Kettős gyilkosság

🄵🄸🅁🅂🅃

A tágas terem lassan megtelt a látogatókkal. Chevalier érdeklődve nézett körül. Mindent alaposan szemügyre vett, ami a hotel hatalmas éttermében volt; a cifra perzsaszőnyegeket, a masszív, fényes, kerek tölgyfa asztalokat, a hímzett terítőket, a széles ablakokat a bordó sötétítőfüggönyökkel, majd a díszes csillárokat és az üvegvitrinekben sorakozó rengeteg porcelán csecsebecsét is. A helyiségben található minden egyes bútor, dísztárgy és egyéb holmi gazdagságról és jó ízlésről árulkodott.

– Ó, csak nem Monsieur Chevalier?! – szólalt meg hirtelen egy női hang a háta mögül. – Ez hihetetlen!

Amint Chevalier megfordult, egy fiatal hölggyel találta szemben magát.

– Jó estét, mademoiselle – hajolt meg futólag. – Kit tisztelhetek önben?

– Manuela Esposito vagyok – mutatkozott be a hölgy.

Chevalier érdeklődve fürkészte őt. Miss Esposito huszonöt éves körül lehetett, sötét haja és az angolokénál kicsivel barnább árnyalatú bőre délebbi származásról tanúskodott. Sötétbarna szemében izgatottság csillant.

– Hadd kérdezzem meg, mademoiselle, ön netán spanyol vagy olasz származású? – érdeklődött a detektív.

– Igen, spanyol vagyok. Öt éve élek csak Londonban – bólintott Miss Esposito. – Jaj, monsieur, ha tudná, milyen sokat hallottam már önről! Annyira megtisztelő, hogy most élőben találkozhatok magával! – lelkesedett.

– Ó, igazán… megtisztel a mademoiselle – kereste a szavakat Chevalier.

– Ugyan. Nos, bemutatom önnek a másod-unokatestvéremet, Diogót! – intett Manuela egy fiatal férfi felé, aki megállt mellettük, és a kezét nyújtotta Chevalier felé.

– Diogo Lopez – mutatkozott be.

– Tiszteletem – hajolt meg ismét Chevalier.

– Diogo Portugáliából utazott ide pár hónapja. Együtt jöttünk ide – mesélte Miss Esposito.

– Jöjjön, monsieur, csatlakozzon hozzánk – intett Mr. Lopez, majd együtt hármasban helyet foglaltak egy kerek asztalnál.

– És mondja csak, monsieur, mi hozta önt ide pár hónapja Portugáliából? – érdeklődött Chevalier a fiatal portugál férfitól, miután már jó ideje társalogtak erről-arról.

– Nos – felelte Diogo Lopez –, üzleti célból vagyok itt, és Manuela felajánlotta, hogy az itt-tartózkodásom alatt költözzek az ő lakásába. Három hónap múlva pedig visszatérek Portugáliába.

– Ó, értem – bólintott Chevalier.

A szeme ekkor hirtelen megakadt az egyik vendégen, aki az imént érkezett. Sötét bőrű, feltehetően indiai származású, magas férfi volt, különös szabású, koromfekete öltönyben, tarka mintás csokornyakkendővel. Fekete kalapját a többi férfival ellentétben nem vette le, hanem a szemébe húzta, csak időnként villant ki alóla az apró, mélyen ülő, fekete szempárja. Komor tekintetéből hideg megvetés és fensőbbségtudat sütött – még a sok mindent megélt magándetektív hátán is végigfutott a hideg, amikor összeakadt vele a pillantása.

– Nicsak, itt van Mr. Ahban Dayal – szólalt meg Miss Esposito fojtott hangon. – A hideg is kiráz ettől az embertől – borzongott meg. – Rémisztő egy alak, én mondom. Indiából jött, senki sem tudja, pontosan mikor és honnan. Nagyon titokzatos ember.

–Valóban? – kérdezte Chevalier. – És ha szabad érdeklődnöm, ön honnan ismeri őt?

– Valójában… nem mondhatnám, hogy ismerem. Életemben egyszer találkoztam vele – felelte a hölgy. – De ami azt illeti, nem is szeretnék ennél közelebbi ismeretségbe kerülni vele – még csak az kéne nekem! Ebből az ijesztő emberből én tényleg mindent kinézek. Szerintem akár még gyilkolni is képes lenne…