Törött Lélek •VKook•

27.

Sziasztok itt lennénk a folytatással :)

Taehyung -» VVYaoi

Jungkook -» Kimi

Jó olvasást!

Jungkook

Hyori várakozó pillantásai szinte égették a bőrömet. Arra se volt hajlandó, hogy leüljön a kanapéra és kényelmesebb körülmények között hallgasson végig. Tartottam tőle, hogy nem fog nekem hinni, hiszen nem tudhatja hogy tényleg ez-e a valóság, vagy csak menteni akarom az irhám a felelőség vállalás alól. Abban reménykedtem, hogy bízik bennem. A legjobb barátok mindenben számíthatnak a másikra...

- Hallgatlak. - rakta keresztbe maga előtt karjait és oldalával az ajtófélfának dőlt. Szemei továbbra se sugároztak kedvességet, így minden meggyőző képességemet össze kellett szednem ahhoz, hogy higgyen majd nekem.

- Szerintem az lenne a legtisztább, ha ott kezdeném mikor először küldtem emailt a főnökömnek Taehyung állapotáról. - kezdtem bele egy nagy sóhajjal a mesélésbe. - Majdnem minden héten tájékoztattam a felettesemet az öcsédről, de eleinte nem mentem bele mélyen a múltjába vagy az akkori helyzetbe, viszont a főnököm elég kevésnek találta az információ mennyiséget amit megosztottam vele, így többet kért, amit el is küldtem neki. A mai napig nem gondoltam volna hogy neki arra kell, hogy nagyobb hatalmat szerezhessen magának. - ráztam meg a fejem hitetlenül és szemeimbe újra könnyek gyűltek, mert nem akartam se Taehyungot, se a legjobb barátomat elveszíteni. - Végig azt mondta, hogy azért szükséges mindez, hogy könnyebben tudjon segíteni ha kell, mert úgy érezte neki is részt kell valamilyen szinten vennie ebben a javulási folyamatban, hiszen mégis csak hozzátartozom mint alkalmazott. - folytattam, és akkor be is ugrott, hogy az emailt amit kaptam a vezetőtől üzeneteimre válaszul, meg is tudnám mutatni Hyorinak mint bizonyíték, hogy semmi rossz indulat nem volt abban amit tettem.

Szemeimből megindultak a könnyek és egy szó nélkül nyitottam fel laptopomat és elkezdtem kutatni az e-mailek között, hogy pontot tehessek ennek a szörnyű rémálomnak a tetejére. Végre megtaláltam a hozzám illő párt és jelenleg minden veszni látszott, de a nagy katyvaszból kiutat jelenthetne, ha legjobb barátom is mellém állna. Taehyung ezek után nem hinne nekem. Nem hallgatna végig, hiszen ismerem már annyira hogy tudjam milyen dacos omega. Ha Hyori beszélne vele, vagy legalább felvázolná a helyzetet hogy hallgasson meg engem, akkor talán kapnék egy esélyt arra, hogy vele is tisztázzam a dolgokat.

- Hyori. Kérlek gyere ide had mutassam ezt meg. - vezettem megtört, könnyes tekintetem a rendíthetetlen omega lányra, aki egy darabig csak meredt rám, majd nagyot sóhajtva jött közelebb, hogy elolvashassa amit mutatni szeretnék neki.

Legjobb barátom csendesen futotta át a sorokat és mikor a végére jutott lehuppant mellém a kanapéra egy nagy sóhajjal. Láttam rajta hogy össze van zavarodva.

- Soha nem hazudnék nektek Hyori. Én mindig megosztottam veled mindent. Ezt te is tudod nagyon jól. Taehyung még nem ismer annyi ideje mint te, így honnan tudhatná hogy soha nem voltam egy olyan ember akinek beállított. Szeretném neki is bebizonyítani hogy nem ilyen vagyok és mindennél jobban szeretem őt. Soha nem akarnék se neki, se neked fájdalmat okozni. - ráztam a fejem szomorúan miközben könnyeim újra megindultak.

Mondandóm után csend telepedett ránk. Hyori csak maga elé meredve gondolkozott, még én megtörten vártam arra, hogy mit is fog reagálni mindarra amit megosztottam vele.

- Induljunk el megkeresni. Nem akarom hogy baja legyen. - szólalt meg egy pár perc után, mire reménnyel teli szemekkel néztem legjobb barátomra.

Taehyung

Hol vagyok? Mégis mi történt már megint velem? Ezeken kezdtem el gondolkodni, miközben körbe tekintettem az engem körülvevő tájon, s egy csepp nyugodtság költözött a szívembe mikor feltűnt, hogy ugyanazon a réten vagyok mint régebben. Vajon újra rám jött egy pánikroham?

Nagy mosollyal az arcomon keltem fel a földről, hogy jól körbe tudjak nézni, mert múltkor csak egy idegennel találkoztam, de ahogy láttam ő most sehol sem volt. Ezidő alatt végig a hasamat fogtam, hogy enyhítsem a bennem szétáradó fájdalmat. Kellemetlenül szúrt, ami nem hasonlított arra mikor gyomorrontásom volt, viszont nem is nevezném a heat időszak görcseinek. Fájt, mégse volt bennem félelem ezzel kapcsolatban, mert a megérzésem azt súgta, ez nem az amire elsőre gondolok.

Körbetekintettem és egy tíz év körüli kisfiút vettem észre, aki boldogan labdázott egy idősebb lánnyal. Illatuk elárulta hogy mindketten omegák, sőt testvérek.

- Hyori kik azok az emberek? – mutatott a távolba az omega kisfiú és mikor meghallottam az egyik nevet, hirtelen olyan rosszullét kapott el hogy térdre borultam. Ez nem lehet igaz...hiszen ezek mi vagyunk a nővéremmel.

- Nem tudom TaeTae, bújj mögém én majd megvédelek! – a nővérem az emlékeim szerint ismételte a szavakat egymás után, pont ahogyan akkor is történt. Jött a két fehér ruhás ember és erőszakkal kiszakítottak a testvérem karjai közül. Hiába küzdött ő és én is; gyengék voltunk. Őt a szüleink tartották vissza, engem meg az ápolók. Újra láthattam apám gúnyos vigyorát, anyám gyűlölködő pillantásait. Azokat az embereket, akik tönkretettek egy életre. Miattuk nem lehettem szülő, miattuk nem láthattam a drágámat, akiről először nem is tudtam hogy van. Miattuk... miattuk... miattuk...

- Tae, ébresztő! Jól vagy? – egy lágy, kellemes hang terített vissza a valóságba, aminek most az egyszer igazán hálás voltam.

- Mi történt Jin? – kérdeztem meg az omegát, aki egy hideg vizes borogatást tett a fejemre.

- Rosszul lettél, majd elájultál. Nagyon megijedtem. Azt hittem először, hogy a heat időszakod jön, de hála istennek nem az volt. Bár, így se nyugodtam meg, hiszen csak úgy senki se veszti el az eszméletét. – nyúlt a hátam mögé, hogy segítsen felülni, de ennek a tettnek hála ismét elkezdett fájni a hasam. Most már igazán abbamaradhatna...

- Nem értem mi a bajom... Volt már heatem, de akkor az nem járt ilyen hosszantartó hasfájással és ez az ami engem is megijeszt. – hiába állok erősen a dolgokhoz miután az a sok rossz történt velem, attól még omega vagyok. Valami akkor sincs rendben velem.

- Én sem tudom Taehyung. Mindenesetre, pihenj egy kicsit, hátha később jobb lesz. – terített rám egy takarót Jin, majd egy kedves mosollyal hagyta el a helyiséget ahová befektetett. Tenyeremet a hasamra tettem és elkezdtem simogatni, mire hirtelen elmúlt a fájás és a kezem mozgása is megállt.

Hát ez meg mi? Az lehetetlen...nem lehet igaz. Ha ez az amire gondolok, akkor én leszek a legboldogabb omega az egész földön.

Itt is lennék egy pici kihagyással. Nézzétek el nekem (Kimi) a héten picit sok program és feladat halmozódott fel, de igyekszem behozni a dolgokat.

Reméljük tetszett nektek a rész :)) Vajon mi lehet Taehyunggal?

Köszönjük, hogy olvassátok a történetet! :))

Bye, Kimi x VVYaoi