Is it really you? [Taekook]

9. rész: Minden mindegy

„Egész nap esik. Ezt nem hiszem el. Nem is mondtak mára esőt. Miért esik április közepén? Komolyan már nem hiszem el. Mindegy, én már vissza nem megyek az esernyőért. Elázok, elázok. Leszarom. Ez a kereszteződés is komolyan már, minden egyes alkalommal piros van, amikor jövök. Persze, menjetek csak ti kocsival, ázok én itt addig, semmi probléma. Ne lessél úgy! Mit lesel? Haladjál, hogy én is haladhassak. Ah, ez a lány, komolyan nem tudom már hova tenni. Mi volt ez a kiborulás? Azt mondta, hogy mindkettőnket érint, amit mondani akar, utána meg ilyen jelenetet csinál. Nekem jön, bazd meg. Hát nem férsz el? Nem hiszem már el. Mi az, hogy ráerőltetem a dolgot? Ennyire egy teher vagyok a számára? Akkor meg mondja azt, de ne azt, hogy ráerőltetek bármit is. Nyíljál már ki, de komolyan, most itt szenvedjek veled is egy félórát? Ez a szekrény, de komolyan. Nem is értem, hogy mondhat egyáltalán ilyet ennyi év után. Meg hogy ennek a tripláját fogja másokkal tölteni. Ha ennyire rossz barát voltam, akkor már hamarabb is megmondhatta volna. A faszomért kerültünk akkor egymáshoz olyan közel? Azt mondja, porszem. Ennyire jelentéktelenek lennének számára a közös évek? Ah, de jó, hogy enyém lehet az egész terem. Nem tudnék most másokra is figyelni. Elég most a saját gondolataimmal elbírnom. Komolyan ne bolonduljon meg az ember ennyi leélt év után. Uh, miért fáj ez az izmom?"

Jungkook az elkövetkezendő napokban, majd lassan hetekben is - menekülve érzései elől - elég sok időt töltött a táncteremben... Sera - ahogy azt barátjának ígérte - hívta őt, és ugyan beletelt egy kis időbe, de végül pár hét után sikerült meggyőznie a táncost, hogy találkozzanak. Sera sem hallott semmit ShinHye-ről. Még azóta sem. A találkozásuk elég hosszúra nyúlt, viszont a fiúra már ráfért egy nagy „terápia" szerű beszélgetés, ha hajlandó volt ezt beismernie magának, ha nem. Sokkal jobban érezte magát, de még így sem tudta magában teljesen elengedni ShinHyét. Ideje volt az egyetlen észszerű megoldásnak, amit ilyenkor tehetett: Egy kis kiruccanás.

„Jake biztosan nagyon meg fog lepődni, ha meglát. Mondjuk megígértem, hogy megyek... Hát... Az is igaz, hogy azóta tizenhárom év eltelt... De... A lényeg az, hogy megyek. Uh, biztosan apuka már, vajon kislánya vagy kisfia született? Amilyen poénos kedvében szokott lenni, az is lehet, hogy rólam nevezte el a kis lurkót. „Szia, Jungkook. Én Jungkook vagyok. Apukád titkon szerelmes belém, úgyhogy ezért lettél te Jungkook." Felnevetett. - Áh, komolyan elveszíti az ember a józan eszét.

Jungkook Manchesterbe érkezése után a hosszú utazás miatt kidőlt a hotelszobájába, de másnap reggel első dolga volt, hogy meglátogassa régi barátját. Már alig várta, hogy újra találkozzanak.- Remélem még a régi címen laknak, eléggé nehéz helyzetbe lennék, ha nem - motyogta magában, miközben barátja háza előtt megállt és becsöngetett. Néhány pillanat várakozás után végre nyílt az ajtó, de nem azzal találta magát szembe, akire számított.- Szia - köszönt az idegen Jungkooknak arra asszociálva, hogy bizonyára fiatalabb nála. - Miben segíthetek?- Üdv, én Mr. és Mrs. Parker-t keresem, valószínű, hogy Ön előtt laktak itt. Esetleg van rá bármi esély, hogy tudja kikről beszélek?- Oh, igen. Mrs. Parker volt az, akitől megvettem a házat. Úgy gondolta, hogy semmiképp sem szeretne itt lakni tovább miután a férje meghalt...Jungkookot mintha egy vödör jeges vízzel borították volna nyakon. Az idegen egyetlen további szavát sem hallotta. Teljesen elfehéredett, de közben mindenhol csak izzadt. - Minden rendben? Kérsz egy pohár vizet? Esetleg nem tudtad, hogy Mr. Park eltávozott? - A hölgy próbálta a segítségét ajánlani a látszólag nagyon sápadt fiúnak, de ő csak ennyit tudott kipréselni magából.- Ne haragudjon, most mennem kell... Köszönöm a... a segítségét - minden egyes szava után egyre csak messzebb és messzebb került a háztól.  Valami fojtogató érzés kerítette hatalmába, ezért úgy érezte, hogy nem tud tovább a ház közelében lenni. Elkezdett szaladni. Józan ésszel nem tudta volna megmagyarázni, hogy miért fut, de ebben a szituációban hogyan is tudna egyenesen gondolkodni. Egészen a hotelig szaladt, és habozás nélkül beledobálta cuccait a táskájába - már amennyit egy este alatt kipakolt. Egy perccel sem akart tovább maradni régi városában. A következő géppel már úton is volt Szöul felé. Belehallgathatnánk most Jungkook gondolataiba, de attól tartok olyan keszekuszaság van most a fejében, hogy nem sok értelmet találnánk a sorok között. Így történt, hogy a táncos lábúnak most már nem csak a számára fontos lánytól kellett búcsút vennie, hanem a régi barátjától is.
Jungkook elkövetkezendő éveit három szóval lehetett jellemezni: Tánc, Lányok és Soju. Elérte életében azt a pontot, amikor már minden mindegy volt számára. Nappal vagy éjszaka, egyáltalán nem érdekelte. Ha úgy akarta, hajnali kettőkor ment táncolni, reggelre pedig már egy fiatal lány volt az ágyában, akitől természetesen pár órán belül meg is szabadult, hogy végre tudjon aludni. Minden egyes napja különböző volt, mégis mind egyforma. Sera mindeközben valahogy megmaradt Jungkook oldalán. Maga sem tudta, hogy miért vagy hogyan sőt, ha őszinték akartak lenni, Jungkooknak sem volt semmi fogalma, hogy a lány egyáltalán miért volt még az életében. Az évek során egyikőjük sem talált rá magyarázatot, amíg végül egy nap minden értelmet nyert. Ez a nap pedig 2019. június 13-a volt.

Sziasztok😊

Újra itt. Folytatom Jungkook történetét. Nagyon köszönöm, ha újra itt vagy, és azoknak is, akik esetleg csak most találtak rá a ficemre. Tudom, hogy most mindenkinek otthon kell maradnia, úgyhogy remélem, hogy ha egy picikét is, de hozzá tudok járulni ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a napjaitok.

Mindenkinek jó olvasást és ha tetszett, kérlek hagyj egy csillagot, valamint beszélgessünk a kommentekben erről a világról, kíváncsi vagyok, hogy ti hogyan látjátok ezt.

A nap képe 🙈😍