Kötelékek

220 15 6
                                    

Nyugalmas szerda délután volt. Arielle épp az utolsó órája után igyekezett vissza a klubhelyiségbe, hogy aztán a lecke megírása után Regulus-szal és Anával mehessen vacsorázni. Gondolatai messze jártak: otthon Amerikában. Egy hete érkezett csak a Roxfortba, de kicsit már visszavágyott az Ilvermorny falai közé. Hiányzott neki a hangulat, a barátai, még akkor is, ha az új iskoláját is kedvelte és jó barátokra is lelt. Mindettől függetlenül meglepően nem tudta volna már elképzelni a mindennapjait Regulus Black nélkül, a rövid ismeretség alatt is nagyon fontos lett számára a fiú.

    Már este felé, úton a vacsoráról a hálókörletébe futott bele Arielle a rohanó Nicholasba. A fiú sietősen ment oda a húgához, és tette fel a kérdést:

– Szia Hugi. Lesz egy kis időd rám? – Nicholas lihegett, de kaján vigyor ült az arcán.

– Szia Nick – köszönt vissza Arielle. – Persze, mikor gondoltad?

– Ő... – húzta fel a szemöldökét a fiú. – Mondjuk most azonnal?

– Nem haragszotok? – tekintett Arielle Anabelle-re és Regulusra.

– Dehogy, menj csak – kapta meg a választ a lánytól, aki Reg társaságában tovább is állt.

– Miről van szó, hogy még a tulajdon húgodat is nyilvánosan megkeresed? – nevetett testvérére Arielle.

– Ha-ha-ha... – imitált nevetést szarkasztikusan Nicholas. – Mintha nem beszélnék veled.

– Hát, mielőtt elköltöztünk tényleg nem volt jellemző, hogy a suliban megkeresel.

– Változnak az idők – vigyorgott Nick. – De nem azért kerestelek meg, hogy szénné oltsd az arcomat. Gyere, keressünk egy helyet beszélgetni.

    Nicholas egy páncél mögé rejtett ajtón lökte be Arielle-t. A helyiség apró volt, egy ablakkal, valami használaton kívüli raktár féleség lehetett, amiben egy üres polcon, három széken és egy fiókos szekrényen kívül semmi nem volt. Arielle-t meglepte, hogy Nick már ilyen hamar milyen titkos helyek ismerője.

– Hol a fenében vagyunk? – kérdezte felvont szemöldökkel Arielle.

– Egy használaton kívüli raktárban – felelte kurtán Nick.

– És honnan tudsz a létezéséről? – kérdezett vissza a lánytestvér.

– Hát, James és Sirius itt tárolják a trágyagránát és vajsör készleteiket – válaszolt a fiú vonakodva.

– Nyugi, nem mondom el senkinek – mondta Arielle Nick kérdő tekintetét látva. – De miért hoztál ide? És hol vannak a fiúk?

– Épp ez az – mondta Nick komoran. – Remus beteg, a gyengélkedőn van. De a többiek nagyon rejtélyesen viselkedtek és a délutáni órák után felszívódtak. Nem találtam őket sehol, pedig Siriuson kívül nem jellemző, hogy eltűnnek.

– Nem lehet, hogy megint Pitont akarják megviccelni? – tűnődött a mardekáros.

– Biztos nem – csóválta meg a fejét Nicholas. – Arról tudnék. A legutóbbi trágyagránát is az én jóvoltamból landolt a fején – vallotta be a fiú, majd a szája elé kapta a kezét, jelezve hogy ezt nem állt szándékában elmondani.

    Arielle felnevetett, és bár szíve szerint megdorgálta volna emiatt a bátyját inkább nem mondott semmit, hanem folytatta a találgatást:

– Tehát akkor nem valami csínytevésen törik a fejüket. Nincsenek Remusnál a gyengélkedőn?

– Nincsenek – rázta meg a fejét Nick. – Az előbb voltam bent nála.

– Egyáltalán Remusnak mi baja?

Fekete és kékWhere stories live. Discover now