Éj Királynő

7.Fejezet

Zuhantam.Lelassult az idő,vagy csak annyira megrémültem,hogy az idő csak szánalmas vergődésnek tűnt. Néztem a kút tetejét,ahol fény honolt. Vicces helyzet volt. A fényhez vágyódtam,pedig a sötétség teremtménye voltam .A végzetem pedig úgy tűnt maga a létem lesz. Félelem burjánzott szívemben és komor lemondás .Sose éltem igazán.Nem voltam szerelmes. Csókot sosem loptak ajkaimról . Nem láttam a világot. Nem táncoltam igazán önfeledten,nem nevettem őszintén és nem tudtam egy jó viccet se. Sosem voltam vad,mindig csak a kötelezettség volt terítéken. A legszomorúbb  pedig,hogy sosem tapasztaltam szabadságot .Ez volt a legnagyobb pazarlás az életem ezen szakaszán.  Nem szültem gyereket,nem lettem királynő,nem voltam senki csak egy mihaszna hercegnőcske.Az voltam,aminek itt tartottak.  Egy szánalmas lány vagyok,akit elnyel a mély. Nem mertem kinyitni szemeimet. Hallottam a szörny morgását,ahogy acsarkodik. Éreztem bűzös leheletét,miközben nyálát csorgatta rám . Karmai a karomba vájtak. Fájt és ez idegen érzés volt számomra. A vérem szagát elnyomta a szörny poshadt,ázott mocsár szaga. Hang nélkül terveztem meghalni. A gyomrom görcsbe rándult a gondolattól,hogy cserben hagyom apámat és a népem. Sose tudják meg mi történt velem. Ha mégis balladák szólnak majd arról,hogy a naiv hercegnő miként bízott meg a csalárdságok istenében. Elengedtem magam hiszen harcolni sem voltam képes a szörny ellen. Még magamat meg védeni sem tudom, mégis akkora önbizalommal nyomultam be Asgardba,mintha tudnám mit kezdenék a két világgal. Pedig dunsztom sem volt semmiről. Talán jobb is így. A népem nem érdemel olyan uralkodót,amelyiket egy kút lenyom.  Némaságomhoz néma könnyek  csatlakoztak. Addig a pontig ,mígnem a szörny a derekamba nem harapott. A fájdalom az a pokoli érzés,mint ezer kés buzgott végig rajtam,hogy egy utolsó sikítás feltörjön büszke hangszálaimról. Ekkor több dolog is történt. Megéreztem a csillagokat,a rezgésüket.Éreztem a bőröm alatt az éjszakát, az ereimben pulzálni a sötétséget. Vak düh tört rám,a szívem gyorsabban dobogott.  Éreztem a barlang falairól lekúszó sötét árnyakat felém közeledni.A kúthoz próbáltak eljutni,hozzám.Segítenek.  Ugyanekkor villámlás robaja tört be a kút falai közé,én pedig a hideg vízbe csapódtam.A levegő kiszorult a tüdőmből,a szörny pedig rám telepedett.A víz alá nyomott. A folyadék ellepett mindent,a testem,a tüdőm,úgy tört be mintha minden joga meglenne hozzá,hogy ott tanyázzon,kiszorítva ezzel a levegőmet.Az árnyak nem értek ide ,de más igen.Erős kezek rántottak ki a vad martalékából.Hangos csattanást és egy férfi morajlást hallottam,majd már csak azt érzékeltem,ahogy fel rántanak. Szédelegtem a szörny okozta sérülésem miatt,félig nyitott szemmel láttam a fényt közeledni,vagy én és a megmentőm közeledtünk. Már magam sem tudtam volna megmondani.
Aztán már csak annyit éreztem,hogy a hideg kövön hason csúszok csurom vizesen. A vizet köhögve próbáltam ki juttatni a szervezetemből.  A tüdőm szúrt a hirtelen jött levegő mennyiségétől. Sípolt a fülem,alig hallottam valamit,viszont azt érzékeltem,ahogy Loki a padlóra csattan Thor erejétől. Az árnyékok felém kúsztak,lassan,kedvesen.Melegséget éreztem a karjaimnál,mintha végig simogattak volna,mintha tudatni akarták volna velem,hogy nem vagyok  egyedül,velem vannak,megvédenek.Elakartam nekik mondani,hogy mos tmár nem vagyok egyedül,biztonságban vagyok.Velem van Thor. Megmentett. Nagy nehezen felültem,de a derekam ezt a mozdulatot nem igazán díjazta. Láttam,ahogy Thor megragadja a grabancánál a fivérét,s felrántja magához,hogy a szemébe tudjon nézni.A férfi dühös volt. 
-Ez nem volt a tervben!-dörrent Lokira. Szavait nehezen fogtam fel.
-Miféle terv?
-Azt kérted szabaduljak meg tőle.-vigyorgott a herceg bűnbánattól mentesen. Tessék? Thor megakart szabadulni tőlem? Mégis mi folyik itt? Tettem fel magamban a kérdést,s lassan már amennyire tudtam felkeltem a földről. 
-De nem így!
-A reggeli incidens nem tette meg a hatását,durvább eszközökhöz kellett folyamodjak. 
A reggeli összetűzésünk nem is volt igazi.Eszembe jutott hirtelen a nevetés,amit hallani véltem,mikor Frandral elcipelt tőlük.Nevettek.A kezem ökölbe szorult.Fojtogatott a herceg és ők kacagtak.Megakartak félemlíteni,elakartak üldözni.Hát ennyire rémes lenne,ha a felesége lennék. Bántalmazáshoz folyamodnak.Te jó isten megakartak ölni. Nem...én ezt nem akarom.Nem akarok ehhez a birodalomhoz tartozni. Ó istenem majdnem meghaltam. A könnyek hirtelen elkezdtek lefutni az arcomon.Remegtem,s nem voltam biztos abban,hogy a hidegtől,a félelemtől,vagy a dühtől reagál-e így a testem.
-Azt kértem érd el,hogy elmenjen.
-Azt is tettem,már majdnem elment.
-Nem a halálát kívántam.
-OOps..legközelebb többször beszéljük át a tervet.Akadhatnak félre értelmezések.-vigyorgott továbbra is a herceg.
-Mit is vártam tőled.-dobta vissza a földre testvérét az istenség lemondóan.
-T-t-ti b-b-etegek vagyt-tok.-szóltam feléjük remegve,s lassan hátra felé kezdtem araszolni tőlük.  Minél távolabb kerülök tőlük annál jobb. 
-Moe.-jött felém Thor lassan,mintha valami űzött vad lennék. A nevem úgy ejtette ki,hogy sejteni véltem haragja miatt el is felejtette,hogy itt vagyok.
-Ki ne ejtsd többet a szádon a nevem.  Ebben szereped volt? 
-Moe nem akartam,hogy idáig fajuljon,ehhez semmi közöm nem volt. 
-KI NE MOND MÉG EGYSZER A NEVEM!-kiáltottam el magam hisztérikusan. 
-Nyugodj meg.-jött még közelebb. 
-N-n-ne gyere a közele-e-embe!-sírtam el magam hirtelen.- Gratulálok Thor elérted. A célod. Nem akarlak.Amióta itt vagyok csak támadsz. Elég volt. Ti megaláztatok a népetek előtt,úgy kezeltetek,mint valami ellenséget,fojtogattál a harcosaitok előtt..-néztem Lokira,aki már talpra vergődte magát.- Befejeztem. Azt hittem Thor te jó lélek vagy,de ez nem így van. Hszz.-rándultam össze a fájdalomtól,ami össze rántott. 
-Megsebesültél.-vált Thor hangja aggódóvá,viszont ez is egy olyan viselkedés forma volt tőle,amit képtelen voltam elhinni.Miért érdekelné,hogy vérzek. 
-Még jobb nem?-kacagtam  fel,őszintén nem tudtam hogy kéne erre reagálnom. -Nem kell elvenned,ha elvérzek. 
-Ebben van valami.-szólalt fel Loki.
- Te hallgass.Had segítsek,elviszlek a gyógyítónkhoz. -termett mellettem vőlegényem,s a karomat gyengéden megfogta. Kirántottam a tartásából magam,jókora fájdalmat hozva magamra.  Felkiáltottam,ekkor a kútból neszezés ütötte fel fejét. Szemöldök ráncolva fordult oda Thor,ekkor a kútból a szörny kilőtt s Lokira vetette magát. A herceg a földre került újra,s pár métert csúszott újonnan jött poggyászával. A vad zöld volt,néhol talán pikkelyek is tarkították bőrét. Nyálka borította és éles fogak meredeztek ki pofájából. Csattanva ütköztek össze Loki nyaka előtt,a férfi próbált úgy helyezkedni,hogy meg ne sebesítse. Valami sötét erő bennem,viszont vágyott a vérfürdőre. Megrémültem. A szörnytől, a fivérektől s legfőképp magamtól. Hogy kívánhatom egy másik személy halálát? 
-Loki!-kiáltott Thor s a szörny felé igyekezett. Ekkor a hátamat árnyak simogatták újfent,tudtam mit akarnak. Meneküljek. Néztem a fivéreket,ahogy próbálják lenyomni a szörnyet. a szívem ezerrel ütötte tam tamját. Nyeltem egy nagyot. Megakartak ölni,most meg őket akarják megölni. Az élet így fair nem? Ők itt hagytak volna,én miért ne tenném. Nem tudok harcolni,és képtelen vagyok segíteni nekik.Nem is akartam igazán. Az ajkaimba haraptam,oly erősen,hogy vér serkent.  Hátra arcot vágtam,s elfutottam.

A két herceg hosszas küzdelem  és egy pár sebesülés beszerzése után lihegve álltak a halott ellenség fölött.  Csak nézték egymást kifulladva,mintha el se hinnék ami történt.Díszes ruhájuk már rég nem pompázott úgy,mint a kora esti időkben.Nyálka víz és vér alkotott új formákat a kabátjaikon. Csend honolt közöttük.Furcsa csend.S akkor Thor körbe nézett. Menyasszonya nem volt sehol.

- Moe...Hova tűnt?-költözött pánik a hangjába.

-Ha jól láttam az erdő felé vezető ösvényhez futott.

Thorban meghűlt a vér. Abban az erdőben veszedelmek lakoztak. Még az istenség sem merészkedett be a szörnyektől hemzsegő erdőbe. Veszélyes volt. Moe pedig oda tartott.

-Ha ennek vége öcsém kinyírlak.

Loki válaszolni akart,de ekkor női sikoly rázta fel a terepet. 

-Moe!-kiáltott fel Thor,a fiatalabbik összeráncolta szemöldökét,törődést vélt felfedezni bátyja szavai mögött. Nem értette a reakciót,ha meg akart szabadulni fivére a lánytól,akkor mi az a furcsa  aggódás,amit felfedezni vélt. Bátyja viszont nem mozdult.

-Menj már!-szólt rá testvérére,s Thor már ott sem volt.