| Az Első Találkozás |

Harmincadik

SOFIA

| KEDD |

Az ágyamon ültem. Zenét hallgattam. Azt hiszem, hogy a zene lett az utolsó menedékem. Tudtam, hogy a zene mindig mellettem lesz. Ha törik, ha szakad a fülhallgató mindig ott lesz, hogy kikapcsolja a gondolataimat.  De vajon ez jó? A zene lényege nem az, hogy emlékeket és érzéseket ébresszen fel bennünk? Vagy a zene egyszerűen csak kikapcsol? Egy egyszerű kérdés egy pillanat alatt bonyolultá vállt. Válaszolni sem tudtam rá. Megigazítottam a kontyba kötött hajam és az ablak felé pillantottam. A hold erős fénye bevilágított a szobába. Pókhálószerű fonal néha megmozdult az ablakpárkány sarkaiban. Gondolom, hogy a radiátorból feláramló meleg levegő hatására. Hihetetlen, hogy a gondolataim mennyire távol jártak. A szívem és az eszem küzdött egymással.

A szívem rohadtúl szerelmes volt.
Az agyam pedig utálta ezt az érzést. Ahogy utálta a férfit is akit szerettem. Viazont a szívem szerette Ashert és a szívét is.

Miért ilyen bonyolúlt a szerelem?

A zene elhalkult és megcsörrent a telefonom. Anyukám hívott. Mély levegőt vettem mielött fogadtam volna a hívást. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki. Szégyeltem magam. Anya nem ilyennek nevelt. De a szerelem tényleg elvette az eszemet. A rabjává tett. Elrabolt és erős láncot kötött a szívemre. Benet Asher volt ez a lánc. Ahogy ő volt minden gondolatom és emlékem. Néha fognék egy radírt és minden emléket kitörölnék ami rá emlékeztett. Nem számított az, hogy valószínűleg az üresség várna. Csak az számított, hogy ne érezzek fájdalmat.

Fogadtam a hívást.

- Szia a...

- Sofia! Sofia! Mégis hol vagy?! Hova mentél?! Apád azt mondta, hogy vidékre utaztál! Ez mégis mit jelentsen?! Most azonnal magyarázatot várok, Fehérvári Sofia, Kiara!!!

- Ne szólíts a teljes nevemen! - feküdtem hanyat a hátamon. - Kérlek - tettem hozzá suttogva. - Mit mondhatnék? - tártam szét a kezem. - De most komolyan anya! Én kérdezem... mert egyszerűen nem tudom! Képtelen vagyok választ adni ezekre a kérdésekre! Mert... mert szerelmes vagyok! Nagyon... szerelmes vagyok. Ez miatt pedig nem látok tisztán. Homályosan látok. Hibákat követtem el. Hibáztam, hogy Asher után jöttem. Elbotlottam és hagytam, hogy az élet vigyen a maga útján. Megbuktam. Ennyi.

- Aha... és ezt most magyarul, kérlek?

- A könyvekben így szokták kifejteni az emberek azt, hogy szerelmi bánatuk van - sütöttem le a szemem mosolyogva. - A lényeg az, hogy szerelmes vagyok ez miatt pedig hibákat követek el. Mert nem az eszemre, hanem a szívemre hallgatok. Az eszem azt mondta, hogy okosabb ha Pesten maradok. A szívem pedig azt, hogy nem bírnám ki Asher nélkül. Ezért eljöttem. A szerelem miatt.

- Aha. Így már értem - morogta mérgesen. - De ide figyelj lányom!

Ekkor elképzeltem anyát ahogy a kanapén ül, merev testtartással és mutogat maga elé, mintha én ott állnék előtte. - Nagyon vigyázz magadra - suttogta hallkan. - És mikor szándékozol haza jönni?

- Nem tudom. Túl sok emlék köt oda! Az iskolához és Pesthez!

- Ezért elmentél oda, hogy szerezz... új emlékeket? - kérdezte. - Mi lesz a dolgozatokkal és a leckével? Sofia! Májusban érettségi! ÉRETTSÉGI!!