Szégyentelenül

20. Téli szappanopera?

A napok irgalmatlanul gyorsan telnek, ahogy hétköznap a suliban kell helytállni, ráadásul kezdődik a téli vizsgadrukk, hétvégén pedig a srácokkal meg természetesen Owennel vagyok elfoglalva.

Patrick azóta nem sok vizet zavart, ami megijeszt. Azt hittem a kis akcióm után legalább kamatostól kapom vissza a dolgot, de nem történt semmi. Ami talán jobban megijeszt, mintha péppé veretett volna, vagy valami.

- Hallasz? – gondolataimból a homlokomat ért váratlan támadás rángat ki. Felszisszenve kapok oda, ahol Owen megpöckölt.

- Bocs, nem figyeltem – válaszolom.

- Min töröd a kobakod?

- A srácok el akarnak utazni az egyik barátjukkal az egész téli szünetre. Sose töltöttünk még külön a karácsonyt.

- De szeretnének elmenni, és különben is, nem tarthatod őket örökre vissza. Ők is felnőnek, ugye tudod? Majd én lefoglallak, időd se lesz ilyeneken aggódni – jegyzi meg kaján vigyorral, ezzel egy időben pedig ujjai felsőm alá csúsznak és végig zongorázza csigolyáim egészen a nyakamig, amitől megborzongok.

Az Ő ágyán tanulunk éppen, vagyis egészen eddig ezt csináltuk, de ha így folytatja, akkor ez át fog csapni egy teljesen más fajta aktivitásba.

- Ngh, nem is csak ez a baj... Frank beleegyezése kell, hogy külföldre mehessenek szülő nélkül.

- És?

- Úgy láttad, hogy csak úgy jókedvből aláír ilyesmiket, mert annyira végletekbe menően szereti a gyerekeit?

- Picsába. – morogja, mikor leesik neki, hogy az apám egy alkoholista szociopata. – Pénzért biztos aláírja.

- Jah, és mégis honnan a fenéből szedek annyi pénzt, hogy Őt is lefizessem és még a srácok utazását is álljam?

- Majd én kifizetem.

- Mi van? – szalad fel szemöldököm. – Hülye vagy?

- Hé, ha ez az ára, hogy az ágyamba tudjalak egész szünet alatt – perverz mosolyt villant rám, amitől egy pillanatra levegőt venni is elfelejtek. – Ha nem akarod jófejségből elfogadni, vedd úgy, hogy megveszlek erre a pár hétre.

A vér is megfagy ereimben a szavaira. Mi a fasz? Mármint értem, hogy egy poénnal akarta elütni a dolog élét, és azt is tudja, hogy nehezen fogadok el bármiféle segítséget, de...

Valószínű észrevette, ahogy testem megfeszült a kijelentését követően. Tenyerét lágyan karomra simítja.

- Tudod, hogy értettem, Hercegnő. Ne csapd ki a hisztit. – sóhajtja. Hajába túr, ami már egész hosszúra nőtt, mióta beköltöztem. – Tényleg volt egy ilyen tervem, hogy kisajátítalak a szünetre, szóval ez nem szívesség vagy valami, hanem nekem is kapóra jön.

- Baszódj meg! – szűröm fogaim között, de nem pattanok fel, nem vágom pofán.

Pedig megérdemelné. Inkább csak durcásan visszafordulok a jegyzeteimhez. Idegesen rázom lábaim, és egyáltalán nem tudok a tananyagra koncentrálni. Az az igazság, hogy rohadtul igaza van. Nem tarthatom örökre magam mellett a testvéreimet, már nem csecsemők. Szép lassan felnőnek, nekem pedig meg kell tanulnom ezzel együtt élni. De akkor mégis miért érzem azt, hogy önzőség elfogadnom Owen ajánlatát. Mert nyilván ez lenne a legkényelmesebb. Beletörődni, hogy Olliék menni akarnak, elfogadni a pénzt amibe ez kerül, majd élvezni a szabadidőm. Felelősség, nevelés meg minden nélkül.