Lélekdoki

36. Fejezet

Legnagyobb meglepetésemre találtam a konyhában kakaóport, és natúr csokit is. Feltettem a gázra egy lábas vizet, amire egy kisebbet tettem, és beletörtem a csokit. Amikor elkezdett olvadni, tejet öntöttem hozzá, és tovább forraltam. Két bögrébe töltöttem, amikor elkeveredtek, aztán tejszínhabot nyomtam rájuk, és megszórtam karamellás cukorral.

Kyle a konyhapulton ült, és csendben figyelte, ahogy egy tálba összekeverek egy bögrényi hozzávalót a meggyes-csokis piskótából, aztán menet közben magához húzott, és megölelt, majd megcsókolt.

- Köszönöm - suttogta.

- Nem kell - ráztam meg a fejem.

- De igen - bólogatott, miközben a vállamnak fúrta a fejét.

Kivettem a fagyasztóból pár gyümölcsöt, amiket sütés előtt bedobtam a tésztába. A sütőt száznyolcvan fokra állítottam, aztán betettem a tepsit. Megfogtam az egyik bögrét, Kyle pedig a másikat, és visszamentünk a hálóba.

- És most. Titanic - jelentettem ki.

- Mi? Nem! - tiltakozott Kyle.

- De igen. Hallgass rám. A Titanic a legjobb ellenszer - bólogattam meggyőző tekintettel.

- Ha te mondod - dőlt hátra Kyle.

Az okos tévé böngészőjében megkerestem a filmet, aztán elindítottam. Körülbelül negyed órán belül felálltam, hogy kivegyem a sütit a sütőből. Felszeleteltem, aztán bevittem a szobába.

Kyle elvett egyet a tálból, aztán még egyet, és lassan el is fogyott. Miután félre tettem az üres tányért, Kyle magához húzott.

Az éjjeli szekrényről levette a telefonját, aztán felhívta a Northwesternt, hogy nem tud bemenni tanítani.

Egymáshoz bújtunk, és közösen néztük tovább a filmet. Én már gyakorlott voltam benne, és kibírtam sírás nélkül, Kyle pedig valószínűleg férfi mivoltából adódóan nem sírt.

Fél sikerrel ugyan, de végighaladtunk a Scarlett-tel kialakított procedúránkon, így maradt az otthon döglés, és semmittevés.

Felváltva választottunk filmet, és egyikünket  sem érdekelte, hogy idő közben lement a nap.

Olyan fél tíz felé bealudtam Kyle egyik filmjébe. Szorosan hozzábújtam, bár jóformán egész nap így feküdtem.

Szerdán a Midway reptérre mentünk, ugyanis ott parkolt az AHC magángépe, mivel Kyle szerint olcsóbb volt a tárolás ott, és mert az közelebb esett a klinikához.

Az aszfalton gyalogoltunk mögöttünk a kis bőröndjeinkkel, tetőtől talpig feketében. A csizmám kopogott a betonon, és a hideg ellenére nem fáztam, mert a szövetkabátom melegített.

Fent, a fedélzeten Kyle leült egy székre, én pedig mellé ültem. A vállára hajtottam a fejem, és azon gondolkodtam, hogy vajon innentől kezdve csak a magán géppel repülünk-e.

A három órás út alatt most először nem kellett átszállnunk, ezért gyorsan odaértünk.

Kyle szülei szokás szerint a reptéren vártak minket. Meghan és Maggie szeme ki volt sírva, amit még a smink sem tudott kendőzni. Doug is el volt kenődve, és az én kedélyállapotom is egyre inkább romlott, ahogy közelebb értünk hozzájuk.

- Őszinte részvétem - öleltem Meghant magamhoz.

- Köszönöm - puszilt meg.

Szerdán és csütörtökön Kyle szülőházában voltunk, és minden percet a családjával töltöttünk, bár ez leginkább abból állt, hogy valamelyikünk, köztük én is, sírt, a többiek pedig vigasztalni próbálták, amíg valaki más el nem sírta magát.