Jackpot(JK) ~ Befejezett

37.

Csendben feküdtem az ágyban és bámultam a sötétbe. A plafonon húzódott végig egy apró csík, amely a függönyök között szökött be a szobába, de azon kívül korom sötét volt az egész szobában. Sűrűn pislogva próbáltam elaludni, de nem sikerült. Nemcsak azért, mert nem jött álom a szememre, nemcsak azért, mert a sírástól nem tudtam lehunyni a szemem, hanem azért is, mert hallgattam, ahogyan Jungkook az anyjával veszekedett telefonon. Lassan másfél órája. És legszívesebben lementem volna elvenni tőle a telefont és rábírni arra, hagyja a szüleit békén, mert ha eddig nem utáltak eléggé, akkor ezután már nem lesz annyi harag a Földön, amennyit rám zúdítanak majd. De féltem, ha meghallja, hogy ott vagyok majd odakér engem is a telefonhoz és átkok hadát szabadítja majd rám. 

Nem tudom meddig beszéltek telefonon, mert valamikor elaludhattam. Nem lehetett több egy vagy két óránál, mert még javában éjszaka volt, mikor felébredtem, viszont feltűnt, hogy mellettem üres az ágy. Jungkook nem jött mellém lefeküdni. Csalódottan ültem fel, hiszen nem akartam összeveszni vele és túl erősen reagáltam a történtekre, nem akartam hogy ne legyen ezek után velem, hiszen pont azért vagyok itt, mert azt mondta, mennyire szeretné, mennyire vágyik rá. Mégsem aludt mellettem. 

Kibújva az ágyból hajamat összefogtam egy gyors kontyba és kimentem megkeresni, merre lehet. Először az emeleti szobákba néztem be, amiket nem használt csak ha vendég volt nála vagy valamit tárolt benne, de mindegyik szoba üres volt. Ahogy a lépcső felé vettem az irányt, láttam hogy lent villog a TV, néha szürkés fénnyel megtöltve a nappalit. Csendben lépkedtem lefelé a lépcsőn, azt lesve mit néz. Valami film lehetett, nem ismertem, de ahogy láttam ő sem nagyon nézi, sokkal inkább kifelé bámult az ablakon. Nem tudtam, mégis mit kellene tennem, nem tudtam haragszik-e rám, akarja e jelenleg a társaságom. Nyílvánvaló, hogy nem hiszen nem jött fel mellém aludni, helyette a kanapét választotta, láttam a párnákat és a plédet rajta. 

Azonban szerettem volna vele is lenni és megbeszélni a történteket, így fogtam magam és szó nélkül odamentem hozzá és leültem a lábai mellé, tekintetemet szigorúan a képernyőre szegezve. 

-Felébresztettelek? - kérdezte hirtelen. A képernyőn megjelent a sáv, ami jelezte, hogy lejjebb vették a hangot, szinte a minimumon volt a hangerő. Eddig sem volt valami hallható, de ezek után majdnem hogy néma volt a TV. - Nem akartam, ne haragudj. 

-Nem, nem. Magamtól keltem fel - válaszoltam halkan s felé fordultam. Engem nézett, miközben letette maga mellé a távirányítót, s megdörzsölte szemeit. Fáradt volt, látszott rajta, hogy még nem aludt. Én legalább pihentem. - Miért nem alszol? 

-Nem tudok - vonta meg a vállát, de arcán láttam, ennél többről van szó. Nagyot sóhajtva álltam fel s ültem le mellé. A rajta lévő plédet abban a pillanatban megemelte, s a felét rám terítette, amitől sírva fakadtam majdnem. Nem hittem el ezt az embert. 

-Nem jöttél fel - néztem rá. - Miért száműzted magad a kanapéra? 

-Gondoltam, azok után amiket mondtál, nem szeretnél a társaságomban lenni, azt viszont nem mondhatom, hogy ne aludj a szobában. Így lejöttem ide. Amúgy sem tudtam aludni, így elkezdtem egy filmet, bár nem tudom miről szól. Nem figyeltem eddig. 

Csalódottan néztem rá, ismét beismerve magamban, hogy megbántottam. Túl erős volt a kirohanásom, még ha igazam is volt, ismét megtapostam a lelkét, pedig még csak most kezdett el helyreállni minden tekintetben. Szörnyű ember vagyok.

-Jungkook, ez még mindig a te házad, ha azt mondod akár a ház előtte kukába is kitehetsz - közöltem vele az igazságot, mire egy apró mosoly húzódott végig arcán. Felém fordult, kezét megemelte, s kisimította egyik kontyból kiszabadult tincsemet arcomból. 

-Jinhee, válaszolj őszintén - kezdte, én pedig bólintottam. - Tényleg ennyire boldogtalan vagy? Tényleg nem érzed magad jól mellettem? Nem akarsz itt lenni? - kérdezte, szemeiből áradt a szomorúság. 

-Én... - pillantottam félre, de végül erőt vettem magamon és visszanézve rá, megráztam a fejemet. - Nem. Persze, hogy nem. Csak mérgemben mondtam amiket mondtam, persze, hogy nem vagyok boldogtalan. Hiányoztál, felesleges tagadnom és hálás vagyok, amiért adtál még egy esélyt a kapcsolatunknak. Én csak...azt hiszem menekülni akartam a problémák elől, de be kell látnom, csak úgy léphetek tovább rajtuk ha szembenézek velük. Meggondolatlan voltam az este, nem akartalak megbántani - suttogtam, ahogyan ujjai elérték alsó ajkamat és óvatosan végigsimított rajtuk. 

-Mindennek van valóságalapja - felelte Jungkook, közelebb hajolva hozzám. - Tényleg úgy érzed gyorsan haladunk? Szeretnél lassítani? 

-Nem tudom - sóhajtottam és elhúzódva tőle, úgy döntöttem inkább hozzábújok. Közelebb mászva hozzá, fejem mellkasára hajtottam, karjaim a dereka mögött kulcsoltam össze. Megigazgatta csípőmön és fenekemen a takarót, mintha hidegtől óvott volna meg, pedig kifejezetten kellemes volt az idő augusztus vége fele is. Hátamra simított, fejemre pedig egy puszit nyomott amitől lehunytam a szemem. 

-Nézd, megoldjuk. Igazad volt, nem kellett volna hazudnom arról, hogy miért jöttél ide. De tudod miért nem mondtam el? - kérdezte, mire csak megráztam a fejemet. - Mert nem tudtam veled megtenni. Igen, eleinte nehezen viseltem el a jelenlétedet és az utálatot próbáltam felhasználni, hogy ne sérüljek újra. Azt hittem, akkor talán elmész, talán nyugtom lesz vagy legalább jobban érzem magam, amiért jól visszaadtam neked mindent. De nem így történt, szenvedtem és ezt mindenki belátta. Jó döntés volt, amiért anya téged választott, még ha nem is pozitív szándékkal, hiszen nézd meg, ismét a karjaim közt tartalak, ismét itt vagy velem, pedig azt hittem sosem foglak viszont látni. Anyuval megbeszéltem a dolgot, megígérte, hogy nem fog beleszólni abba amit csinálok, hiszen képes vagyok eldönteni, mi jó nekem. 

-Ne kamuzz, hallottam hogy beszéltél vele. Ha eddig nem utált eléggé, ezek után neked köszönhetően most biztos voodoo babát gyárt rólam. 

Jungkook felnevetett, hangja mosolyt csalt az én arcomra is. 

-Sajnálom, hogy megbántottalak - suttogta a fülembe. 

-Sajnálom, ahogy beszéltem veled - sóhajtottam. - Remélem tudod, hogy nagyon szeretlek és ha még most furcsák is a dolgok, soha nem bántam meg, hogy veled vagyok. Majd megszokom. 

-Szeretlek - nyúlt állam alá s maga felé fordítva a fejemet egy csókot hintett először orromra, majd számra. - És mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ne veszekedjünk többet.

-Én is - hunytam le a szemem a mellkasának dőlve. - Álmos vagyok. Menjünk - toltam fel magamat, s egy ásítás kíséretében felálltam a kanapéról. Jungkook eleinte mozdulatlanul üldögélt tovább a kanapén, azonban látva csípőre tett kezeim, felállt s összehajtotta a takarót. - Csak nem itt akartál maradni? 

-Gondoltam rá, de inkább kihasználom, hogy veled lehetek - fogta meg a kezemet és elkezdett felfelé húzni a lépcsőn.