Haller👀

1.8K 38 5
                                    

07. 20.

SOHA! SOHA TÖBBET NEM MEGYEK EZZEKEL SEHOVA!

Egy rohadt ,,bőrtönben,, ülök azzal a két elmebeteggel, akik lámát loptak az állatkertben.

Az igazgatóságon ülök kétoldalamon pedig az Andris és Robi.

-Mégis mit képzeltek? Ellopni egy lámát? -tajtékzott az igazgató.

-Elnézést, ő nem volt benne, kérem engedje el. -védett engem Robi.

-Nem volt benne? Ugyan úgy, a futaton volt, mint maguk!

-Csak leakart állítani. -védett Andris is.

-Igaz ez?

-Igen. -válaszoltam.

-Rendben elmehet, de ti! -mutatott rájuk- Nagy bajban vagytok!

-Mit kapnak? -kérdeztem.

Elvigyorodott és az asztala felé ment.

-Látják őt, ő a vizílóvunk, Artúr. Az ő ürülékét kell feltakarítaniuk. Illetve, az elefántjaink után is maguk takarítanak. Vagy lehet választani a bőrtönt is.

-Takarítunk. -felelte undorodva Andris.

-Meddig? -vágott pofákat Robi.

-Egy teljes évig! Minden egyes nap!

-És mikor dolgozunk? Kell a pénz. -háborogtak mindketten.

-Oldják meg. -zárta le a témát az igazgató, majd felírta a neveket, telefonszámokat. Kitöltetett pár lapot és együtt kiléptünk az ajtón.

-Na, tőlem már nem kaptok fejmosást, de ne halljam meg, hogy még egyszer ilyet csináltok!

-Rendben. -undorodva vettek el egy-egy lapátot és elindultak a kenelhez.

-Ez undoritó lesz. -súgta oda Andrisnak Robi.

-Nagyon! -mély levegőt vett és lassan mentek Artúrhoz.

Én a kijárat felé vettem az irányt, ahol mind az 5 normális felnőtt állt, akivel jöttem.

-Tanárúr, hát jól van? -nézett rám Reni aggódva.

-Persze, de a fiúk nem. Ürüléket kell lapátolniuk egy évig. -válaszoltam.

-Kinek a fekáliáját? -nevetett Zsolti.

-Viziló és elefánt.

Mind próbálták visszatartani a nevetésüket, de nem jártak sikerrel. Kirobbant a nevetés, annyira, hogy Zsolti orrában elpattant egy ér, így elkezdett vérezni. Ez újabb nevetés rohamot idézett elő.

Szóval a kissé elhúzódott állatkerti látogásról, este 6 órakor egy vérző orral és 4 nevetőgörcsöt kapott ,,felnőttel,, indultam haza.

Na ezért ne mondja senki, hogy nem érdemlek meg egy szál cigaretát.

Igenis jár nekem, ,,stresszoldónak,,!

⭐⭐⭐

VÉGE

SZJG-Új Élet | ✔Donde viven las historias. Descúbrelo ahora