- a szeme boldogságot sugárzott. -Ha most meghaltál volna, mehettem volna elbódítani egy másik oszoba libát.-sötétültek el szemei, majd félmosolyra húzta a száját. -Na kelj föl!-parancsolt rám elrablóm.-Jut eszembe... a párnád, meg a takaród elviszem, csak, hogy megtanuld a leckét.-mosolyodott el, majd ahogy mondta, az ágy felé indult és megragadta a takarót és a párnát, majd kiment. Én alig tértem magamhoz. Egy pár perc kellett, mire össze tudtam magam annyira szedni, hogy felüljek. Minden porcikám fájt. Lenéztem magamra, és láttam, hogy a karom tele van kék-zöld foltokkal. Mivel a derekamnál is nagyon fájt, azt is lecsekkoltam, és nem meglepően ott is találtam egy hatalmas sebet. Egyszercsak lecsöppent valami vörös a földre, mellém. Odakaptam az orromhoz, és ahogy gondoltam, onnan csöppent le az imént a friss vér. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Az előbb meghaltam volna? Vagy csak elájultam? Olyan kemény és hideg a föld. Legszívesebben odaülnék az ágyra, de nem tudok felállni. Semmihez nincs elég erőm. Csak egy kicsit lehunyom a szemem, hogy pihenhessek. Csak egy kicsit... egy ki...

————————————————————

-Mia! Ne aludj az órán!
-Mi? Én nem... nem alszom.-emeltem fel fáradtan a fejem. Egy kicsit valóban elbóbiskoltam az órán.
-Akkor ismételd el azt, amit az előbb mondtam!
-Öhm...-néztem körbe segítség kérően, de senki sem reagált ijedt nézésemre.-Azt, hogy: Mia, ne aludj az órán?-nevettem el magam kínosan.
-Takarodj ki a teremből és beszélgess egy kicsit az igazgatóval!-rivallt rám Zsuzsa néni.
-Rendben.-mondtam, majd felálltam és elindultam az igazgatói fele. A többiek meg csak nevettek.

————————————————————

Arra keltem, hogy valaki lökdös.
-Hé! Kelj már fel! Hallod?
-Fent vagyok, fent vagyok.-morogtam hulla fáradtan. Kinyitottam a szemem és megláttam Őt. Hát nem elég, hogy elrabolt, addig püfölt, amíg minden elsötétedett számomra, elvitte a párnámat és a takarómat, itt hagyott a hideg földön, de még ilyen durván kelt is fel?! Utálom őt! UTÁLOM!
-Mit akar!?
-Ne beszélj velem ilyen hangon!-mondta teljesen higgadtan, ám mindeközben villámló, vészjósló szemekkel meredt rám. Éreztem, ahogy végig fut a testemen a libabőr.-Hagyd abba!
-Mit?-kérdeztem teljesen őszintén, ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy mit is csinálok.
-Ne remegtesd a lábad!
-Ezt... nem direkt csinálom...-lenéztem a lábaimra, amik valóban remegtek. Utoljára hatodikban volt ilyen.
-Fázol, vagy mi van!?-mosolyodott el.
-Nem tudom.-suttogtam magam elé.
-Hideg van?-kérdezte, miközben aggódva nézett rám. Vagyis, nem is tudom, hogy aggodalmat sugárzott volna-e tekitete, vagy csak... azt szerettem volna, ha így lenne.
-Egy kicsit-böktem végül ki zavarodottan.
-Akkor miért nem ültél fel az ágyra?-kérdezte hitetlenül a férfi.
-Mert nem tudok megmozdulni?-válaszoltam neki türelmetlenül.
-Világos. Mivel még szükségem lesz rád a jövőben, nem szeretném, ha megfáznál.-jelentette ki, majd kérdés nélkül felemelt és az ágyra tett. Ellenkezni szerettem volna, de megmozdulni se tudtam. Miután lerakott, még nem hagyott magamra, hanem leguggolt elém.
-Soha többet ne merj szökést kísérelni, vagy ellenkezni, mert akkor nem úszod meg ennyivel. Értetted?-kérdezte fenyegetően.
-Értettem.-mondtam kissé remegő hanggal. Kezét az államra helyezte és maga felé fordította az arcomat.
-Helyes.-mondta elmosolyodva, majd elengedte az állam, felállt és elhagyta a szobát.


Sziasztok!
Remélem tetszett.
Cup cup!

A szerelem fogságábanWhere stories live. Discover now