I./1. fejezet 🧙A levél és az Abszol út🧙🏼

643 25 4
                                    

[A Titkok Kamrája]

Csodálatos reggelre ébredtem a padlón. Éjszaka szokásomhoz hívően legurultam, amit észre se vettem. A redőnyön átszűrődő fény a szemembe sütött, így megvakítva engem. Nyújtóztam egyet abban a pózban, amiben felébredtem, majd felültem. Este megint nem sokat tudtam aludni, mivel az agyam szokás szerint máshol járt, így engem megfosztva az alvástól. Megdörzsöltem a szemem, és felhúztam a redőnyöm. Kinyitottam az ablakom, hogy had halljam a madárcsiripeléseket, a hangulat fokozása kedvéért. Összepakoltam a szétgyűrt ágyamat, majd a szellőztetést nyújtó ablakom becsuktam. Átöltöztem valami itthoni ruhába, és a konyhába siettem. Mivel én keltem legelőször, megkímélve anyát a reggeli készítéstől, így én vettem át a szakács szerepét. Összerittyentettem tükörtojást és szalonnát négy személyre. Már csak várnom kellett. Anyáék már szóltak rám, hogy ne keltsem fel se őket, se pedig nővéremet, úgy, ahogy én szoktam. Sajnos leszoktattak erről a szokásomról, de majd akkor másképp keltek fel mindenkit. Ez-a többiek szerencséjére-meghiúsult, mivel éppen a nővérem baktatott ki a szobájából, ásítva egy nagyot.
-Jó reggelt!-köszöntöttem.
-Neked is!-ásított megint.-Miért érzem úgy, hogy fel akartál kelteni?-nézett rám keresztbe tett kézzel.
-Mert talán ismersz?-vigyorogtam rá angyalian. Anyáék is pár perc múlva kibaktattak a szobájukból. A szüleim és Hermione beszélgettek mindenfajta témáról, amiket nem nagyon értettem. Talán azért, mert mugli vagyok a szüleimmel együtt. De ők sokkal informáltabbak a varázsvilággal kapcsolatban, mivel a kedves nővérem sokat beszél velük.
-Na és mikor indulsz?-kérdeztem izgatottan, én is beszállva a beszélgetésbe.
-Először még el kell mennem az Abszol útra megszerezni a kötelező kellékeket az iskolába.-magamban átkoztam, hogy ő megélheti, azt, amit én nem. Nagyon sokszor irigykedve kémlelem, két okból is. Az egyik: ő boszorkány, a másik pedig az, hogy neki sokkal jobbak a teljesítményei, mint nekem. A szüleim elvárják, hogy én is ugyanolyan legyek, mint a másik Granger. De magamban tudom, hogy olyan biztos, hogy nem történik meg. Persze, nagyon szeretem a nővérem, ő az egyetlen barátom. Senkit nem szeretek úgy a családból, sőt, a világon, mint őt. Velem megoszt mindent, és én is vele. Köztünk nincsenek olyan sok titok. Nyilván van olyan is amit nem osztunk meg, de én nagyon jó ember ismerő vagyok, és az arckifejezésből is letudom venni, ha valami bántja, vagy őt, vagy mást. Szüleim már meg sem lepődnek a reggeli akciómra, mivel ők már megszokták, hogy korán kelős típus vagyok, és unatkozni sem szeretek. Na, nagyon elkalandoztam. Anyáék már beirattak a helyi gimibe, így ott kezdhetem meg az első évem. Senkinek sem szólhatok a varázsvilágról, sem pedig a Roxfortról. Nagyon izgulok, a suli miatt, bár mondjuk ki nem? Magamat, ha össze kéne foglalnom két szóban, az az lenne, hogy teljes katasztrófa. Én mindent el tudok veszteni vagy még akár törni, zúzni is. Nagyon sokszor elbambulok, és értelmetlen dolgokon kezek el gondolkodni. Könnyen fel lehet húzni, de időközben megedzőttem, hála az édes, kedves nővéremnek. Visszatérve a jelenre, épp szedem össze a piszkos tányérokat, és a mosogató felé veszem az irányt.
-Hagyd csak drágám!-szól rám anya kedvesen-Majd én elmosogatok, te addig rámold össze a cuccaid.-én engedelmesen bólintok, és a szobához veszem az irányt. Még egyszer elbúcsúzok a szobámtól, mivel még ugyan itt fogok lenni egy darabig, de ez az iskola ahová megyek bentlakásos. Szóval ott fogok élni. Jó kis kollégiumi szobába. Amikre már nincs itthon szükségem, azokat bepakolom a méregzöld bőröndömbe.
-Kopp-kopp!-kopogott a hangjával a nővérem.
-Ki az?-szálltam be a játékba.
-TudodKi..-erre elnevette magát.-Vagyis nem úgy értem.-mentegetőzött. Én is értettem, de nekem csak egy kisebb mosoly lett az arcomon.-Miért vagy ennyire letörve?-csukta be maga mögött az ajtót, és leült mellém.
-Csak, tudod... Olyan nehéz. Te elmész a Roxfortba, és meg egy koliba, ahova ráadásul bagolyt se küldhetsz, mert furcsállnák. Egy egész évet ki kell bírnom nélküled, úgy, hogy még levélben sem támogatsz.-ő csak a vállamra hajtotta a barna, felborzolt hajú fejét és barna szemével az én kék íriszembe nézett, és elmosolyodott.-Miaz?-kérdeztem rá, összeráncolt szemöldökkel. Ő csak megrázta a fejét vigyorogva, hogy hadd gondolkozzak még ezen. Bagolyhuhogás ütötte meg a fülem.-Menj csak. Most hozták a tanszer listádat!-ő engedelmesen kiment, otthagyva engem a ruhakupaccal. Bámultam, egy ideig, amikor is anya fülsüketítő rikácsolását hallottam meg, amint ordítja, hogy menjek ki. Gondolom velem is meg akarják osztani, azt az örömöt, hogy a nővérem másodikos lesz. Kimentem, de amint megláttak, egy papirost nyújtottak felém egy piros pecséttel. Lefagyva néztem a nevemet rajta. Felnéztem a levél mögül, és Hermione elégedett arcát, és anya, apa csodálkozó tekintetével találtam szembe magam.
-Nyisd ki!-vigyorgott Hermione. A szemem elé tárult az, az üzenet, ami feldobta a napom, ami megváltoztatja az életem. Hangosan felolvastam a nekem címzett levelet, miután feltéptem a pecsétet

Az áruló GrangerWhere stories live. Discover now