Éjszaka

8.3K 250 3
                                    

Dominik szemszöge

Ahogyan hozzám rohant Dzseki és kiverte a kezemből a fegyvert. Miért?
Hisz miattam lett mozgássérült...
Miért jött közbe?

A nyakamba borult. Persze úgy ahogyan tudott. Sírt. Ahogyan én.

- Miért akartad Dom?- kérdezi sírva
- miattam... - mély levegőt vettem- lettél ilyen- mutattam a merevítős térdére.
- Nem miattad. Ne magadat okold Nik! Nem miattad lettem ilyen. - mutatott magára.
- én nem figyeltem az útra. Ha nem rántottad volna el az autót, akkor most nem lennél ilyen.
- ja persze akkor itt hagytál volna egyedül. Nincs az a pénz. - mondta. Csak én értettem úgy,hogy nem akar nélkülem lenni?

Nem! Ő a húgod. De az a baj hogy én nem húgomként tekintek rá. Csak ez a baj. Ahj...

A nyakamba borult és sírt. Én is. Nesze neked férfiasság...

Megfogtam a derekát. Éreztem, hogy nem áll a lábán csak én fogom. Felemeltem és lefektettem az ágyamra. Simogattam egy jó darabig. De legalább fél órát.
Elaludt.
Én a földre feküdtem. Nem akartam neki kellemetlen helyzetet okozni, pedig minden állmom az lett volna hogy a karjaim közt alszik el...
Soha nem voltam szerelmes.

Vagyis egyszer de az más volt..

- Maradj itt -  mondta. Nekem több sem kellett én befeküdtem mellé. A mellkasomra hajtotta a fejét
- Nem baj?- kérdezte sírós szemmel.
- Miért lenne baj?- kérdeztem egy kicsit megviselve.
- mert az a cicababa az....- kezdte el, de nem hagytam hogy végig mondja.
- Nem a barátnőm.-fejeztem be.

- te komolyan képes lettél volna megtenni?- kérdezte és a szemembe nézett. Nem válaszoltam rá.

Lekapcsoltam az éjjeliszekrényemen lévő kis lámpát. Kint már korom sötét volt. Dzseki derekára helyeztem az egyik kezemet
- Nem b....- kezdtem  el mert nem tudtam,hogy kellemetlenül érzi-e magát vagy nem. De nem tudtam befejezni mert hirtelen megfogta a másik kezem. Összekülcsoltuk.
Úgy szorította a kezem ,hogy szerintem elfehéredett.

- Minden rendben?- kérdeztem, és ekkor észre vette hogy szorítja
- ne haragudj - mondta és egy kicsit elcsuklott a hangja
- jól vagy?- kérdeztem
- i..igen- mondja
- Na jó mi a baj?- kérdeztem.
- hosszú - mondta
- ráérünk. Az ősök lent alszanak gondolom.
1 perc után :
- Na jó - mély levegőt vett majd folytatta- 13 voltam,amikor még a régi házunkba este tusolás után, felmentem a szobámba. Anya dolgozott késő estig apám meg nem is érdekelt. Minden este segg részegen jött haza- így belegondoltam,hogy sosem mondta hogy részeg volt. De nem is csodálom- a szobámba lekapcsoltam a villanyt és befeküdtem az ágyamba. Nem tudtam aludni. Már éjfél is elmúlt amikor a szobám ajtaja kicsapódott. Apám volt. Részegen. Kirángatott az ágyból és levitt a földszintre. Kapálóztam ,rugdostam, sikítoztam de  Semmi. Senki nem volt ott hogy segítsen. Levitt és nagyon megvert. A szemem lila volt. Az egész testemen kékes lilás foltok éktelenkedtek. Az apámat nagyon szerettem. Régen nagyon jó kapcsolatom volt vele. De utána jött minden. Ivott. És ez így ment nap mint nap este.- itt már sírt. Magamhoz húztam még jobban-  mindig akkor jött be amikor már rettentő sötét volt a szobámba. Azután mindig lámpafénynél mertem csak aludni. Még most is. Mint ha komolyan 5 éves kisgyerek lennék és félek a sötétben.- szóval ezért ég minden este a villány a szobájában. Azt hittem csak olvas vagy ilyesmi. Most felkapcsoltam az éjjeliszekrenyemen a kislámpát.- Egyszer ugyan így lent voltunk. Ugyan így megvert. Ekkor anya nyitotta ki az ajtót és őt is megverte. Aztán megint jöttem én. Úgy összevert,hogy elájultam. Csak arra emlékszem,hogy a sürgösségin feküdtem.- mondta. Olyan ledöbbenten hallgattam. Tehát szinte minden hazugság volt, amit idáig róla tudtam. Mondjuk meg is értem. Teljesen.

- Nem bánthat. Megígérem. Nem mehet a közeledbe- mondtam és bele pusziltam a hajába. Megölelt. Persze én is viszonoztam.
- hallod ne sírj nem bánthat.- mondtam nyugodt hangon.
- ígérd meg. Ígérd meg Nik,hogy soha többet nem fogsz ilyen hülyeséget csinálni mint ma.- mondta és rám nézett.
- megígérem.-mondtam. Megpuszilta a homlokom és visszahajtotta a fejét a mellkasomra.

Elaludt.

Olyan jó volt nézni ahogyan békésen alszik. Nyugodt volt.

Elkezdett sírni. Nem tudom hogy miért.
- héj. Shh- simogattam a hátát mire megölelt a nyakamnál. Csak rosszat álmodtál- még jobban ölelt. De kellemes volt.
- te miért nem alszol?- kérdi
- mert nem tudtam aludni,úgy hogy te félsz- mondtam. Lehet nem kellett volna. De csak az igazat mondtam.
- köszönöm
- Mit köszönsz?- kérdeztem. Mert nem nagyon értettem.
- hogy itt vagy- mondta. Szeretem. Ezt most komolyan gondolom. Juj..
De lehet hogy szeretem.

Így maradtunk nagyon sokáig. Ő a mellkasomon és a kezemet fogta. Én meg a másik kezemmel a derekát fogtam.

Mostohabátyó ( Befejezett) Where stories live. Discover now