Szeretni akarlak! | ✓

| 𝟕.𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

Megtalálod az Easter egget? ;)
Segítség: A Tábor c. könyvem végéhez kapcsolódik.

Szabó Ákos

A bátorság azon emberi tulajdonságok egyike, amire bárki szert tehet. Van, aki ezzel születik, de a legtöbben az életük folyamán teszik magukévá. Egy meghatározó esemény folyamán rákényszerülünk, hogy bátrak legyünk, és miután rájövünk, hogy képesek vagyunk rá, már magunkénak is tudhatjuk. Amilyen nehéz megszerezni, olyan egyszerű elveszíteni. Egy fél mondat, egy másodperc töredéke, csupán egy aprócska impulzus képes romba dőlteni a nehezen megszerzett bátorságot, magabiztosságot és a velük járó önbecsülést. Talán szerencsének mondható, de mindezzel pontosan tisztában vagyunk, ezért ha egyszer megszerezzük, ragaszkodunk hozzá és nem engedjük egy könnyen veszni. Egész életünkben csatákat vívunk, a legtöbbet pedig önmagunkkal. Ezek mindig a legnehezebbek és a legmeghatározóbbak is, mert egy részünk bár győztesként kerül ki a végén, egy másik elbukik. Minden harc után újjá kell magunkat építeni valamilyen szinten, és ehhez bátorság kell. Ma este az én bátorságom egy pohár vodka volt, akár szégyellnem kéne, akár nem, ez az igazság. Nem tudtam volna eljönni ebbe a buliba nélküle, mert már csak a gondolat is megsemmisített, hogy Bodza Kristóffal lesz itt, én pedig egyedül, mert Ivonn végzett velem. Aztán egy pohárka áttetsző ital lecsúszott a torkomon, megkavarta a gondolataim, és nem hagyott megállni egészen a ház ajtajáig. Ott aztán beleütköztem egy rakat kivörösödött szemű füves partiarcba, akik az udvarra tartottak. Meglepetésemre a banda egyik tagjában felismertem a tökéletesség mintaképét, Kristófot, akiről kiderült, hogy nem is olyan tökéletes. Az agyam magától rakta össze a darabkákat, lehetetlennek tartottam, hogy Bodza egy füvessel szűrje össze a levet, de az apró árulkodó jelek, Szilvi érdekes beszámolója az őrsön, az, hogy Kinga nem közölte velem egyenesen, hogy kopjak le Bodzáról, mind csak megerősítette a gyanúm. Két éve már egyszer eljátszotta ezt velem. Viktorral is hasonló okok miatt jött össze, bár az annyiban eltért, hogy ők ténylegesen jártak, és nem egy megszervezett színjáték volt az egész.

Rengeteg fájdalmat okozott nekem, meg sem tudom mondani, hogy mennyit, de az adott helyzetben, nem tudok rá tovább haragudni. Ahogy újra a karjaimban tartom, a kétévnyi bénító fájdalom maradéka egyszerűen elpárolog és elvegyül az éjszakai égbolton.

- Elmondod mi történt Ivonnal? – suttogja halkan, félve a mellkasomba.

Tudom, hogy erre a legkíváncsibb, és meg is értem. Nem hibáztatom érte, mert a helyében én is tudni akarnám, de a sebek még frissek, és egyelőre magamban kell megbirkóznom azzal, hogy a szakításunk után, én már most egy másik lányt csókolok. Nem akarok még erről beszélni vele, és túl tökéletes most ez a pillanat ahhoz, hogy ilyesmivel elrontsam. Szükségem van végre egy kis nyugalomra, hogy ne gondoljak semmi szarságra, csak egy kicsit fellélegezhessek végre.

Óvatosan eltolom magamtól, és a szemeibe nézek. Bűntudata van amiatt, hogy feltette a kérdést, ezt már most látom. Elmosolyodok, mert annyira jó érzéssel tölt el, hogy még mindig ennyire ki tudok igazodni a vonásain. Jobb kezembe veszem az arcát, és végigsimítom a hüvelykujjammal.

- Rengeteg megbeszélni valónk van, mindkettőnknek egy csomó kérdése, de mi lenne, ha a ma estét meghagynánk magunknak arra, hogy kínos beszélgetések és komoly témák nélkül kiélvezhessük, hogy a legjobb barátunknak a szülinapja van és, hogy újra egymásra találtunk...egy kicsit – biccentem oldalra a fejem, és a válaszát várom.

Ajkait mosolyra húzza, aztán beleegyezően bólint, és kezét az enyémre vezeti, amivel az arcát fogom. Az érintésem lágy, mégis megőrjíti az egész testem, ezért gondolkodás nélkül az ajkaira hajlok, és újra megcsókolom. Aztán újra, újra és újra, egészen addig, amíg a csocsóasztal csattogását hangos éljenzés nem váltja fel. Elszakadunk egymástól, és nevetve nézzük, ahogy a lenti játékosok füttyögve és tapsolva ünnepelnek minket. Bodza zavarában hozzám bújik és a mellkasomba temeti az arcát, de hallom, ahogy halkan nevetgél. A hajába hajolok, beszívom az illatát, és olyan szorosan láncolom magamhoz a karjaimmal, mint még soha.