Pajzs[BTS ff] (Befejezett)

17.rész

Yoongi szemszöge:

-Csak utánad! - Nyitottam ki a fogadó ajtaját. Az ajtón ki lépve mélyet szippantottam a friss levegőből. Jól esett végre ki lépni a fogadóból. Igaz ugyan hogy élveztem a bennt töltött időt, na meg sok idő után végre pihenni is tudtam, mégis valamiért úgy éreztem mielőbb el akarok innét tűnni. Talán az emlékek miatt. Rejtegettem őket, önmagam és a többiek előtt is. Nem akartam hogy tudják micsoda egy szerencsétlen alak vagyok. Nem ismertem a szüleim. Egy fiatal lány nevelt, aki alíg voltam tíz éves mikor meghalt. Nem tudtam meg soha hogyan kerültem hozzá, ez már örök rejtély marad. Azt sem értettem meg soha, miért kellett meg halnia. Gyerek fejemmel csak annyit tudtam felfogni hogy a falunkat harcosok támadták meg. Minah rejtegetett. Azt is felfogtam hogy engem kerestek, de a lány ahelyett hogy elárulta volna hollétem, tagadta hogy ismer. Miattam halt meg. Engem védelmezett.
Ezután magamra maradtam, vándorokhoz csapódtam, majd végül egyedül folytattam a vándorlást. Nem sokáig maradhattam egy helyben, hiszen nem öregedtem. Soha nem értettem az okát. Tisztában voltam vele, hogy én egyik halhatatlan csoportba sem tartozom. A jellegzetes jeleik el árulták volna kilétem. Rajtam semmi jel nincs. Semmi ami ismertetné származásom, vagy legalább lényem értelmét. Én egy nagy rakás semmi vagyok. Szellem. Nincs múltam, nincs semmim ami engem jellemezne. Ezekkel a gondolatokkal ballagtam a lány mellett. Már el hagytuk a kis falucskát ahol éjszakára meg szálltunk. Ráadásul a feltünés miatt sem kell aggódni, szereztünk az itteni hagyománynak meg felelő öltözéket.
-Jó lenne szerezni  két lovat. - Sóhajtotta Rin. Koromfekete haja ki lógott szalmakalapja alól, ami annyira takarta az arcát hogy csak a szája látszott ki alóla. Igaza volt.
-A következő településen szerzünk. - Hagytam rá.
-Van pénzed?
-Hm.. megoldom Rin. Mint ahogy mindig megoldottam ha kellett valami. Láttam hogy nem tetszik neki a válasz, de mivel nem szólt gondolom be látta hogy ezt most rám kell bíznia.
Nem beszélgettünk. A reggeli csók után mindketten a gondolatainkba merülten meneteltünk. Jóval délután volt, mikor meg pihentünk, egy fa mellé heveredve. Rin elő vette a batyuját, és a gömb mellől elő vett két szendvicset meg egy kulacs vizet. Továbbra sem beszéltünk, emiatt el is szenderettünk.
          
Levegő után kapva ébredtem meg. Nem értettem  meg mitől lett rossz érzésem, de jobbnak láttam el tűnni. Hangtalanul ébresztettem a lányt aki álmosan bámult rám. Ujjamat a számra téve jeleztem hogy maradjon csendben, majd szememmel jeleztem hogy tiplizni kéne. Vette az adást. Szempillantás alatt kapta össze magát.
Meg ragadva a kezét kezdtem húzni, olyan gyorsasággal, hogy nem győzte kapkodni a lábait. Nem olyan messze egy erdő terült el, arra vettem az irányt. Közel jártunk már mikor meg hallottuk a ló dobogást. A hang irányába néztem és meg rettenve ismertem fel őket. Fejvadászok!
-Fuss! - Kiáltásomra szó nélkül fordult meg és futni kezdett. Gyors volt, tartotta a tempómat. De sajnos így sem értük el az erdőt. Elég gyorsan beértek, így nekem nem volt kérdéses mit kell tennem. Szembe fordultam üldözőinkkel elővéve övemből szablyámat. Védekező állást vettem fel. Öten voltak de nem agyaltam ezen.
-Yoongi?! - Rin kiáltására vissza néztem vállam felett.
-Azt mondtam fuss. - Szóltam rá. - Csak így van esélyünk. - Csak egy pillanatig hezitált, de szót fogadott és tovább futott. Túl nagy volt a tét. Láttam hogy nemsokára eléri az erdőt. Mellém értek,viszont kivont szablyám óvatosságra intette őket. Le ugrottak lovaikról, majd ők is kardot ragadtak. Nem sokat szaroztak. Vérprofik voltak, nem beszéltek, nem használtak felesleges mozdulatokat. Észen kellett lennem, mert tudtam ha most meg is halnék, NaRin elég egér utat nyerhet.
Csak a hideg fémek egymáshoz való csattogása, az el fojtott hörgéseink és nyögéseink hallatszottak. Folyton azon járt az agyam hogy időt nyerjek a lánynak. Tettem amit mindig is, küzdöttem. Hárítottam, támadtam. Kezdtem bízni a sikeremben, mivel már csak hárman voltak életben. De egyre jobban fáradtam. Ekkor ért az első meg lepetés. Ahogy hárítottam egyikőjük támadását, úgy lendült mozgásba a  másik kettő. Így történt hogy az egyikőjük szablyája meg sebesített. Éreztem ahogy a hideg penge végig szántja a jobb arcomat. Meleg vér folyt a szemembe amitől a látásom kissé el homályosodott. Csak egy pillanat volt, de épp elég  ahhoz hogy az egyik mögém kerüljön. Már csak egy erős ütést éreztem a tarkómon. Utolsó gondolatom az volt, hogy ő elég messire ért-e, majd elnyelt a sötét.