A szerelem fogságában

- 5. Fejezet -

Miután elhagyta a szobát, keserves sírásra fakadtam. Most először éreztem úgy igazán, hogy félek. Megtörtem, mert tudtam, ez az állat bármit megtehet velem. Annak ellenére, hogy hulla fáradt voltam, nem tudtam elaludni, minden kis neszre felriadtam. Csak meredten feküdtem az ágyamon a semmibe bámulva, amikor megjelent az a szörnyeteg.
-Miért nem alszol?-kérdezte... aggódva? Először laposra ver, majd megint kedves velem?!
-Nem tudok- böktem ki lassan, elgyötörten a szavakat. Ő megérintette a kezemet, mire én riadtan elkaptam azt. Elmosolyodott, majd így folytatta:
-Látom most már felmérted a helyzet súlyosságát. -köpnyi-nyelni se tudtam, ám ő egy hirtelen mozdulattal megragadta a csuklómat és szorítani kezdte. A fájdalomtól könny szökött a szemembe. A könny lecsurrgott az arcomon, egyenesen a férfi karjára, mire ő rám kapta tekintetét. Egyszercsak engedett a szorításból, majd szép lassan elemelte a kezét, és az arcomhoz ért, majd letörölte könnyeimet.
-Miért? -kérdeztem hitetlenül.
-Mit miért? -nézett rám tanácstalanul.
-Miér vagy velem hol kedves, hol pedig kegyetlen!?- ő elemelte arcomról a kezét, majd gyengéden megfogta a kezemet, miközben a fülemhez hajolt.
-Mert ezt élevezem -suttogta a fülembe, majd se szó, se beszéd elvonult. Én mozdulatlanul feküdtem, és próbáltam feldolgozni az imént történt eseményeket. Nem értettem... Bármennyire is forgattam az agytekerményeimet, nem tudtam megérteni. Az, hogy elhagyta a szobát, megnyugtatott, és végre elszenderültem, ám a gondolat, miszerint bármikor visszatérhet, még álmomban sem hagyott nyugodni...

Reggel arra keltem, hogy valaki simogatja a hátamat. Felriadtam és ugrottam egyett, hogy valahogy elmeneküljek a férfi érintésétől.
-Jó reggelt- köszöntött egy kaján vigyorral a képén. Én az ágy végébe húzkódtam, minnél meszebb tőle, ám később kiderült, ez nem volt jó ötlet, ugyanis sarokba szorítottam magamat.
-Hé! Hé! Nyugi. Nem bántalak Virágszálam, ha csak nem teszel valami számomra nem tetszőt. Értetted?
-I-igen -dadogtam a félelemtől megbénulva. Ő felült az ágyamra, majd egyre közelebb húzódott hozzám. Megfogta az államat, majd maga felé fordította a fejemet. Letekintett ajkaimra, majd vissza a szemeimre. Ekkor realizálódott bennem, mit is akar tenni. Tehetetlen düh és félelem vette át az uralmat felettem, megmozdulni se tudtam. Egyre vészesebben közeledett, míg össze nem értek ajkaink. Megcsókolt. Nem tudtam ellenkezni, pedig szerettem volna. Túl erősen tartott, nem engedett. Elkezdtem sírni. Nem akartam, hogy ezt tegye velem. Ő belemosolygott csókunkba, és beletúrt a hajamba. Végre abbahagyta a kínzásomat, -legalábbis azt hittem- mire újra hozzám nyomta száját és vadul csókolni kezdett. Amikor azt hittem befejezi, elindult lefele. Ezt már nem hagyhattam! Ellöktem magamtól, mire ő bosszúsan rám nézett. Láttam a dühöt a szemében.
-Kérlek... ne...-suttogtam elgyötörten, ám ő lekevert egy pofont. Az arcomhoz kaptam, és mire visszanéztem, feldúltan hagyta el a szobát.

Sziasztok!
Már jó régen volt fejezet, amit nagyon sajnálok, csak felmerült egy-két probléma.
Remélem tetszett a rész, jó szünetet! ;)