Sose gondoltam, hogy ennyi érzelem képes egyszerre átfutni az emberen.
A félelem, az értetlenség, a hála, a megnyugvás, a düh, a gyűlölet......
Mindez egy pillanat alatt.
Csupán attól, hogy hallottam Ruth hangját.
Hogy éreztem a karjait, ahogy engem öleltek.
Attól, hogy tudtam itt van velem, hogy mindaz, ami az elmúlt fél évben történt, nem csak kitaláció vagy az elmém mocskos játéka. S bár nehezebben tudtam mozogni, mint előtte, olyan szorosan öleltem magamhoz Ruthot, ahogy csak erőmből kitelt. Addig a pár pillanatig nem foglalkoztam vele, hogy mit keres itt, mit keres itt Michael, az angyal iránt érzett gyűlöletemmel, vagy azzal az aprócska kis remény szikrával, ami ott pattogott a mellkasomban, azt remélte, hogy Beelze is hamarosan felbukkan. Csak magamhoz szorítottam a lányt és egy pillanatra boldog voltam.
Ám ez a boldogság is elmúlt, amikor Ruth karjai lassan eltűntek. Utánuk nyúltam és megragadva az alkarját, lassan visszahúztam. Ő nem mondott semmit, csak leült mellém.
Nem akartam elengedni, féltem, hogy akkor eltűnik. Mint mindentől, amióta megvakultam. Még lépni is félek, hátha a padló már nem lesz ott, mire a talpamnak érintenie kéne.
Beállt a csend, senki sem szólt egy szót sem. Csak vártam és vártam, hogy valamelyikük végre megszólaljon, de nem tették. Arra fordulva amerre Ruthot sejtettem, tettem fel végre én a kérdést.
- Miért vagy itt?
Talán azzal is kezdhettem volna, hogy mégis hogy talált meg, de amit ez átfutott az agyamon, realizálódott bennem az is, hogy Ruth egy démon és bármilyen embert megtalálna ha akarna.
- Szerinted mi a faszért vagyok itt? - ordított rám.
Döbbenetemben még a karját is elengedtem. Ezelőtt még sosem hallottam őt káromkodni!
- Van fogalmad róla, mit éreztem, amikor elvitt ez a tollas szar? - gondolom itt Michael felé mutatott. - Aztán nem jöttél vissza, csak az apád jelent meg, hogy haza hozná a cuccaidat! Tudod milyen nehéz volt kiszedni belőle, hogy mi van veled, úgy, hogy nem alkalmazok semmilyen démoni trükköt!? És most képes vagy megkérdezi, hogy miért vagyok itt???!!!
Köpni-nyelni nem tudtam!
- Igen, képzeld rohadtul érdekelne, hogy mit keresel itt! Most kaptad vissza az anyádat, megszabadultál tőlem, egy embertől, és nem kell elviselned többé! Az apád is boldog lehet! Most azt várod, hogy köszönjem meg, hogy nem gyötörted halál félelemmel apámat, nem úgy mint Beelze engem?! Hát kurvára köszönöm, leköteleztél! Tudod mit? Legközelebb majd meghívlak egy sörre ezért! Az apád hibája, hogy most itt vagyok! Az apád hibája, hogy hamarosan meghalok! Az apád hibája, hogy beleszerettem, szóval fogd be a pofád!
Már én is ordítottam. Minden felgyülemlett feszültség, ami a vakságom óta bennem volt, most kitört és megállíthatatlanul tombolt a lelkemben.
Gyűlöltem az angyalokat, aki alkura kényszerítettek!
Gyűlöltem Michaelt, aki elvette a látásom és ezzel a halálba küldött!
Gyűlöltem Natashát, csak azért mert létezik!
Gyűlöltem Beelzét, amiért nem szeretett! Hiába mondják, hogy szeret vagy azt, hogy fontos vagyok neki! Ha fontos lennék, akkor nem egyedül kellett volna ezt a hetet végigcsinálnom! Akkor keresett volna!
De akit a legjobban gyűlöltem én magam voltam, aki képtelen volt az önös érdekeit nézni, aki képtelen volt igent mondani, akinek a józan eszén felülkerekedett egy olyan érzés, mint a szerelem!
Éreztem ahogy a könnyek végig folynak az arcomon, csípve a szememet, ahogy a kezeim remegnek, a szívem örült módjára dörömböl a mellkasomban. Hiába kapkodtam levegő után, mintha a tüdőm helyén egy nagy fekete lyuk lenne, nem éreztem mást, csak fájdalmat. Az elmém elködösült, hányni akartam és úgy éreztem megőrülök.
Mi történik velem?
Miért remegek?
Miért nem kapok levegőt?
Miért fáj ennyire?
Miért..............Miért........Miért.....MIÉRT?
Remegve, sírva kuporodtam össze.
Nem akart elmúlni!
Legyen vége!
Legyen már vége, a rohadt életbe!
Nem tudtam elnyomni.
Én nem!
Csak egy kéz, ami finom mozdulattal simított végig a könnyektől nedves arcomon.
- Michael.
Ez a kellemes mély hang, akinek a tulajdonosát most gyűlölnöm kéne! Talán gyűlölöm is....
De most, csak ő tudott megnyugtatni.
Csak úgy, mint régen, amikor azért sírtam, mert nem kaphattam meg valamit......
Vagy azért, mert nem akartam templomba menni.
Vagy azért, mert féltem a sötétben.
Pont úgy mint akkor....
Most is csak egy mozdulat kell. Egy kedves simítás az arcomon és egy aprócska szó.
Csak ennyi kell.
Éreztem ahogy a könnyeim elapadnak, a remegésem alábbhagy, a szívem újra a szokásos tempójával ver tovább, a levegő pedig kitágítja az összegyűrtnek hitt tüdőmet. A végtagjaim elernyedtek és bágyadtan döntöttem a fejem Michael tenyerébe.
Úgy éreztem magam, mint egy üreg doboz. A feszültség, ami eddig összetartotta a testemet, most eltűnt, én pedig rongybabaként hullottam el. Csak ültem, a fejemet az általam gyűlölt angyal tenyerében pihentetve, lassan vettem a levegőt és próbáltam rendezni a gondolataimat. Soha sem volt még pánik rohamom. Legalábbis, azt hiszem EZ az volt.
Amikor végre elég erőt gyűjtöttem, szó nélkül húzódtam el Michaeltől.
- Mich...
Ruth hangja mintha egy kicsit gyenge lett volna.
- Sajnálom. - suttogtam magam elé.
Nem tudom miért kértem bocsánatot, csak úgy éreztem ezt kell tennem. Furcsa....
Ruth tenyere lassan megtalálta az enyémet és összekulcsolta az ujjainkat, a fejét pedig a vállamra döntötte.
- Én sajnálom.
Nem szóltam, csak néztem magam elé bágyadtan. De nem láttam semmit. Semmit, csak a sötétséget.
- Miért vagytok itt?
A kérdés most sokkal könnyebben kúszott ki a számon, mint az elején.
- Hozzád jöttem. Hogy védelmezzelek! - válaszolt Mihael, mire gúnyos és fájdalmas mosoly jelent meg az arcomon.
- Azt akkor kellett volna, amikor elvetted a látásom! Akkor, amikor az alkura kényszerítettetek! Akkor, amikor a halál tornácára tettél!
Michael hallgatott, majd nagyot sóhajtva, nyugodt hangon válaszolt.
- Ez volt a kötelességem! Mindattól függetlenül, hogy az őrangyalod vagyok, még én maradok minden angyal vezére és az Úr leghűségesebb szolgája. Te pedig kapcsolatba kerültél egy démonnal, mi több beleszerettél! Beláthatod, hogy ez nem maradhat szó nélkül.
- Semmi közöm a ti beteg játékotokhoz, ami másról sem szól, csak arról, hogy az embereknek minél mélyebbre lökjétek a szakadékban! Csak menj el! TAKARODJ!
- - -
Először is nagyon köszönöm a nagyon, NAGYON hosszú várakozást azoknak, akik még mindig olvassák! Úgy néz ki, hogy lassan helyre billen ez életem és végre lesz elég fantáziám tovább írni minden történetemet. Nagyon remélem ez a rész is tetszeni fog! :)
YOU ARE READING
Ne fesd az ördögöt a falra,..
Romance....mert megjelenik. *** Ember vagy. De mitől vagy ember? Jó vagy. De mi tesz téged jóvá? Szeretsz. De mit jelent szeretni? Boldog vagy...
