Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

332 17 1
                                    

Arielle kora hajnalban ébredt fel szeptember 1-jén, szerdán. Egyre csak az járt a fejében, hogy aznap már a Roxfortban fogyasztja el a vacsoráját, és ettől fogva még három tanév minden napján. Furcsa volt a gondolat, hogy ezen a napon nem a zsupszkulcshoz igyekszik majd, ami a daremore-i gyerekeket viszi az Ilvermornyba, hanem a King's Cross pályaudvarra, ahonnan a Roxfort Expressz indul és visz minden tanulót az iskolába. A boszorkány szokásához híven, egy zuhannyal indította a reggelt, majd szépen lassan készült el kiélvezve a ház nyugalmát, hiszen még mindenki aludt. Holmijait már előző nap elcsomagolta a ládájába, így csak annyi dolga volt, hogy ő maga elkészüljön. Arielle gondolatai közé bekúszott az Abszol úti látogatás és a Remussal való találkozás. Remélte, hogy a Roxfortban a griffendéles fiúhoz hasonlóan jó embereket ismerhet meg, ám félt attól, hogy Remus túl magasra tette a lécet: ritka kedves, barátságos fiú volt. Örült, hogy oda járhat iskolába, ahova anno az édesapja is járt, viszont nagyon sajnálta, hogy az Ilvermornyt ott kellett hagynia. Tudta, hogy a tárgyak sincsenek teljes átfedésben, szóval attól is félt, hogy néhány tárgyból nem fog tudni megfelelően teljesíteni, annak ellenére, hogy nagyon eltökélten tanult. Feltett szándéka volt a transzfigurációk mesterévé válni, elvégre a kedvenc tárgya volt és nagyon jó is volt belőle. Biztos volt abban, hogy ilyen irányban szeretne majd továbbtanulni, de még nem tudta, hogy pontosan mit szeretne csinálni. Gondolkozott a tanári pályán, szívesen tanított volna átváltoztatástant és animágiát. Arielle ezekkel a kettős érzelmekkel vívódva öltötte magára aznapra választott mugli öltözékét: fekete térdzoknit, fekete térdig érő szoknyát, halvány rózsaszín rövid ujjú blúzt és sötétkék kardigánt.

    Camille éles hangja zökkentette ki Arielle-t a gondolataiból:

– Jó reggelt álomszuszékok – kiáltotta édesanyja a földszintről. – Negyed óra és kész a reggeli.

    Arielle erre a kijelentésre visszazuhant gondolataiból a valóságba és kicsit gyorsabb tempóban folytatta a készülődést. A haját a szokásos, egyszerű konty helyett egy fonott kontyba fogta össze, majd egy hajtűvel rögzítette a feje búbján. Személyes holmijait a bőr táskájába tette, pálcáját meg szokásához híven a zoknija szárába rejtette.

    Mire a lány leért szüleit a reggelizőasztalnál találta. Ő maga is leült, néhány tükörtojást a tányérjára pakolt és narancslevet töltött magának. Nicholas néhány perc múlva, hullakómás fejjel vánszorgott le az emeletről, még pizsamában volt és szemeit fáradtan dörgölte.

– Jó reggelt – mondta a srác egy nagy ásítás kíséretében. – Hány óra van, hajnal 6?

– Fél kilenc édes fiam – válaszolt kérdésére Aaron. – Neked meg illendő lenne mihamarabb összeszedni magad, ugyanis egy óra múlva indulnunk kell – nézett szúrósan fiára az apuka és Nick kezébe nyomott egy nagy bögre kávét. Nick egy fintorral válaszolt Aaronnak, belekortyolt a kávéjába, majd nagy sebességgel pusztítani kezdte a saját adag tükörtojását. Arielle az utolsó falatokat lapátolta épp a szájába, majd ő is öntött magának egy csésze kávét. A szülők elmondták az aznapi tervet: a Kóbor Grimbusszal mennek a King's Crossra, legkésőbb háromnegyed tizenegykor már a 9 és ¾-ik vágányon lesznek, elintegetik a gyerekeket, majd bevásárolnak. Arielle ekkorra fejezte be a kávéját, bólintott és szó nélkül felment a szobájába.


Pontban 9:29-kor az egész Delavigne család két hatalmas iskolai láda és egy bagoly társaságában a házuk előtt a Sandy Lane-en állt. Aaron a pálcájával a járdaszegély fele pöccintett, majd fél perc elteltével hatalmas robaj kíséretében megjelent előttük a Kóbor Grimbusz teljes valójában. Arielle-nek fogalma sem volt arról, hogy pontosan milyen járműről és beszélt apja a reggelinél, így nagyon meglepődött amikor egy rozoga, háromemeletes lila színű busz fékezett le a házuk előtt. A busz nyitott ajtajában megjelent egy rongyos kinézetű kalauz és annyit szólt:

Fekete és kékWhere stories live. Discover now