A ROSSZAK

"Nem az a fajta vagyok"

Értetlenül álltam a bokszzsák mellet, és csak pislogtam, hogy most mégis mi történt. Ez most.. randi vagy mi?

- Szabad? - lépett hozzám egy srác, jó pár perc után.

- Tessék? - fordultam felé.

- A zsák... - mutatott rá. - Szabad? Vagy használni szeretnéd?

- Jaa, hogy az! - esett le. - Nem, bocsi. Csak várok valakit. - magyaráztam össze font karokkal.

- Kit? - mosolygott rám. Ez most kajak flörtöl velem?

- Engem. - hallottam meg egy erélyes hangot, aminek Ádám volt a tulajdonosa. Eléggé csúnyán nézett a srácra, aki inkább visszahelyezte a fülesét, és már itt sem volt. Most akkor mégsem kell neki  a zsák? - Jössz már? - indult el, én pedig utána, mint valami kiskutya.

Míg a buszmegállóhoz sétáltunk, egy szót sem szóltunk a másikhoz, ami elég kínos volt. Még akkor sem, amikor már ott álltunk, és várakoztunk. Csak néztem ki a fejemből zsebre tett kézzel, mikor egyszer csak megszólalt.

- Beverjem a képed, te veréb? - erre azonnal felkaptam a fejem, de láttam hogy nem nekem mondta, hanem a pár lépéssel mögöttem álló srácnak, aki össze is rezzent, és hátat fordított.
- Te is, minek állsz így? - motyogta, majd karomat megfogva maga mellé rángatott, én pedig csak értetlenül pislogtam fel rá, de az istenért sem nézett volna oda
-  A fenekedet bámulta. - bökte ki. Erre beharaptam ajkaim, hogy vissza tudjam folytatni a mosolyom, de nem igazán ment.  - Mi van? - kérdezte a jól megszokott, kissé bunkó hangnemében, mire csak megráztam a fejem. Ez most vicces volt, vagy inkább aranyos?

Mikor a busz megérkezett helyet foglaltunk egymás mellett, és ekkor esett le.

- Ez a járat nem is a mozi fele visz.

- Tudom, de előbb haza kell mennem. - felelte. Szóval, most akkor fel kell mennem hozzá? Mindegy, nem lesz kínos, hisz Szabri is otthon lesz biztosan. Hogy én mekkorát tévedtem.

Nem kellet sokat sétáltunk, míg egy nyugodt környékre érkeztünk egy panellakás felé. Ádám kinyitotta lenti ajtót, élőre engedett, és felmentünk az első emeletre, majd be a négyes számú lakásba.

- Szabri? - kérdeztem azonnal, mire félmosolyra húzta a száját.

- Ne aggódj, nem eszlek meg. - nézett végig rajtam. - Majd a mozihoz jönnek oda.

- Ki lesz még ott?

- Csak mi, Ferike meg Bence. - válaszára csak bólintottam. - Elmegyek letusolok. Addig ülj le ahová szeretnél.

Miután levettem a dzsekim, kicsit körül néztem. Otthonos kis lakás volt. Nem volt túl nagy, de szinte áradt belőle a melegség. Mosolyogva sétáltam kicsit körbe majd a nappaliba vezetett az utam. Megálltam egy polc előtt, ahol fényképek voltak. Akadtak képek az ikrek ballagásáról, ahol a szülők is rajta voltak, pár gyerekkori és tabló kép is. Bámulásomból felkiáltottam, amikor megéreztem valamit a lábamhoz simulni. Viszont ahogy lenéztem egyből elmosolyodtam. Egy fehér cica volt az.

- Szia. - vettem fel az ölembe, aki már dorombolni is kezdett.

- Mi az? - rontott be Ádám vizes hajjal, majd látta, ahogyan a cicát simogatom az ölembe.
- Nem hiszem el, hogy már megint behozta ezt a hülye macskát.

- Hé! - védtem meg szegény cicát, amiért le hülyézte. - Nézd milyen aranyos!

- Ja. Cuki. - mondta unottan.

- Esküszöm, neked kőből van a szíved. - néztem rá elképedve.

- Jó meglátás. - csettintett.