Adrien és a Roxfort - Miraculous/HP crossover

1. A kwamik lemaradnak

Nem, nem, nem, és nem! - gondolta mérgelődve a két copffal rendelkező tinilány, amikor meghallotta az újabb támadás gonoszának kiáltozását.
Máskor automatikusan indult volna gyorsan menedéket keresni, hogy átváltozva Katicává elfogja a rendbontót és megtisztítsa az aktuális pillangót. Most azonban inkább cserbenhagyta volna a várost. Ugyanis a Nap sütött, a madarak csiripeltek, baráti négyesük pedig épp a délutáni óráik végeztével sétált le az iskola lépcsőjén, hogy felkutassák Andrét. Ez már a sokadik alkalom volt, hogy az Adriennel közösnek ígérkező fagyizása meghiúsulni látszott, pedig eltervezte magában, hogy a mostani eset igenis más lesz! Most végre össze fog jönni szerelmével! Így lesz és nem másképp! Érthető okokból tehát ez esetben a lány teljes joggal kívánta a pokolba Halálfejet és csatlósát.

- Rowling a legjobb író! - sikítozta a furcsa hacukában, seprűn repkedő szőke, szemüveges, átváltoztatott lány, akinek fülcimpájáról óriási répa alakú fülbevalók lógtak - És ezt mind meg fogjátok tudni! - kiáltotta le a magasból épp hőseink feje fölött, majd a kezében tartott barna bottal pontosan Adrient vette célba.

A srác döbbenetében egy tapodtat sem moccant, míg a tőle két lépésre álló fekete hajú lány minden rá nehezedő súlyt hátrahagyva máris ugrott, hogy imádott modelljét megmentse a felé száguldó violaszín fénysugártól. Amíg ők ketten a lépcsőkön bucskáztak lefelé, a nyaláb követte áldozatát, hogy becsapódva mindkét tini részesülhessen annak hatásában.

Marinette a kemény élű lépcsőfokok után valami puhábbat érzett a gerincéhez csapódni, majd még pár pillanatig folytatta ölelkező gurulását a számára oly fontos személlyel.

Mikor a szédítő és testszerte lila foltokat hagyó pörgés abbamaradt, a két fiatal vöröslő ábrázattal mászott távolabb egymástól. Zavarukat egy egészen más fajta értetlenség vette át ahogy épp körbepillantottak.

A levegő tiszta volt, a kék égen apró, hófehér kis felhőgomolyagok úsztak, míg a nedves fű összetéveszthetetlen fenyőillattal keveredve jutott be orrukba, hogy mélyeket szippantva belőle elvarázsolja őket. Egy domboldalon bucskáztak le ugyanis. A körülöttük elterülő, itt-ott kisebb sziklákkal tarkított, gyalogúttal szelt tisztás körül pedig fenyőfák sokasága magasodott feléjük.

- H-hol vagyunk? - nyöszörögte Marinette, miközben mindketten lesepregették magukat ideérkezésük rájuk ragadt melléktermékeitől.

-Fogalmam sincs, de egy biztos, nem Párizsban. - válaszolt száját húzva a szőke.

-A táskám! - kiáltott fel a lány, miközben realizálta, hogy mentőakciója legelején úgy dobta le azt magáról, mintha a nélkül tudná csak időben megmenteni szerelmét.

- Valószínűleg leeshetett a suli előtt. Sajnálom, de ha visszajutunk, biztosan meg lesz. - próbálta vigasztalni a fiú.

-Nem, nem érted, nagyon fontos, hogy meg legyen a táskám - vinnyogta a dupla copfos.

Hisz az csak egy táska, nem az élete függött tőle. Gondolta magában Adrien.
A lányoknak viszont határozottan furcsa szokásaik voltak, és valamilyen megmagyarázhatatlan dolog következtében a vele szemben álló is úgy ragaszkodott az adott tárgyhoz, hogy annak miértjét inkább meg sem próbálta kitalálni.

-Ne aggódj, Katica biztosan ellátja a gonosztevő baját és megment minket. - hárított inkább, de mondata csak még nagyobb kétségbeesést szült osztálytársa arcára.

- Nem, határozottan biztos vagyok benne, hogy ez most nem fog bekövetkezni - biggyedt le úgy szája, mintha mindjárt sírva fakadna, amitől a srácot jobban kiverte a víz, mint attól a ténytől, hogy egy ismeretlen helyre érkeztek. Bármilyen gonosszal szembenézett volna, csak síró lányokat ne rakjanak elé. De Marinette hál istennek folytatta, bár nem pont azzal, amit a modell hallani szeretett volna - De bízok Macskában. Ő az egyetlen reményünk.

Kijelentésére a tinibálvány hátraarcot tett, majd pár lépést távolodva, mintha csak a területet akarná szemrevételezni, óvatosan megemelte ingét, hogy halkan előhívja kwamiját és tanácsot kérjen tőle. Jeges rémület futott rajta végig, mikor ruházata alatt nyomát sem találta a kis lénynek.

-Plagg! Pszt, Plagg! Most nincs idő szórakozni, gyere elő! - suttogta, de már ő is érezte, hogy próbálkozása hiábavaló.

A kis éhenkórász valószínűleg még az óra alatt beröppenhetett a táskájában lévő sajttároló dobozhoz, hogy szokásához híven előre befalja az egész délutánra félrerakott adagját. A táskáját viszont az őt ért sikertelen mentőakció során maga Marinette ütötte le róla, hogy már anélkül szánkázzanak le biztos vesztükbe. Verejtékben úszva, teljesen kétségbeesve fordult hátra, mikor a lány közelebb lépve megkérdezte tőle kivel beszél. Nem volt mit tenni, azt hazudta hangosan gondolkodott. Nézze inkább flepnisnek, mintsem leleplezze magát. Mivel a vele szemben álló tinin látszott, hogy mindjárt elájul az idegességtől, próbálta a legnyugodtabb ábrázatát előszedni, de a fotózások alkalmával tökéletesen begyakorolt mimikai mozdulatsorok csak nem akartak előjönni. Ahogy ott állt, hű társa nélkül szinte csupasznak és magatehetetlennek érezte önön mivoltát.

De nem volt ideje tovább pánikolni, ugyanis beszélgetés egyre erősödő foszlányai ütötték meg a fülüket, mire a magazinok címlapján feszítő srác megragadta a belé titokban szerelmes lány kezét, hogy egy nagyobb szikla mögé gyorsan elrejtőzzenek.

- Egyébként szerintem igaza volt. A legjobb lenne az összeset agyontaposni, mielőtt csapatostul nekünk esnek - szólt az épp helyszínre érő baráti hármas női tagja.

-Nem hiszem el! - nyafogott lányokat megszégyenítően a kis társaság kusza, vörös hajkoronával bíró hímneműje. - Először Bimbánál bubógumó, most meg durrfarkú szurcsókok! Hát mi jöhet még mára? Harry halálát ismét megjövendöli Trelawney, mellé pedig felad egy rakat házit? - utalt borúsan a délutáni jövőképre.

- Mondtam már, ha a számmisztikát veszitek fel... állj! - tette oldalra kezét, mire mozdulatával a balján menetelő szemüvegest gyomortájékon vágta, a vörös fiú viszont még tett pár lépést mire felfogta, hogy társai lemaradtak tőle.

- Mi az Hermione, már megint a manójogokról jutott eszedbe valami? Mert ha így haladunk, sose érünk a nagyterembe.

- Csitt Ron, valamit hallottam - feddte meg, majd jobbjával talárjába nyúlt. Azonnal elő is kapta onnan pálcáját, majd a Pellucidum varázsszó kimondása közben suhintott vele egyet.

-Ez nem ér, Hermione! Tudod jól, hogy mi még nem tartunk itt. - nyafogott ismét a vörös srác, aki jelenleg még mindig pár lépéssel barátai előtt, de a két idegent rejtő, épp áttetszővé váló sziklának háttal állt.

Viszont a mögüle jövő hangos női sikításra már ő is oda kapta fejét, amerre két jóbarátja is tekintett.

Az öt fiatal a vízszerűvé vált kőzeten át pislogott egymásra. De míg a kisebbik társaság női tagja ijedtében partnere nyakába ugrott, addig a szemben lévők közül pont, hogy először a lány indult meg harciasan feléjük.

****

Még a Reflections könyv Ladybug week kapcsán írtam meg ezt a kis novellát a nyár végén, mely nyilván sem one shot-ként, sem AU-ként nem állja meg a helyét. Emlékeztek mikor ott írtuk, hogy az AU kapcsán crossover készült nálam? Nos tehát ez volt az, melynek az első fejezetét itt olvashatod. 

Remélem tetszett és várod a következőt. 🐞