Adrien és a Roxfort - Miraculous/HP crossover

4. Harry barátnője

A máskor Katicaként akrobatikus mutatványokat kivitelező, levegőben szaltózó fruska most teljes pánikban szorongatta élete értelmét.

Egyrészt fel sem tudta fogni, hogy Adrien hátához simul éppen, amitől azonnal ájulás kerülgette, másrészt a levegőben volt a Tikki adta képességek nélkül!
A szokott magabiztosság, ami a pöttyös ruhát magára öltve átjárta sehol sem volt, attól tartott ott halnak szörnyet azonnal. Egyetlen dolog lüktetett csak pozitívumként agyában, mégpedig az a gondolat, hogy ha itt a vég, legalább az szerelme mellett éri utol őt. Szemét szorosan összezárta, kavargó gyomrát próbálta lecsillapítani. Ekkor viszont Adrien megpaskolta a combját. A combját!!! A vérből, mely azt hitte már csak a fejében kering, még mindig akadt testének egyes részein, ugyanis még nagyobb forróság indult útnak, hogy az arcában verjen tanyát. Hát lehet még ettől is vörösebb egy ember?  Gondolta magában a tini.

- Nézd, ott van! - kiáltott hátra a fiú, majd kissé előredőlve gyorsabb tempóra váltott.

A kíváncsiság felülkerekedett a félelmén, és szorosan zárt pillái alól óvatosan kikandikált a seprű hátsó utasa, hogy legnagyobb döbbenetére élvezettel fedezze fel az elé táruló látványt.
A tiltás ellenére Adrien a lelátók peremén túl merészkedett, amit pedig ebből a madártávlatból látott, az minden eddigi képzeletét felülmúlta. A Nap már jócskán délutánban járt, így az oldalt elhelyezkedő tó hullámzó tükrét milliónyi szikrázó gyémánttá változtatták annak sugarai. A távolban pedig mintha még valamilyen halszerű uszonyt is észrevett volna csobbanni a vízben, bár szentül hitte, hogy egy ezredmásodperccel előtte egy hullámos, hosszú szőke hajkoronát látott annak helyén. Mikor a cikeszt követve Adrien éles kanyart vett, és már a magasba emelkedő, kör tetejű póznákat kerülték, az ezernyi égbe magasodó toronnyal dicsekvő kastély kerítette teljes hatalmába a lányt. Életében nem látott még ehhez foghatót, és úgy érezte, soha nem is fog. Boldog mosollyal az arcán simult bele Adrien ingébe, de a szívét átjáró édes érzés nem tartott sokáig.

Titkos szerelme ugyanis a kis arany színű repülő labda miatt úgy fékezte le a seprűt, hogy azzal a levegőben többszörös szaltót vetve bucskáztak tovább. Az életveszélyes mozdulatsor közben Marinette látta maga mellett a csöppnyi aranyló villanást, így kezét automatikusan kinyújtotta, hogy szorosan tenyerébe zárja a riadt madárként verdeső apró varázstárgyat.

A vezető szerepét betöltő tini fiú pánikszerűen fordult hátra, hogy meggyőződjön utasa testi épségéről mikor végül sikerült újra uralma alatt tartania a repüléshez használt eszközt, de boldogan csalódnia kellett. Marinette ugyanis fülig érő szájjal mutatta felé jobb kezét, amiből immár ernyedt szárnyak fityegtek le. A lánynak sikerült elkapnia az áldozatot, míg ő csak azon volt, hogy ismét kormányozni tudjon, és le ne zuhanjanak.

-Szép volt! - tartotta hátra öklét, hogy seprűn lovagló partnere kuncogva, a cikeszt tartó kezével viszonozza az ökölpacsinak szánt mozdulatot.

A két francia gyerek örömmámorban úszva szállt le a varázslók előtt, mire Ron már rohant is feléjük.

-Nem hiszem el! Tényleg macskaügyességed van! Az a szaltó eszméletlen volt! Na és Te, Marinette! Látszik, hogy van gyakorlatod a dolgok elkapásában. Hihetetlenek vagytok! Megnézném annak a rohadék Malfoynak az arcát, mikor két mugli döngöli őt földbe, ráadásul csak egy seprűt használva - lovalta bele magát, bár az említett muglik egyikének fogalma sem volt arról, kit is takarhat a furcsa név.

- Ideje mennünk, mert még a vacsorát is lekéssük. - szólt közbe Hermione. Nálam van Harry köpenye, vegyétek fel amíg visszamegyünk. Amíg Ron a csodálatotokkal volt elfoglalva, mi Harryvel már elkezdtük átnézni a könyveket, bár még nem sokra jutottunk velük.

- Szuper, éhen halok! - szólt a szeplős vörös, majd meg sem várva a többieket, máris pakolta a seprűket, hogy mielőbb az asztalnál lehessen.

A két tini újból piros arcszínben pompázott, mikor a varázslatos anyag köréjük tekeredett. De ezt már nem a seprűn töltött idő menetszele okozta. Mindketten kissé zavarban voltak. Ugyan a seprűn is szorosan egymás testéhez simulva ültek, ott mégis megvolt a szabadság érzése. Itt viszont, egy lepellel takarva olyan volt, mintha egy szűk kis univerzumban lennének, melyben csak ők ketten léteznek.

- Még jó, hogy veletek nem kell a Rengetegben kikötnünk. - mondta Ron, miközben felfelé kaptattak a domboldalon.

-Miért, mi van ott? - kérdezett vissza tudatlanul Adrien a köpeny alól, közben pedig néma fohászt küldött a Plagghoz hasonlóan éhenkórász fiúhoz, hogy valamilyen beszédtémával rukkolt elő.

-Pókok! Hatalmas nagy pókok - nyelt nagyot Ron, miközben tájékoztatta őket.

-M-m-mennyire nagyok? - vinnyogta Marinette, miközben ismét Adrien karjába csimpaszkodott ijedtében.

- Hát, olyan óriás félék - jött az elgyötört válasz Rontól. Úgy tűnt, a két beszélgetőfél közös fóbiát talált magának.

-Ettől féltem. Pont, mint a filmben – nyekeregte vissza a lány.

- Mi az, csak nem félsz a pókoktól? - szórakozott rajta a modell srác, hisz ő semmit sem tudott a történetről.

- A bogarak utálják a pókokat - morogta az orra alatt az, majd kezét inkább gyorsan ismét mellkasához szorította és onnantól kezdve néma csendbe burkolózott.

Ahogy viszont beléptek a korai időpont miatt még kevésbé népes nagyterembe, mindkettőjük szájából hatalmas sóhaj szakadt fel.

- Áú! - ütközött nekik Harry, aki a láthatatlan párizsi páros mögött menetelt mit sem sejtve arról, hogy ámulatukban azok ketten földbegyökerezett lábbal bámulták az óriási terem minden részletét.

-Gyertek már! Gyorsan együnk, aztán irány valami megoldást keresni! Holnap reggelre már nem akarlak itt látni titeket. Ne vegyétek zokon, de már így is kihagytam miattatok a számmisztika órámat. - szólt hátra halkan, mégis McGalagonyt megszégyenítő határozottsággal Hermione.

-Hát, a jóslástantól sokkal jobb időtöltés volt. - pusmogta oda az előbb még fejét dörzsölgető varázsló a vörös barátjának.

Így a többiek számára szokott trió, mely valójában öt tagúvá nőtte ki magát, gyorsan a Griffendél ház asztalához spurizott. A vendéglátói tisztségben díszelgők pedig minden ügyességükkel azon voltak, hogy észrevétlenül néhány finom falatot a köpeny alá is bejuttassanak újdonsült pártfogoltjaiknak.

Már csak a desszert lett volna soron, mikor a finom étkek közt teljesen megfeledkezve arról, mit is kötött a lelkére Hermione, Ron elszólta magát. Egészen belemerült Marinette quidditch technikai dicséretébe, és furcsa vágyálmokat szőtt arról, hogy Harryvel ketten ők lennének az évszázad fogói, ő pedig sorra nyerné a rájuk kötött fogadásokat zsáknyi galleonokat bezsebelve, mikor hirtelen eszébe jutott valami.

- Tökre sajnálom, hogy vissza kell menned Marinette, pedig nagyon menő lenne, ha Harryvel játszhatnál. Egymást válthatnátok, mindig lenne pót fogónk. Sőt, lehetnél a barátnője! Akkor legalább leszállnának róla az alsóbb évesek - mondta olyan természetességgel, mintha csak egy cikket olvasna fel a Reggeli Prófétából. 

****

Remélem, meg volt a szokásos élvezeti faktor, már csak egy rész van hátra.