Dobszerkó

4. Fejezet- Bryan

Egész úton hallgatott és az ölét nézte. Pedig annyira látszott rajta, hogy lyukat beszélne a hasamba. Bevallom én meg azokat a gyönyörű, hosszú combjait fixíroztam és egyszer-egyszer a nyálam is utat akart magának kifelé. Nagyon meg akartam ismételni a tegnap esti kis kalandunkat, de előre gondolkodva szerintem egy kiadós monológot kapnék, hogy mit nem csinál az alkalmazott és a főnöke. Na, én pont, hogy nem az vagyok, aki az ilyenfajta szabályokat be akarja tartani.
- Ó, franc!- kapott a homlokához hirtelen és összeszorította a szemét.
- Mi az?
- Nincs otthon semmi kaja.- fordult felém.- És ha már csak holnap kezdek,- nyomatékosította az igazát- elvinnél a boltba?
- Mit kapok érte?- villantottam rá a legszexibb vigyorom, amivel általában sikerem is van. Na, nála egyáltalán nem ez a helyzet. Sőt, ahogy láttam, még fel is dühítettem.
- Mondjuk, neked esek, mint süket a csengőnek.- tette keresztbe a karját és elhúzta a száját.
- Hmmm.. és milyen módon?- meghúzogattam a szemöldököm.
- Elhiheted, úgy kívánlak, mint mókus az erdőtüzet.- forgatta a szemét kinézett az ablakon.
- Ááá- csóváltam a fejem vigyorogva- Nem hiszem. Látnád, hogy nézel rám.
- Nem a vezetésre kéne koncentrálnod?- mutatott az útra.
- Szívem, akkor legalább ne legyél olyan, mint egy non-stop bolt.
- Hogy mi van?
- Állandóan nyitva van a szád, mint a bolt ajtaja.
- Na, tudod- emelte rám a mutatóujját- most értél el odáig, hogy felmondjak.
- Mókuskám, még el sem kezdtél nekem dolgozni papír szerint. – nevettem rajta. – Amúgy, ha erre a nyitott szájra gondolok, eszembe jutnak csodás képek rólad.
- Elég!- kiáltotta.- Áll meg! Ki akarok szállni.
- Ugyan már! Dehogy állok meg.
- De- nekem esett és elkezdte ütlegelni a vállam.- Állj! Meg!
- Nyugi már. Olyan gyenge vagy, mint Quasimodo hátúszásban.
Egy pillanatra megállt, elengedett és elgondolkodott, majd pislogott párat.
- Hú- elnevette magát. – Ez nagyon vicces.- letörölt egy könnycseppet az arcáról és nevetett tovább.
Jó volt hallani, hogy van vidám oldala is ennek a csajnak, mert eddig csak a búbánatos, a morgós és a becsípett változatát láttam. Nagyon tetszett. Együtt nevettem vele és észre sem vettem, mennyire magával ragadott a nevetése és a mi kis szócsatánk.
Mikor megérkeztünk April elszaladt venni egy kosarat én meg lezártam a kocsit. Már lelkileg felkészültem, hogy megint tinilányok tömege fog rámugrani és képet, na meg puszikát kérni az ő szóhasználatukkal élve. Mielőtt beléptem az áruházba nagy levegőt vettem. April rám nézett és elmosolyodott.
- Na, mi van nagyfiú? Félsz bemenni egy boltba?
- Igen, képzeld el. Félek a kancás kislányoktól, akiknek minden vágyuk, hogy én legyek a hercegük. – felhúztam a szemöldököm és látszott rajta, hogy érti, hogy hülyének nézem. – Menjünk már!- intettem ő meg belépett. Utána én is és egyből megcsapott az a hirtelen hideg levegő és még élénkebben mentem a kis energiabomba után.
Két 17 körüli lány ment el mellettünk és összesúgtak.
- Odanézz! Bryan.
- Dehogyis. Miért lenne itt?
Megmosolyogtatott, hogy nem nézik ki belőlem, hogy ilyen helyekre járnék. Még nem hallották, hogy honnan is jöttem valójában. És jól is van ez így. Mindenki azt tudja, amit bemeséltem nekik. Egy cuki kis mexikói faluból jöttem át gimibe és itt marasztalt a zene, meg a barátaim.
- Mit szeretnél enni majd?- törte meg a gondolkodásomat April és felé kaptam a fejem.
- Ööö- szétnéztem, mert azt sem tudtam, milyen soron vagyok.- Nekem müzli jó lesz reggelire.
- Vacsira csirkét csinálok. – jelentette ki és továbblépett a mirelit kajához. Köszi, hogy érdekel, mit szeretek, mit nem.
Kivett egy nagy csomag fagyasztott krumplit.
- Minek ennyi? Egy hadsereg fog nálunk enni?
- Nálunk?- kérdezte és beleejtette a kosárba a nehéz csomagot.- Nálam. És ahogy elnézlek, nem eszel keveset, mert egy ekkora testnek nem elég ám egy maroknyi étel. – mutatott végig rajtam, engem meg valamiért büszkeség töltött el.
- Kiscicám, ez kérlek, színtiszta izom. És igen, nem keveset eszem, de nem ilyen egészségtelen cuccokból. Ja, és csak úgy mellékesen megjegyezném, tegnap este nem panaszkodtál ez alatt a nagy test alatt.- önelégülten vigyorogtam rá, mire grimaszolt és felém lépett.
- Ha nálam akarsz lakni, azt eszed, amit én. – a dühtől megvillant a borostyánzöld szeme, mire pislognom kellett, nehogy tovább tartson fogva a kelleténél.
- Van egy ajánlatom.- elkaptam az arcomba mutató ujját. – Egyik nap az van, amit én akarok, a másik meg, amit te.
Egy pillanatra elgondolkozott.
- Oké.- ezzel megfordult és elviharzott a péksütik irányába. Nem bírtam megállni, hogy ne nézzem meg a fenekét. Áldom a Jóistent, hogy ilyen csodás testrészt adott a nőknek!
Néztem egy darabig, majd utánaszaladtam. Mikor odaértem telefonált valakivel. Én addig szétnéztem, milyen a választék. Megálltam valami pizzának kinéző dolog mellett és mivel nagyon éhes voltam, vettem egy zacskót és szedtem belőle kettőt.
- Szia Bryan!- lépett mellém a két kiscsajból az, amelyik felismert.
- Szia.- mosolyogtam rá kedvesen.
- Csinálhatnánk egy képet?- tartotta a telefonját.
- Persze.- odahajoltam és hagytam, hogy ellője a fotót. – Ja és a barátnődnek mondd meg nyugodtan, hogy én voltam az.
A csajszinak felcsillant a szeme és egy nagyon szoros ölelés és köszönöm kíséretében elszaladt. Ezt szerettem a legjobban, ebben a melóban. Örömet látok minden nap a rajongók arcán. Boldogok, hogy láthatnak és hallhatják a zenémet. A srácokkal mindig is erre vágytunk. Emberek tucatjainak, sőt már szinte az egész világnak eljuttatni a zenénket. Na persze, ez a sok kis extra, ami jár vele sem utálható. Fényűzés, pénz, nők. Aranyéletem van. Vagyis volt, míg meg nem ismertem Aprilt. Nem tudom, hogy bír ennyit beszélni ez a nő. Van egyáltalán tüdeje? Hogy nem adták be a hangszálai a kulcsot? Olyan feltűnő személyiség volt, vagy legalábbis szerintem, ahogy jött felém, hogy sokan megnézték maguknak. Valamiért ez nekem nem annyira jött be. Odalépett mellém és odatartotta a telefont.
- Igen?- szóltam bele.
- Tesó, mi folyik itt?- kérdezte dühösen Luke.
- Hol?- érdeklődtem, mintha semmi sem történt volna.
- Ne játszd már a hülyét, Bryan! Mi a bánatért nem mondtad, hogy betörtek?
- Akartam, csak először el kellett jönnöm onnan.
- És mi van, ha most szerencsétlen Aprilre zúdítod a szarságaidat?- nagyon dühösnek hallatszódott én meg arrébb mentem, hogy éppen csak ne hallja April.
- Nyugi, nem lesz semmi baj.- vettem lejjebb a hangerőt, mert felém nézegetett, hogy miért álltam el. – Nem tudhatják, merre lehetek.
- Haver, ha fel tudták törni a biztonsági rendszered, akkor ez egy csettintés lesz. – sóhajtozott.
- Megoldom, oké?
- Aha. Ne felejtsd el, holnap reggel megbeszélés a következő fellépésről.
- Rendben, szia!- kinyomtam a telefont és megkerestem Aprilt.
Mikor hazaértünk, kipakoltuk a kajákat a helyére és April hátrament elővenni nekem ágyneműt. Én a konyhában vártam és válaszoltam pár SMS-re.
- Gyere.- hajolt be a konyhaajtón és már el is tűnt.
A nappaliban le volt téve a kanapéra az ágynemű és April mellette állt kezében a távirányítóval.
- Tudod, hogy hogy működik a tévé?- kérdezte és kapcsolgatni kezdte.
- Ennyire azért ne nézz hülyének. – mondtam és elvettem tőle a kapcsolót és egy zenecsatorna mellett döntöttem.
- Jó-jó. Itt fogsz aludni. Remélem kényelmes lesz. Ha meg nem,- elhallgatott és gondolkozott kicsit- nos, az sem érdekel. – ezzel megfordult és belibegett a szobájába. Én meg röhögve huppantam le a kanapéra, hogy már megint olyan embert sikerült kifognom, aki teljesen fel fogja borítani a mindennapjaimat. És furcsa módon, kicsit se bántam.