Aranyálarc /Befejezett/

9. Egy falat mennyország

– Odanézz! – Shymal elkapta Hera vállát, és irányba fordította.

A lány eltátotta a száját.

– Az egy... – Képtelen volt befejezni a mondatot, a döbbenet maga alá gyűrte.

– Egy igazi szarvasnak tűnik.

Már lassan két hete léptek be az Erdőbe, de normális állatot még nem láttak. Mi tagadás, állatot se igazán. Volt az az aranyszempárú valami, a világító halak és a rémes vakondok. Rajtuk kívül olyan néptelennek látszott az erdő, mintha minden kihalt volna. De ennek az ellenkezőjére már az első éjjel rájöttek. Amint leszáll az éj, a hangok is előjönnek. Hogy mikhez tartoznak, azt a mai napig nem tudják, azonban Herának van egy érzése, hogy nem is akarja.

– Mit akarsz csinálni? – suttogta Hera. Napok óta csak bogyókat találtak, már egy falat húsért ölni tudott volna. Az éhség elviselhetetlenül mardosta, olykor olyan fájdalmai lettek tőle, hogy sírni tudott volna. Természetesen nem tette meg. Nem akart gyengének látszani senki előtt, és ebbe Shymal is beletartozott. Csak mert a férfi nem ítélte el, attól még a lány nem feledhette, milyenek az emberek. Áttaposnak a gyengén. Valószínűleg Shymal nem tenné meg, megígérte, hogy kijuttatja innen, ha tudja, de attól még másként viszonyulhat hozzá. Tisztán emlékezett, milyen rideg volt vele az első éjszakán, amikor félt.

– Hogy mit akarok csinálni? Svédasztalos vacsorát. Maradj itt.

Shymal hangtalanul a szarvas közelébe lopakodott. Herának fogalma sem volt, mire számított, de arra biztosan nem, hogy továbboson. A férfi megállt a szarvas mellett, és az állat még csak meg sem mozdult! Csak állt ott, Shymalt nézte, egészen addig, amíg a férfi el nem metszette a torkát.

– Ezt meg hogyan csináltad? – hüledezett a lány, miután Shymal után sietett.

– Rutin – legyintett a férfi.

Hera tagadóan a fejét rázta.

– De hát egy fikarcnyit sem félt tőled! Milyen szarvas az, ami nem fut el az ember elől?

Shymal széttárta a karját.

– Ez egy ilyen erdő. De most már rátérhetnénk a lényegre? – Jelzésképpen a tetem felé biccentett, meglehetősen idegesnek látszott. A hangja szintén ezt tükrözte, ahogy továbbbeszélt. – Nem tudom, te hogy vagy vele, de én éhen halok. Pont leszarom, miért nem rohant el, engem csakis a húsa érdekel.

Hera megadóan felsóhajtott. Az étel jelenleg őt is jobban érdekelte.

– Miben segíthetek?

Shymal, aki ekkor már az állat mellett térdelt, meglepődően pillantott fel rá, amitől megnyúlt a heg az arcán. Hera még most sem értette, a férfi miért szégyelli annyira. Lehet, nem a legékesebb dísz, de egyáltalán nem rontotta el a megjelenését. Inkább illett is a Halál Hírnökéhez.

– Szeretnéd megtanulni, hogyan lehet egy szarvast feldolgozni? – kérdezte aztán megenyhülten Shymal. – Ha kijutunk innen, és eljössz a kastélyból, jól jöhet. Könnyebben boldogulsz majd bármilyen helyzetben.

Hera beharapta az ajkát.

– Nem ronthatom el? – A lányt még a konyhában sem tűrték meg soha. Bármihez nyúlni akart, hogy hasznos legyen, folyton elkergették. Te inkább csak tartsd magad távol az étkeinktől – szólt az egyik. Ezt is el akarod rontani, ahogy a szüleid életét is elrontottad? – kérdezte egy másik. Mégis mit csinálsz? Én biztos nem eszek abból, amihez hozzányúltál – sipította egy harmadik. És ez nem csak a konyhára volt igaz. Herát mindig mindenhonnan elkergették. Vagy nyíltan az átkozottságára fogták vagy az ügyetlenségére. A végén már ő is kezdte elhinni, hogy jobb, ha nem csinál semmit. – Most minden falatra szükségünk van.