CEO - JJK. -

Körhinta

- Hana -

Minden egyes porcikám remegett az izgalomtól. Ma, én és Jungkook, szabadnapot vettünk ki. Úgy döntött, jobb lesz, ha picit elszabadulunk a munkának álcázott börtönből és kiruccanunk valahova. Még egyenlőre nem tudom, hogy hová szeretne menni, de kaptam egy üzenetet, miszerint ne öltözzek ki, legyek hétköznapi.

Na, és itt a bökkenő. Ezzel nem is lenne baj, mert egy egyszerű lány vagyok, de olyan ruháim vannak, amelyek arról árulkodnak, hogy nem csak szimpla vagyok, hanem unalmas is. Mondjuk, Jungkooknak tetszem, akkor miért agyalok másokon? Jó, tuti nem, de ezzel bíztatom magam, így lehet, nem fogok már annyira izgulni.

Kivettem a szekrényemből egy térdig érő ruhát, amelyen barnás és kékes csíkok díszelegtek. Újai hosszúak voltak, így ha estig maradnánk, akkor legalább nem fogok fazni, de a biztonság kedvéért még elpakoltam egy farmer kabátot is a hátitáskámba.
A szandálom volt az utolsó kiegészítőm, hiszen sminkelni nem igazán sminkeltem, egy kis szájfényt tettem ajkaimra, hogy az kiemelje őket, illetve a tusvonalamat is meghúztam. Bézs színű cipőm tökéletesen illett a szerelésemmel, így úgy éreztem, hogy lassan már Jungkook is igazán megérkezhetne.

Amíg a szobámban pötyögtem  a telefonomon, már unalmamban inkább felálltam körbenézni, hátha találok valami olyat, ami talán csak jobban feldobná az uncsi kinézetem. Ekkor eszembe jutott a nyaklánc, amit Jungkook adott nekem.

Az íróasztalomhoz rohantam és kivettem a szekrényből a dobozt, amiben a vörös ruha volt és maga a nyaklánc is. Arany szinben pompázott, még mindig tökéletes állapotban volt. Amikor aznap este hazaértem, az volt az első dolgom, hogy lerangattam magamról és eldobobtam a francba, aztán rájöttem, hogy az a szépséges ékszer nem tehet róla, így megjavítottam a kapcsot és eltettem, hogy többé ne lássam. Nem akartam, hogy Jungkookra emlékeztessen, most mégis fel szeretném venni.

A tükör elé állva, öt percen keresztül szerencsétlenkedtem, amíg sikeresen fel nem tettem magamra. Nagyot sóhajtva simogattam a nyakamban logó nyakláncot, az volt az egyetlen dolog, ami kitűnt.

- Ha nem lennél ekkora paraszt, akkor talán te lennél minden lánynak az álompasi... - motyogtam orrom alatt, félve, hogy bármilyen pillanatban meghallhatja gondolataimat, még akkor is, ha tudtam, képtelenség.

Ekkor pedig megcsörrent a telefonom, majd egyből el is hallgatott. Meglepődve nézegettem Jungkook számát, aki valószínűleg már csak rám vár és arra, hogy egy unalmas emberrel töltsön el egy unalmas napot. Talán tényleg meghallotta a gondolatom, habár akkor bajban vagyok.

Még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, megigazítottam a hajam és a ruhám, majd el is szaladtam. Bezártam magam után az ajtót, de egy dolgot elfelejtettem, megpedig azt, hogy a nyakék rajtam maradt. Most azt fogja hinni, hogy oda és vissza vagyok érte, hát nem! Nem is megyek el vele szívesen, és tudjátok mit? Majd most jól odamegyek és elmondom neki, hogy nem megyek sehova!