Szeretni akarlak! | ✓

| 𝟒.𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

Rácz Bodza

Remegve fújom ki a levegőt mikor Kristóf kocsijába ülve magamra csukom az ajtót. A fiú is beül mellém, és a beltéri lámpa halvány fényében vigyorogva rám néz. Ujjait a hajába vezeti és kimerülten hátradől.

- Na, ezzel is megvolnánk - jelenti ki, mintha valami hétköznapi dolgon, mondjuk az ebéden lennénk túl.

- Te hogy vagy ilyen nyugodt? - rúgom le a magassarkúm és sajgó lábfejem kezdem masszírozni.

- Te is nyugodt lehetnél, mert Ákos nem hogy fülig, az utolsó hajszálának a kivirágzott végéig szerelmes beléd - bólint mély meggyőződéssel.

Felnevetek és fejemet csóválva a rám vigyorgó fiúra nézek.

- Nem szokott kivirágozva lenni a haja... - somolygok.

- Leszűrted a lényeget! - kacag fel és a helyére teszi a slusszkulcsot, majd beindítja az autót.

- Én inkább úgy látom, hogy Ivonnba szerelmes fülig... - sóhajtok egy fokkal szomorúbb hangnemet ütve, és elengedve a lábam, becsatolom a biztonsági övet.

- Ha engem kérdezel, mindkettőtökbe. Vagy még ő maga sem tudja mit érez. És ez a legvalószínűbb.

Összevont szemöldökkel nézek rá. Elgondolkodom a szavain, de végül arra jutok, hogy túl korai, és felesleges még ezen agyalni.

- Korai még ilyen nagy szavakkal dobálózni, hogy "szerelmes". Ivonnt valószínűleg szereti, engem viszont csak szeretett. Lehet, hogy megmozgatott benne valamit ez a vacsora, ahogy bennem is, de nem fogja elfelejteni pár óra kínos bájcsevejtől, hogy mennyi fájdalmat okoztam neki. - az ablaknak döntöm a fejem. - Amúgy szerinted mennyire voltunk hitelesek?

- Baromira Oscart kéne kapnunk a mai estéért! - nevet fel Kristóf. - De komolyan, te is nagyon jó voltál. Azok az elejtett kis célzások...ejha! Pedig biztosan nem volt egyszerű. - füttyent elismerőn, amitől akaratlanul mosolyognom kell.

- Azért ő sem kímélt! - vonom fel a szemöldököm.

- A korrepetálós cuccra eléggé berágott...jó ötlet volt Kingától.

- Igen. Meg a reggeli csinálás is! Azt hittem átugrik az asztalon és megfojt... - kuncogtam, aztán sóhajtva hozzátettem. - Olyan fura ez az egész. Ákos soha nem féltékenykedett, nem is láttam még így. Mármint nem is volt kire féltékenykednie, esetleg Viktorra, de az teljesen más volt... - kalandozok el.

- Minden esetre, ma este nagyon bepipult. A búcsúzásnál azt hittem megöl a szemeivel, és majdnem elröhögtem magam! De komolyan! - fordul felém nevetve, én pedig elveszem az ablaktól a fejem, és hátradöntöm a széken.

- Azért nekem se volt annyira kellemes végignézni, ahogy Ivonnal enyelegnek - húzom el a szám.

- Elhiszem. De azért jó fej csaj. Már bocs, hogy ezt mondom.

- Pont ez az! Annyira szeretném utálni, de nem tudom! - fakadok ki. - Túl tökéletes ahhoz, hogy utáljam! - sóhajtok fel.

- De azért a csávójára pályázol... - szembesít a ténnyel Kristóf, amiért egy haragos pillantást küldök felé. - Most mi az? Nincs igazam?

- De! Csak még nem szoktam hozzá a kendőzetlen őszinteség rohamaidhoz...

Kristóf alapjáraton baromira rendes srác, ahogy Lénárd is mondta. Nagyon segítőkész, vicces és talpraesett. Sajátos stílusa van, ezt meg kell hagyni, de minden ember arcára mosolyt tud csalni. Kivéve talán Ákost.