Jackpot(JK) ~ Befejezett

18.

*Jungkook*

-Túl kemény voltál vele - néztem Jiminre, amint megálltunk az első piros lámpánál. Gyomrom görcsbe rándult, ahogyan magam elé képzeltem a környéket, azokat a házakat amiket láttam, és a két lányt, ahogyan egyedül mentek felfelé a félsötét utcán. Szándékosan vártam meg míg felérnek, direkt világítva nekik az utat, nem kell, hogy jobban összetörjék magukat vagy valami bajuk essen. Gyűlöltem a gondolatát annak, hogy Jinhee egy ilyen helyen lakik, mindenféle védelem nélkül, ahelyett hogy ott lett volna, ahova tartozott...

-Mert ő talán figyelembe vette az érzéseid, amikor úgy döntött, nem származik több haszna a veled való kapcsolatából? 

Nem válaszoltam. Nem tudtam ellenkezni azzal, amit Jimin mondott, minden szava tényeket közölt. Teljes mértékben igaza volt, ezt nem is vitattam, mégis úgy éreztem túl durva volt vele. Jimin akkor is mellettem volt, amikor teljesen összetörtem, amikor a padlón voltam, a mélyben, életem válságában. Amikor legszívesebben meghaltam volna, annyira fájt a lelkem, annyira magányosnak és elhagyottnak éreztem magamat. Amikor nemcsak lelkileg, de szinte fizikálisan belebetegedtem a fájdalomba, s hetekig feküdtem, mert nem tudtam összeszedni magam. Nemcsak meglátogatott, az is előfordult többször, hogy nálam aludt mert nem akart magamra hagyni az éjszaka. Ki tudja ilyenkor aludt e vagy csak csendben volt a másik szobában, arra várva, hogy szükségem van e rá. Ki tudja hányszor kellett végighallgatnia, ahogyan végigzokogom az éjszakát, ahogyan eltörök valamit, ami a kezem ügyébe akad, ahogy kiadom a fájdalmam, ahogyan üvöltök Jinhee után, de ő nem volt ott. Jimin volt az egyetlen, aki ott volt. Nem hibáztattam azért, ahogyan viselkedett. Ő végignézte azt, amit más nem látott. Látta azokat, amiket mindenki elől titkoltam, a saját családomnak sem mutattam. 

-Jungkook - szólalt meg pár perc után. - Ismerlek, jobban mint hinnéd. Szerinted nem tudom, hogy még mindig szereted? - kérdezte, hangja szokatlan volt számomra. Nem volt tele undorral és utálattal, ahogyan szokott, akárhányszor Jinhee szóba kerül. Aggódó volt és óvatos, mintha attól tartana, valami sebet ejt rajtam. 

Könnyek szántották végig arcomat, ahogyan bólintottam. 

-Az első szerelmem - suttogtam, s gyorsan megtöröltem szemeim, mert mégiscsak vezettem, nem lett volna előnyös fátyolos tekintettel suhanni az autók között. - Mikor fog elmúlni? - tört ki belőlem. Fájt, majdnem annyira mint azon a napon, mikor elhagyott. Az elmúlt években könnyebb volt, hiszen nem gondoltam rá annyit, nem láttam, nem tudtam róla semmit szinte, így nem ingerelte semmi a múltbeli sérelmeim. Most azonban, hogy minden nap ott volt velem, láttam, hallottam a hangját, éreztem az illatát, ami semmit sem változott az évek alatt, egyre jobban kerültem az őrület szélére. 

-Húzódj le - szólt Jimin, s az első kis utcába bekanyarodva tettem is amit mondott. Megállva, leállítottam az autót és a kormányra borulva tört ki belőlem a zokogás. Jimin előtt nem szégyelltem. Látott már rosszabb állapotban is, így nem okoztam neki meglepetést. Tenyere a hátamra csúszott, majd óvatosan rámdőlt, ahogyan oldalról átölelt. Arcomon végigszántottak a könnycseppek, meg sem próbáltam letörölni őket. 

-Annyira fáj - sírtam, alig lehetett érteni mit mondok, hangom nem volt tiszta és érthető. - Ennek nem így kellett volna történnie! Az az átkozott gyűrű még mindig megvan! És nem adhatom oda neki, mert nem tudom, szeret e annyira mint én őt. Honnan tudjam, hogy bízhatok benne? Honnan tudjam, hogy nem vakult e meg attól, amim most van? Megőrülök, komolyan mondom - szipogtam. 

-Tudom - hajtotta Jimin fejét a hátamra, miközben vigasztalt. - Tudom, de próbálj meg tisztán gondolkodni. Nem azért beszélek ellene, mert sajnálom Tőled a boldogságot, hanem mert nem akarom, hogy sérülj jobban! Jungkook nézz magadra, három évvel később is ezt váltja ki belőled! Mindketten tudjuk, hogy nem vagy jól! Hogy akarsz így együtt lenni vele minden nap? 

-Nem tudom, ez az egész anya hibája - motyogtam dühösen. - Ha ő nem veszi fel, sosem találkozok vele újra. Azért vette fel, hogy bosszút állhassak rajta, de mint látod nem úgy sült el a dolog, ahogyan vártuk. Keménynek akartam mutatkozni, erősnek, aki túllépett rajta és a múlton, de egyszerűen nem megy. A francba is, még mindig szeretem, mindig is szerettem! - tört ki belőlem újra a sírás. Túl sok volt, nem tudtam ezt a sok érzelmet hová tenni. - Mit csinálok most? 

-Figyelj - húzott fel a karomnál fogva Jimin, s ahogyan meglátta az arcom, kissé szomorúan nézett rám, de erőt véve magán, bíztatóan a vállamra szorított. - Csináld a következőt. Próbáld meg megfigyelni, mit csinál meg anélkül, hogy kérnéd, hogyan reagál a régi szokásaidra, próbálj csinálni olyan dolgokat, amiket akkor csináltál mikor még együtt voltatok, például hallgass egy zenét vagy kérd meg főzzön valamit, amit régen is szerettél. Nézd meg, hogyan reagál, vagy hogyan viszonyul a környezethez. Tudni, látni fogod ha kell. És ha úgy érzed, apránként talán...talán megpróbálhatsz nyitni felé. Nem tudhatjuk, mit érez és bár én utálom a legjobban, szerintem még a lyukas zoknid sem érdemelné meg, Téged szeretlek, a legjobb barátom vagy és neked a legjobbat akarom. Ha pedig a te szíved vágya ez a...ez a pálcikahuszár, hát legyen. De amint azt látom, nem vagy jól, véget vetek végleg a dolgoknak - mondta, mire megtörölve a szemem bólintottam. 

-Jó, legyen - sóhajtottam. - Megpróbálom, de közben lehetőleg flegma is leszek, hogy ne jöjjön rá. 

-Persze. Ahogy tudod, csak ne lássa, hogy érzel bármit is, nehogy kihasználjon megint. Nem hagyom, hogy ismét összetörjön. Na, szállj ki, vezetek én tovább. Nem vagy olyan állapotban - csatolta ki az övem, majd a sajátját is és kiszállt. Sóhajtva követtem a példáját, majd miután helyet cseréltünk, az ablak felé fordulva figyeltem az utcákat. Eddig tartott a kemény külső amit meg tudtam játszani, ismét azzá lettem aki előtte voltam, egy szeretetre...szerelemre éhes kisfiú, aki várja a nagy romantikát egy lánytól...attól a lánytól aki tetszik neki. Fogalmam sem volt, hogy fogok viselkedni a továbbiakban, szívem szerint...szivem szerint visszafogadtam volna, tettem volna mindenre, amit csak okozott...Jinhee volt az első szerelmem, s úgy látszik bármennyire küzdöttem ellene, ez semmit sem változott. 

-Ma nálad alszom - közölte velem Jimin, mire csak bólintottam. Nem ez volt az első alkalom, így nem okozott meglepetést vele. Hely volt, engem nem zavart, sőt lehet jót is fog tenni a társasága. - És berúgunk. De rendesen - nevetett fel. Összehúzott szemekkel pillantottam felé. 

-Minden alkoholt elvettél tőlem, s azóta sem tartok otthon sokat.

-Akkor betárazunk - fordult be az egyik bevásárlóközpont parkolójába, s felhúzott szemöldökkel, vigyorogva bámult rám. - Úgyse ittunk ma, szóval...

-Francba veled, legyen - csaptam az ajtóra, hogy kinyissam. Ennyi nekem is jár, főleg a mai nap után.