A ROSSZAK

"Elegem van!"

- Főnök! - rohant be Misi, az egyik emberünk. - Tűz van a clubban!

Egy pillanatra a levegő is megállt.

- Mi? - kérdezte vissza, mint akit rosszul hallott volna, eközben átadta nekem Sofit.

- Most hívtak, gyerünk!

Már csak annyit lehetett hallani , ahogy beindulnak a kocsik, és sebesen elhajtanak.

Nem bírtam nyugodtan aludni, egész éjjel virrasztottam, és vártam, míg a fiúk haza érnek. Aztán eszembe jutott az is, mi lett volna, ha Misi csak kettő másodperccel később lépett volna be. Talán akkor Ádám tudná már az igazat?

Gondolataimból egy beszűrődő fény rántott vissza a valóságba, meg persze egy búgó motor hangja.

Kinéztem az ablakon, és figyeltem, ahogy kiszáll az autóból miközben valakivel telefonál, de nem hallottam mit, viszont közeledő lépteti, ami az irodájába vezette, már inkább.

Felkaptam egy köntöst a hálóruhámra, és én is oda mentem. Gondterhelt arccal ült az asztalánál.

- Te nem alszol? - nézett fel rám, majd az órájára.

- Nem bírtam. - léptem oda hozzá, és felültem elé az asztalra. - Meg akartalak várni.

- Ezért nem kellett volna fenn maradnod. - mosolyodott el, majd megsimította combom. Ajaj, már megint a pillangók, pedig épp hogy csak hozzam ért.

- Mi történt?

- Egy részről örülök, mert nem gyújtogatás. Egyből István bandájára gondoltam... állítólag egy cigi csikk miatt gyulladt fel, de szerencsére nem lett senkinek semmi baja, időben kijutott mindneki. A pánik persze nagyobb volt. - sóhajtott. - Úgyhogy most be kell zárnunk, míg újjá nem épül a leégett rész. Csak megint az a kurva sok papír munka. - dörzsölte meg arcát feszülten.

- Azt én megoldom. Elvégre mindig is én csináltam. - vontam vállat.

- Nem azért mondtam. - rázta meg fejèt.

- Tudom, de szívesen segítek.

- És mi a másik dolog?

- Hmm? - néztem rá úgy, mint aki nem hallotta jól a kérdést.

- Valami nyugtalanít.

- Nem fontos. - hajtottam le a fejem.

- Dehogynem. - emelte ismét fel államnál fogva, hogy a szemébe nézzek.

- Azt hiszem nem tudok nyugodtan aludni, ha nem vagy itthon. - vallottam be most először magamnak is. - Félek, hogy István ide jön, és... - csuklott el a hangom a sírástól.

- Hé... - szólt lágyan, miközben arcom kezei közé fogta.  - Tudod, hogy itt nem történik semmi baj. Vigyázok rátok. -  nézett mélyen a szemembe, amik csillogtak még ebben a gyér fényben is, amit a holdfény biztosított.

- Azt is tudom, hogy nem alszol éjjelenként. - furcsán nézett, majd elmosolyodott amolyan "ezt honnan tudod" formában. - Akárhányszor felkeltem megetetni Sofit mindig fenn voltál. A szobámból pont a medencére látok, ahol általában ücsörögsz. Na meg, mostanság feltűnően sokáig alszol.

- Lebuktam. - vont vállat nevetve.

- Miattunk csinálod, igaz? - utaltam arra, hogy ő csak azért virraszt éjjel, hogy nekem nyugodt álmom legyen.

- Tudom, hogy így nyugodtabb vagy. 

- Köszönöm. - nem szólt, mosolyogva felém emelte kezét, és egy tincsem a fülem mögé simította.