A rocksztár asszisztense -Lenke Arkanian menekülése

2. fejezet - Lenke

Lenke

Lenke rosszul aludt, már hajnalban felkelt, nehogy újra visszatérjen a nyomasztó álom. Fogmosás közben jött az ötlet, hogy lemegy a tengerparta, pedig még sötét volt odakint, ennek ellenére belebújt a gumiruhájába, ami Jainek hála nála volt. A szörfdeszka ott volt a parton a bódé mellett, ahonnan előző este kibérelte Jai. Ma sem értette, hogy a bátyja menekülés közben hogyan tudott gondolni a szörfözésre és elcsomagolni a szörfruháját, neki akkor a félelmen kívül más nem járt az eszében, semmi másra nem tudott gondolni. Hálával gondolt testvérére amikor belemerült a habokba, a felkelő nap sugarai halvány fényt adtak, a víz a távolban még feketének látszott, rajta kívül nem volt ott senki, de ha lett volna sem látta volna. Ha megfulladna és a víz elvinné a testét vagy felfalná egy cápa senki nem tudná meg, hogy hová tűnt. Persze Jai kitalálná, észrevenné, hogy nincsen meg a szörfruha. Elhesegette magától a gondolatot és csak a szörfözésre koncentrált. Az utóbbi hetekben kifejlesztette magában azt a képességet, hogy ha valamire nagyon odafigyelt semmi nem terelte el a figyelmét. Hasznos volt azok után amit átélt, kitörölni nem tudta magából, de el tudta vonatkoztatni magát. Segített ebben ha fizikai munkát végzett vagy ha sportolt. Nem tudta mennyi idő telt el amíg a vízben volt, fáradtan úszott ki a parta, csípte a só a szemeit és remélte, hogy egy kellemes zuhany után képes lesz aludni egy keveset. A beépített strandon valaha fehér műanyag székek és nyugágyak sorakoztak, a közeledő sötét fellegek miatti  szürkületben nem vette észre, hogy valaki ül ott és őt nézi.

-Jó reggelt Lenke. - köszönt a sötét alak

-Hello Till. Hát te? Hogy - hogy ilyen korán itt vagy?

-Csak egy kósza ötlet volt, gondoltam lenézek a parta. Nem volt semmi célom. - hazudta

-Értem.

-Te mindig hajnalban sportolsz?

-Igen, ilyenkor nincs senki a vízben, nem kell odafigyelni senkire, nyugodtan szörfözhetek.

-Aha. A bátyád nem haragszik meg? Mindig olyan gondoskodó veled, még a széltől is megóvna ha lehetne, mit szólna ha tudná, hogy a sötétben szörfözöl a viharban?

-A vihar még nem ért ide, különben sem kell beszámolnom neki a tetteimről, egy esetben haragudna meg, ha megennének a cápák.

-Hm. Igen, ez jó ok lenne a haragra.

A szél ami enyhén fújt kissé felerősödött, Lenke a kezében tartotta a törülközőt, még nem törölte meg magát és fázni kezdett. Letette maga mellé a szörfdeszkát, hogy megtörölhesse a vizes haját.

-Mindig azt gondoltam Spanyolországról, hogy itt sosincs hideg, de ez a vihar hideget hoz, erősödik a szél, jobb lenne bemenni, vagy te itt maradsz kint Till?

-Igen, arra készültem a koncert előtt két nappal, hogy megázom, megfázom és lemondom az egészet. Mind a tizenkétezer ember hazamehet.

-Te most viccelsz velem igaz?

-Komolyan mondtam. - felelte mosolyogva

-Hát persze. Kölcsön adom a törülközőt, bár nemigazán száraz.

-Nem számít, a fontos az, hogy te felkínáltad.

Lenke elindult, Till felállt és követte őt, érezte magán a férfi tekintetét, ő is megállt és várt rá amíg elővette a papucsát egy pad alól, és nézte ahogy megtisztította lábait a homoktól majd belebújt.
Nem szólalt meg többet, tudta, hogy ennek az öntelt férfinak lesz a személyi asszisztense a következő hetekre, nem volt oda a dologért, de az apja csak ezt tudta szerezni. Most félénken lépkedett a magas férfi előtt, az iménti beszélgetésen emelkedett. Meglepte, hogy kedves és vicces volt. Egészen a liftig együtt haladtak, de nem mert megfordulni, hogy meggyőződjön arról, hogy Till még mindig nézi.

Ebédnél Jai ellopta az utolsó kenyeret, pedig meg akarta enni. Nem tette szóvá a dolgot, tudta, hogy soha nem hálálhatja meg neki önfeláldozását. Apróságokkal akart neki kedveskedni, mint az utolsó finom kenyér, a kedvenc csokija vagy bármi más amitől jókedvű lesz.

-Már megint bámulsz. - szólalt meg Jai

-Nem bámullak.

-De igen.

-Nem is.

-Mindegy. Mit gondolsz Lenke, menni fog a munka Tillel?

-Remélem. Talán nem is olyan bunkó, mint amilyennek elsőre kinéz.

-Hogy -hogy megváltozott a véleményed?

-Beszéltem vele ma hajnalban, kint volt a parton.

-Miről beszéltél vele?

-Semmit, csak úgy beszélgettünk. Egész normális volt.

-Értem. Legyen úgy. Elég nehéz volt meggyőzni őket arról, hogy itt legyünk. Igyekezned kell. Apa szinte mindent bevetett ennek érdekében.

-Tudom.

-De komolyan mondom, tudom, hogy csoportvezető voltál a laborodban, és, hogy az állapotod miatt nehezebb neked, de mindent meg kell tenned, hogy maradhassunk.

-Rendben van, tényleg igyekezni fogok. Jó?

-Ígéred?

-Megígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól végezzem a dolgom. Menni fog, ne aggódj.

-Nem tudok nem aggódni miattad.

-Tudom. Én is aggódom miattad.

-Miért?

-Madeline. Tetszel neki.

-Heh? Emiatt te ne aggódj.

-De mi van…tudod…vele?

-Kérlek ne mondd ki a nevét.

-Ne haragudj.

-Nekem is tetszik, de ez bonyolult. Madeline gitáros egy rockbandában, szerinted mennyire vehetem komolyan.

-Nem tudom, ez nekem olyan fura, mind olyan furák.

-Szerintem is azok, sosem gondoltam volna ilyen emberekről, hogy…hogy emberek.

-Ugye? Főleg Scottról nem gondolná az ember. Totál para az ember.

-Félsz tőle?

-Nem, nem úgy para, csak olyan mintha nem ezen a bolygón élne.

Jai felnevetett, néha olyan lehetetlen dolgokat mondott a testvére, hiszen ő maga volt az mint aki nem ebben a világban élt volna. Sosem volt olyan, ő mindig is csodálta emiatt.

-Ezt pont te mondod? Pont te?

-Én nem találhatok különösnek valakit?

-Hogyne, de nem…mégsem. Lenke, a bátyád vagyok, jóformán egész életedben ismertelek, mégsem ismerek nálad rejtélyesebb embert.

-Ne kezd ezt megint légyszíves. Te tudsz rólam mindent.

-Tudod, hogy hogyan értem. Az állapotod miatt máshogy látod a dolgokat, az egyszerű neked bonyolult, a bonyolult pedig egyszerű. Ezért kell vigyáznom rád, mert írtó könnyen sértesz meg másokat és még csak észre sem veszed.

-Most miért mondod ezt?

-Nagyon oda kell figyelned arra, hogy ezt a baromarcú Tillt ne sértsed meg.

-Bár tudnám mi az ami sérti.

-Csak tedd azt amit kér, ez ilyen egyszerű.

-Jólvan.

Lenke az ajtó felé nézett, Till éppen abban a pillanatban lépett be és feléjük nézett. Rámosolygott a férfira, aki visszamosolygott majd távol tőlük leült egy asztalhoz.

-Na látod, milyen ügyes vagyok?

-Nem értelek. - felelte Jai

-Nem nevettem fel, simán csak mosolyogtam, pedig nevetnem kell. Ez annyira abszurd, ez az egész.

-Tudom. Doktor Lenke Arkanian. Na most menj és csinálj valami hasznosat, holnap kezdesz.