My sweet little omega (Taekook ff)

15.RÉSZ

*Jungkook szemszöge*

-Lehetnél finomabb! -szólt rám Yoongi, miközben épp Jiminnek segítettünk sütit sütni.
-A finomságom eltűnt Taehyunggal és a gyerekemmel együtt! -vágtam rá mérgesen.

Eleinte szomorú voltam és állandóan sírtam, hogy elvesztettem őt. De azóta eltelt 3 hónap és ez mára már átment agresszívitásba. Egyre agresszívabb vagyok és ez nem nagyon tetszik a környezetemnek, de nem tehetek róla. Elhagyott a szerelmem, aki miatt érdemes volt gyengédnek lennem, mert soha nem akartam bántani őt...
Biztos már van egy kis hasa a babánk miatt. Persze, ha még életben van....

-Jungkook! Te is tudod, hogy mindenki őt keresi, aki csak tudja! Miért nem tudsz lenyugodni? -szólt rám Jackson.
Oh igen... Ő is egyre többet van a nyakamon, apám kérésére és legszívesebben megfolytanám, de nem tehetem.
-Neked csak kuss! A te hibád is, hogy elment! Miért kellett bántanod!? -förmedtem rá.
-Jungkook, nyugodj le kérlek. -nézett rám mérgesen Jimin, így csak egy nagyot sóhajtva folytattam a sütik díszítését.
De ez nem tartott sokáig, ugyanis Felix rohant be ijedten a házba.
-Jungkook! Az emberek betörtek a falunkba!

*Taehyung szemszöge*

-Látom téged is lesokkolt ez a hír! -mosolyogott Hoseok.
Igaz, tényleg sokkolt, csak nem az a hír, hogy a fiú omegák is tudnak terhesek lenni, hanem, hogy mennyi mindent tudnak az emberek.
-I...igen. -eresztettem el egy halvány mosolyt én is és akkor lépett be Hoseok apukája.
-Fiam! Gyere, megyünk vadászni!
-Rendben apa. -csukta be Hoseok a könyvet -Te nem jössz? -fordult felém.
-Én...nem tudok vadászni. -hajtottam le a fejem.
Se omegaként nem tudok, se emberként.
-Oké. Akkor, sietek vissza. Még szeretnék, majd valamit kérdezni. -mondta vidáman, majd az apjával együtt kiviharoztak a könyvtárból.
Én egy darabig néztem a könyvet, majd megfogtam és elvittem a pulthoz, ahol ki lehet kölcsönözni. Vagyis....azt hittem ki lehet.

-Sajnálom, ezt a könyvet nem adhatom oda. -nézett rám megbánoan a könyvtáros úr.
-De kérem... Még ma vissza hoznám. -vetettem be az aranyos nézésem.
Muszáj megmutatnom Jinnek és Namjoonnak ezt a könyvet.
-De, akkor sem adhatom oda.
-De miért nem?
-Mert ez egy legendás könyv. Csak annyi a különbség ez között és a többi legendás könyv között, hogy ennek minden szava igaz. -mosolyogott rám.
-Hát... tudom. -vágtam rá, mire agyban, fejbe is csaptam magam, hogy most elköptem magam.
-Hű. Jobban oda kéne figyelni arra, amit mondasz. -méregetett sunyin mosolyogva.
-Nem tudom mire akar kilyukadni ezzel. -ráztam meg a fejem.
-Oh, ugyan már. Nem te lennél az első misztikus lény, aki az emberek között él. -könyökölt fel a pultra.
-Honnan veszi, hogy az vagyok? Mivan akkor, ha csak láttam egyet és arra keresem a választ, hogy mit láttam? -kérdeztem oldalra döntött fejjel.
Miért van olyan érzésem, hogy ez a férfi tud valamit?
-Túl fehér a bőröd.
-Nem tehetek róla.
-Ilyen világos szőke hajjal nem születnek emberek. -nyúlt volna a hajamhoz, de elhúzódtam.
-Befestettem. -mondtam komoly fejjel.
-És a szemed? Ennyire világoskék szeme senkinek nincs a faluban. -mosolyodott el gúnyosan.
-Ahonnam én jöttem, ott vannak ilyenek. -próbáltam menteni magam továbbra is.
-És honnan jöttél?
-A városból.
-Melyikből? -kérdezte.
Baszki... Nem tudom az emberi városok neveit...
Pár másodpercig néztem rá az ajkaim hatapdálva, majd megfogtam a könyvet és levéve a pultról, indultam meg vissza, hogy a helyére teszem.
-Inkább nem is kell a könyv. -jelentettem ki.
-Nem tudom, hogy egy alakváltó omegának miért kell ez a könyv, de jobban oda kellett volna figyelned magadra! -jött utánnam a férfi, én pedig ijedten megfordultam.
-Nem vagyok alakváltó omega!
-Ne akard nekem beadni! Rengeteget tanulmányoztalak titeket, alakváltókat! Tudom, hogy az vagy! Folyton vanília illatot árasztasz magadból! Rengeteg nőstény és hím alfán, bétán kísérleteztem már. És nőstény omegán. De sajnos csak egy hím omegán tudtam kísérletezni, mert kevesen vagytok. És az az egy belehalt ebbe az egészbe, mielőtt végeztem volna a kísérlettel. De most végre találtam mégegyet. Vagyis...nagyon nem kellett keresni. Egyesen önként jött el egy hozzám! -közeledett felém beteg vigyorral az arcán.
A szívem a torkomban kezdett dobogni és a könyvet a földre ejtve kezdtem a könyvespolcok között rohangálni. Már épp azt hittem, hogy kitudok innen rohanni, mikor a férfi megfogta a csuklóm és magához rántott.
-Ne fuss el! Kellesz nekem! -szorított le és befogta a szám.

Valaki segítsen...!