1 •Gyógyítsunk!•

3.4K 62 0
                                    

~Nora~

Készülj keményen, hogy a harcot majd könnyedén vívd meg.

Mi jut eszébe az embernek a kórházról? Vagy csak ha azt mondom, hogy orvos, sztetoszkóp, fehérköpeny? Hát nem egy vidám vagy boldog pillanat.
De nekem még is az életemet írja le ez a pár szó! Orvos lettem.
Engem soha nem érdekelt a  fizetés és a tekintély ami a doktor titulussal jár. Sokkal inkább izgat az, ha tudok segíteni, ha enyhíthetem mások fájdalmát. Talán mert ez a saját családomnál nem adatott meg.
A családomat sok fájdalom és még több titok övezi.
Milyen család? Nekem már nincs családom... és ez, hogy lehet?

A szüleim rokonait soha nem ismertem, legtöbbszőr, ha rákérdeztem, mindig hárítottak, ezért inkább annyiba hagytam a sok próbálkozás után.
Meg persze a szüleim.
Mikor anyu meghalt akkor lehettem úgy 7 éves.
6 éves voltam amikor rosszindulatú tüdőrákkal diagnosztizálták.
Az első félévben remekül haladt a gyógyulás útján, jól bírta a kemoterápiát, nem voltak fájdalmai, azt hittük legyőzi.
Majd a hetedik hónapban az állapota fokozatosan elkezdett romlani, majd a nyolcadik hónapban kiderült hogy áttétes.
A diagnózistól számolva majdnem pontosan egy év alatt győzött a betegség.
Pont a szülinapom reggelén adta fel végleg a harcot a szervezete.
Akkor teljesen összetörtem, elfordultam a világtól, egyedül apa tartotta bennem a lelket.
Olyan szoros kapocs alakult ki köztünk, mint senki más között.
De őt is elvesztettem.
Egyik nap mikor elmaradt az egyetemen 2 órám, hamarabb értem haza, mint apu, ami elég furcsa volt, mert mindig itthon várt már. Bár nem foglalkoztam vele, mert bármi közbejöhetett és amúgy is én vagyok túl hamar.
Este fele már elkezdtem aggódni mert, nem adott magáról élet jelet. Hiába hívogattam, hagytam üzenetet vagy hangpostát, semmi.
Majd kilenc óra körül csöngettek.
Idegesen szaladtam az ajtóhoz.
Amikor kinyitottam már pontosan tudtam, hogy történt valami baj.
Egy régi jó barátom állt az ajtóban.
Brandon Knight, a New Yorki rendőrség oszlopos tagja.
Neki kellett közölni a hírt, hogy Matthew Ferell életét vesztette egy autóbalesetben.
Utána csak annyi van meg, hogy rosszúl lettem, nem kaptam levegőt, a szemem előtt összefolytak a dolgok a könnyeimtől, majd a forgó szoba, a feket foltok és a sötétség.

Nagyon nehezen viseltem, hogy teljesen egyedül maradtam.
Apa temetésén megismertem egy régi barátját, akiről már mesélt nekem régen.
Jai bácsi szárnya alá vett. Ketten voltunk a világ ellen.
Ott akartam hagyni az egyetemet de nem engedte. Azt mondta tartozom annyival a szüleimnek, hogy befejezem és igazi belevaló orvos lesz belőlem.

Bár érdekes volt az ahogyan eljutottam a célomig. Az amúgy is jó tanúlmányiammal sokkal hamarabb tudtam szabadúlni a gimnáziumból.
Az osztályfőnökömet idézem: "Nora te egy kicseszett zseni vagy".
El lehet képzelni, milyen fejet vágtam amikor az ofőm ezt mondta.
Így vették fel a mindössze 17 éves Nora Ferellt az orvosi egyetemre. Amit hozzá tennék még, hogy 6 alap év helyett 4 év alatt el is végeztem.
Szóval így lehet az, hogy mindössze 21 évesen egy korházban szaladgálok.

~Jelen~

Gyors mozdulattal húztam le a kezemre tapadó kék gumikesztyűt, amit egy jól irányzott dobással halyítottam a szemetesbe, majd visszafordúltam ágyon ülő betegemhez.

Mikor rá emeltem a pillantásom,
Jason elkapta rólam a tekintetét és a padlót kezdte el bámúlni.
Közelebb léptem az ágyhoz és az ott heverő kartont vettem a kezembe. Lassan és drámain nyitottam ki.

-Na lássuk mink van!- mondtam magabíztosan és átfutottam a sorokat amiket a röntgen után kaptam meg.- Nincs eltörve a csuklód, ez jó hír. Ahol a szád felszakadt, azt nem kell varni és bár nem szeretném, hogy 16 éves létedre monoklival járkálj!- tartottam egy kis szünetet, közben Jason rám nézett.- Most egy darabig azzal fogsz jönni- menni.

Szerelmem maga a maffiaWhere stories live. Discover now