Egy vérfarkas társának naplója

31. fejezet

Abban a pillanatban, amikor Sarah eltűnt lerogytam Jay ágya melletti fehér kórházi székre. Nem tudtam mit tegyek. A fejemben csak úgy cikáztak a gondolatok. Elmondjam Jay-nek, hogy itt volt a volt barátnője szelleme? Vagy inkább ne? Fogalmam sem volt mi lenne a helyes. Inkább úgy ahogy voltam, fekete leggings-ben és Jay fekete pólójában a folyosóra, a telefonommal a kezemben. Kiérve óvatosan becsuktam a kórterem ajtaját, vigyázva, nehogy felkeltsem, majd lementem egy emeletet, hogy véletlenül se halja Jay, amit mondok, majd rögtön felhívtam Ash-t. Már azt hittem, hogy hiába hívom, amikor felvette.
- Mit akarsz te az éjszaka közepén? - kérdezte álmos hangon.
- Ha léteznek démonok, akkor szellemek is, igaz? - suttogtam.
- Igen, de miért érdekel ez téged hajnali kettőkor?
- Azért, mert beszéltem Sarah-val - mondtam el neki.
- Megjelent Sarah? - ébredt fel rögtön Ash.
- Meg. Többször is, de most sikerült beszélnem vele.
- Jay tudja?
- Nem, nem mondtam el neki - ráztam meg a fejem, bár ő ezt nem láthatta. - Nem tudom, hogy elmondjam-e neki, de emiatt meg szörnyen érzem magam.
- Emiatt ne fájjon a fejed, jól tetted, hogy nem szóltál neki, tudod milyen - a túloldalon hangos koppanás hallatszott. - Ó, baszki, a telefonom!
- Ash, mit csinálsz?
- Szerinted? Odamegyek a kórházba - határozta el.
- De nem fognak beengedni - jegyeztem meg.
- Szivi, akkor még mindig nem ismersz - közölte, majd se szó, se beszéd kinyomta a telefont. A tekintetem a csuklómon lévő vékony arany karkötőre tévedt. Hogy értette Sarah, hogy ezen keresztül tudok neki üzenni? A kivilágított első emeleti folyosón sétálgattam, majd megálltam az automata előtt. Szerencse, hogy mindig tartok a telefontokom mögött pénzt, így vettem forró csokit. Amíg vártam, hogy megcsinálja, addig egy éjszakás ápolónő lépkedett el mellettem.
- Hogy hogy ébren vagy?
- Nem tudok aludni - mosolyogtam rá.
- A forró csoki nekem is mindig segít - mosolygott vissza rám, majd sietősen tovább ment. A forró csokimat kortyolgatva mentem vissza a második emeletre, ahol leültem az egyik kényelmetlen műanyag székre. Egy órával később ismerős arcok tűntek fel a folyosó végén és egyre közeledtek felém, végül Ash, Gary és legnagyobb meglepetésemre Audrey is megálltak előttem.
- Csini póló - vigyorgott Ash.
- Én is örülök, hogy látlak - vörösödött el az arcom, majd értetlenül néztem Audrey-ra. Ash is hatra nézett rá, majd ismét felém fordult.
- Röviden kur@a nagy gázban vagyunk mindannyian - rövidítette le Ash.
- Kicsit hosszabban, engem és azt a pár vámpírt, akik nem voltak hajlandóak segíteni a boszorkánynak üldözik. Én itt vagyok, amíg a többiek a rejtekhelyünkről segítenek- bővítette ki Audrey.
- Es felajánlották a segítséget - tette hozzá Ash.
- Pontosabban nincs más választásunk, össze kell fognunk - pontosított Gary. - Gondolhatod mekkora gáz lehet, ha már én vámpírokkal szövetkezek.
- Tudtok ... - kezdtem, de Ash félbeszakított.
- Tudnak Sarah-ról.
- Mindenbe beavattak, és Gary megjegyezte, hogy ha valójában a boszorkánynak kémkedünk, az lesz a sorsunk, mint Dorothy-nak az Ózból.
- És megnyugtatlak, ha a boszorkány cinkosai vagytok, Gary beváltja a szavát - közölte Ash, majd a lift felé nézett. - Hol van már?
- Ki? - kérdeztem. - Várunk még valakit?
- Anyámat - felelte Ash. - Hosszú lesz az út.
- Tessék? - kerekedett ki a szemem.
- Anyám vérfarkas - jelentette ki Ash. - Mindent tud erről a világról. Mivel holnaptól egy hétig nem lesz suli, ezért téged, Gary-t és a hadi rokkantat - utalt Jay-re - elkért a szüleitektől, azzal az indokkal, hogy kirándulni visz minket.
- És anyám elengedett? - esett le az állam.
- Ja, be is pakolt neked, a csomagokat hozza anyám.