27.

1K 90 3
                                    

Reggel, amint lementem a kis utcán nem kicsit lepett meg, hogy a szokásos bordó autó helyett az aranyozott színű autó várt rám. Megtorpanva néztem a kormány mögött ülő srácra, aki a telefonját nyomkodta, nem nézett fel rám, így azt sem vette észre, hogy megérkeztem. Szívem heves dobogásba kezdett, ez a kis gesztus tőle felidézte bennem a közös éveinket. Bár volt jogosítványom, én magam nem szerettem vezetni. Megcsináltam, mint mindenki más a gimiben, legyen ha valaha szükség lenne rá, de nem használtam szinte soha. Jungkook - velem ellentétben - viszont imádott vezetni, így nem is akartam megfosztani az örömtől, hogy furikázzon amerre csak akar. 

Mosolyra húzódott a szám, ahogyan az oldalára mentem, s lehajolva, ujjammal megkopogtattam az ablakot. Ijedten nézett fel a képernyőröl, azonban amint meglátta mosolygó fejem, lehunyta a szemét s csak intett, hogy szálljak be. Nevetve kerültem meg az autót és nyitottam ki az ajtót, hogy beüljek mellé. 

-Ne haragudj - fészkelődtem, míg kényelmesen nem ültem, s bezártam az ajtót. - Nem akartalak megijeszteni. 

-Szia - suttogta boldogan, s a telefont egy finom mozdulattal bevágta a hátsó ülésre. Meglepődve néztem hátra, mennyire nem foglalkozott a készülékkel, mikor is elkapta az állam s fejemet maga felé fordította. Nagy szemekkel néztem rá, ő azonban nem szólt semmit, mielőtt bármit is reagálhattam volna, már ajka le is csapott az enyémekre, időt sem hagyva semmire. Elmosolyodva fontam karjaim nyaka köré, mire fél keze végigszántott oldalamon és megállt a derekamon, másik pedig tarkómra siklott, szilárdan tarva a fejem. - Hülye telefon, annyira bele merültem észre sem vettem, hogy megjöttél - suttogta, majd még két apró puszit nyomott a számra mielőtt elvált tőlem. 

-Mit néztél ennyire? - kérdeztem és becsatoltam az övet. 

-Ajándékot vettem Jimin szülinapjára - mosolygott és ő is bekötötte magát. 

-De csak októberben van, majdnem két hónapod van rá - értetlenkedtem.

-Személyre szabott és idő míg kész, elintéztem most - magyarázta, mire bólintottam. Így érthető. Épp, hogy beindította az autót, fél kezével már az én kezem után kapott, azt fogta míg másikkal vezetett. A szabad kezemmel kézfejét simogattam, így az ő keze volt az enyéim között, mire mosolyogva rám pillantott a szeme sarkából.  Én csak elfordultam, kifelé bámulva az ablakon, tovább simogatva kezét, mikor megszólaltam.

-Miért jöttél? - kérdeztem halkan. Jungkook nem válaszolt azonnal, helyette szorosabban fogta a kezemet és hallottam, amint egy mély levegőt vesz. 

-Csak úgy. Szerettelek volna ma én elhozni - magyarázta. - Korán keltem de azért mertem ezt megtenni, mert ha nagyon fáradt leszek, maximum alszom még délelőtt vagy valami. 

-Nem dolgozol ma? 

-Nem. Otthon leszek - mondta, mire felé fordultam csak azért, hogy találkozzak vigyorgó fejével. Úgy sugárzott belőle a boldogság, nem tudtam nem elmosolyodni tőle. Tisztán látszott rajta, mennyit jelent neki, hogy igent mondtam a dologra és megpróbáljuk ismét a dolgokat. A tényt, hogy mennyire szeretjük egymást, nem felejtettük el, volt közöttünk valami megmagyarázhatatlan, valami vonzóerő, ami nem engedett minket távolodni. Érzéseim napról napra erősödtek iránta, mintha még mindig nem értem volna el a teljes szintet, nap mint nap újabb érzéseket generált bennem Jungkook egész lénye és minden nap szégyelltem magam, amiért meginogtam a kapcsolatunk során. - Min gondolkodol? - kérdezte. Kissé összerezzenve ráztam meg a fejem, s csak sóhajtottam. 

-Semmi fontos - mosolyogtam. - Hogyhogy itthon leszel? 

-Veled akartam lenni - mondta, nekem pedig egy ütemet kihagyott a szívem szavaira. - Mivel a múltkor beteg voltam, kihasználtam még kicsit a helyzetet és itthon maradok. Arra gondoltam, megreggelizhetnénk...bevásárolhatnánk aztán együtt csinálhatnánk valamit. Mint régen - tűnődött. Sóhajtva kihúztam kezem a szorítása alól, ami neki is feltűnt. Nem szólt semmit, csak mindkét kezével a kormányt fogta meg, ajkait egy vékony vonallá préselte, ahogy mondani akart valamit de végül nem tette. 

-Hé - dőltem előrébb, hogy arcát tanulmányozzam. Nem válaszolt, csak bólintott, jelezve, hogy hallgatja amit mondani akarok. - Nem arról van szó, hogy nem akarom ezek közül valamelyiket vagy veled lenni, nagyon jól esik, hogy gondolsz azokra a dolgokra, amiket imádok csinálni, főleg veled - magyaráztam, mire minden erőfeszítése ellenére csak egy mosoly kúszott ajkaira. Lágy tekintettel figyeltem arcának minden szegletét, próbáltam annyira finoman szólni hozzá, amennyire csak lehetett. - Én csak...nem tudom elhinni, hogy elfelejtetted mi történt, Jungkook ez nem olyan amit lenyelhetsz három hét alatt. Legalább annyira szeretném, hogy minden a régi legyen, mint Te. Szeretlek, pont mint te. Nagyon. De megbántottalak és nem szeretném, hogy ezt az érzést elnyomd, csak mert itt vagyok. Nem kell úgy tenned, mintha nem fájna, csak mert nem akarsz elengedni. Nem is kell. De legyél velem őszinte! Túl gyorsan haladunk, kapkodsz mintha attól félnél, hogy kicsúszol az időből vagy ismét eltűnök. De nem megyek sehova, Jungkook - vettem hangomat halkabbra, hogy érezze szavaim súlyát. - Nem követem el kétszer ugyanazt a hibát. 

Jungkook nem szólt semmit, csak a kormányt markolászta, ujjai feszülten fogták közre. Aggódva figyeltem, ahogyan próbálja feldolgozni a hallottakat, szinte láttam ahogy gondolatai őrült módon cikáznak át agyában, tekintete üres volt, próbálta hova tenni monológomat. 

-Csak egy dolgot akarok tudni - bökte ki végül, mire amennyire az öv engedte, felé fordultam. Nehezen vette a levegőt, várva a válaszom, miközben ujjai lassan belefehéredtek, olyan erővel szorította a kormányt. - Csak egy kérdés. És a válaszod arra mindent elárul nekem.

-Mi az? 

-Ha....ha tegyük fel, hogy valamiért ismét elesek a pénzemtől, mindenemtől amim most van. Ha ismét nehéz helyzetbe kerülök, mit fogsz csinálni? - kérdezte félve, s mire válaszolhattam volna, ismét megszólalt. - Most mondd, ne gondolkozz. Mondd ki, mit csinálsz, ha...

-Ott leszek ahol Te - vágtam rá, ezzel belé folytva a szót. Leparkolt a háza előtt, s megállította a motort, de nem fordult felém. Ujjammal álla alá nyúltam, ahogyan azt ő tette korábban s magam felé fordítottam a fejét. Szemei szomorúan, félve néztek rám, én azonban meglepően nyugodt voltam, hiszen biztos voltam magamban. Amit én most kimondok, az fog érvényesülni. - Teljesen mindegy mi történik, mert nekem nem számít többé. Téged szeretlek Jungkook, a te személyedet, az egész valódat. Ha megvan mindened, ha nincs semmid. Bárhogy is legyen, te ott leszel nekem. És én is ott leszek, bármi történjék. Ígérem. 

Jackpot(JK) ~ BefejezettWhere stories live. Discover now