Szeretni akarlak! | ✓

| 𝟏𝟏.𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

Szabó Ákos

A szemafor zöldre vált, és az átjáró megtelik gyalogosokkal. Az emberek nagy része esernyőt tart a feje fölé, de vannak, akiket olyan váratlanul ért a nyári zápor, hogy most kénytelenek elázni. Egy anyuka a kislánya kezét szorongatja, és mindketten nevetve sietnek át az úton. Mögöttük egy férfi kevésbé boldog az időjárástól, mert ilyen távolról is látom, hogy az orra alatt motyog valamit, borús tekintete pedig, nem valami kedves szavakra utal.

Az ablaktörlő ritmikusan mozog a szélvédőmön, de az esőcseppek egyre szaporábban hullnak alá az eget borító viharfelhőkből, ezzel egyre rontva a látási viszonyokat. Elhúzom a szám, mert a Balatonig kell hajtanom ilyen időben. Ezzel alapból nem lenne gond, de tudom, hogy Bodza mellettem fog ülni, és ez mindig arra sarkall, hogy jobban odafigyeljek a közlekedésre. A kísértés sem segít a helyzetemen, mert ha beül az autómba, mintha mágneses teret hozna magával, ami az anyósülésen ragad meg, folyton odavonzza a tekintetem. Bodza nem szereti a puccos dolgokat, mégis úgy illik az autómba, úgy viseli az elegáns ruhákat, mintha beleszületett volna. Ha hinnék az előző életekben, biztosan azt mondanám, hogy királynő vagy valami ilyesmi volt.

A képzeletemben már meg is jelenik a kép Bodzáról, ahogy egy vörös bársony trónon, koronával a fején üldögél, mikor kivágódik az anyósülés ajtaja és azzal a lendülettel be is huppan rajta egy csurom vizes narancssárga esernyő. Bodza kapkodva csukja össze, és hátradobja, majd a kezében szorongatott hatalmas bőröndöt is megpróbálja átlendíteni az ülések között. Besegítek neki, és közös erővel hátralökjük. Nagy puffanással ér földet félig a hátsó ülésen az én csomagom mellett, és félig a földön. Aggódó ráncokba szaladt szemöldökkel fordulok Bodza felé.

- Remélem nincs benne semmi törékeny.

Rám sem nézve lemondón legyint egyet, és fojtatja kissé elázott haja igazgatását a tükörben.

- Szilvi nem tágított a négy réteg újságpapírtól és a törülközőbe bugyolálástól, szóval még ha lenne is benne bármi törékeny, ez meg se kottyanna neki.

Akaratlanul is elmosolyodok, miközben válaszolok.

- Ha nincs benne törékeny, mit csomagolt Szilvi hordozható atombunkerbe?

- A fogkefémet. – Most fordul felém először, mióta az autóban ül. Szájbarágósan válaszol a kérdésemre, és látszik rajta, hogy nagyon nem élvezte a szóban forgó pakolást Szilvivel.

Olyan komoly arccal néz a szemeimbe, hogy egy ideig muszáj rendeznem a vonásaim és együtt érzően bólogatnom, de amint megcsillanta kedvenc zöld szempáromban a vidámság szikrája, belőlem is kifakadt nevetés. Mindketten hátravetett fejjel kacagtunk, aztán Bodza levegőért kapkodva becsatolja az övét, én pedig a fejemet rázva szétnézek és felhajtok az útra. Délelőtt háromnegyed nyolc van, ami azt jelenti, hogy pont odaérünk nyolcra a Paparazzoba, ami történetesen Lénárd kávézója, és azóta viseli ezt a nevet, mióta hivatalosan is ő a tulajdonosa. Kinga állítása szerint próbálták lebeszélni erről a névről, de nem jártak sikerrel, mert Lénárd hajthatatlannak bizonyult. Nekem nincs bajom a névvel, bár inkább egy pizzériára illik, mint egy kávézó-cukrászda-étterem akármire. Pozitívumként említsük meg, hogy lehet Papinak rövidíteni, ezért ha találkozót beszélünk meg, nem tart sokáig leírni üzenetben.

- Ki volt az az észlény, aki ragaszkodott hozzá, hogy ma induljunk? Majdnem öt órát kell vezetnetek, akkor is ha jók az utak, nemhogy ilyen égszakadás-földindulásban... - szólal meg Bodza, ezzel kizökkentve a gondolataimból.

- Szerinted? – sandítok felé felvont szemöldökkel.

- Kinga...kinyírom egyszer.

Elmosolyodok a kijelentésen. Én sem értem, hogy miért erőltetjük a mai indulást, de hát Kingával nem lehet szembeszállni. Bodza viszont tisztában van a barátnőnk tulajdonságaival, még nálam is jobban, ezért nem értem mi ez a nagy zsörtölődés. Természetesen néha egymás agyára mennek Kingával, de úgy érzem ez a mondat mögött most több rejlik. Nem okvetlen Kinga miatt, de valamiért nagyon feszülten viselkedik, és amióta beszállt a kocsiba, csak zsörtölődik. Igazából a világ legaranyosabb dolgának tartom, amikor így viselkedik, mert nem tudom komolyan venni a szavait, csak arra figyelek, hogy a szemei zavarosak lesznek, mintha egy világoszöld festékes vízbe hirtelen belenyomnánk egy sötétzöldre festett ecsetet. Az arca enyhén kipirosodik, és szüntelenül rágcsálja belülről az ajkait.