Tündérszem | SzD.

4. rész: amiben körülvesznek a fiúk

A vasárnapi fiaskók ellenére hétfőn korán reggel hatalmas mosollyal az arcomon pattanok be apa mellé az autóba. Totálisan felkészültnek érzem magam és ami a legjobb, miután vasárnap elég korán elmentem aludni a sok-sok lelki megpróbáltatás után, ma reggel 2 nagyon kedves üzenet is fogadott. Az egyik Jude Bellingham-től jött, aki sok sikert kívánt ehhez a héthez, a másik pedig Ádámtól.

Amint az autó lassan elindul lefelé a hegyről, előhúzom a telefonom és még egyszer elolvasom, miközben a mosolyom ugyanolyan lelkesedéssel kúszik ajkaimra.

hidegkutiadam: Sok sikert holnapra, Mira-baby! Sajnálom, hogy nem láthatlak majd, de legyél nagyon ügyes.

- Na, mi a jókedv tárgya? Nem kellene idegesnek lenned? - kérdezi apa.

Előző este természetesen feltűnt a szüleimnek, hogy új szemüvegem van, én pedig azt mondtam nekik, hogy Szoboszlaival hülyéskedtünk és ezért tört össze a keret, ő pedig olyan rendes volt, hogy intézett nekem egy újat.

- Csak... az egyik osztálytársam írt. Sok sikert kívánt. Jude Bellingham-hez hasonlóan. - újságolom neki, amit egy pici mosollyal nyugtáz. - Izgulok egy kicsit, de nagyon sokat készültem erre, apu. Fontos nekem a továbbtanulás. - mondom kicsit komolyabban.

Nem születhet mindenki olyan tehetségesnek, mint a bátyám, hogy havonta milliókat kaszáljon azzal, hogy focizik.

- Figyelj, Mira. - szólal meg finoman. - Ugye tudod, hogy nem miattam kell ezt csinálnod? - kérdezi, s egy pillanatra rám emeli a tekintetét.

Amint megállunk egy piros lámpás kocsisor végén rám néz, én pedig kicsit döbbenve nézek rá vissza.

- Nem kell azért egyetemre menned, mert úgy érzed, hogy ez a kötelességed. - jelenti ki s közben szokásos barátságos és megértő ábrázatával néz rám. - Illetve nem kell építészetet tanulnod, csak azért mert én is ezt csinálom. Még akkor sem, ha egyébként tehetséges vagy benne.

Mielőtt reagálhatnék, ismét elindulunk. Kicsit megdöbbenek és pár perccel ezelőtti hype-om is alábbhagy.

- Én... nem is tudom, hogy mit szeretnék igazából, apu. - vallom be, s olyan gyerekesnek érzem magam ettől.

- Mirabella. - teszi egyik kezét nyugtatóan a térdemre. - Nem is kell még tudnod ennyi idősen. - biztosít. - De ha belekezdesz most valamibe, akkor olyanba kezdj, amit te akarsz. Nem akartalak összezavarni, ne haragudj... de nem tudtam mikor és hogyan mondhatnám ezt el neked.

- Oh, apu. - lehelem. - Köszönöm, hogy elmondtad.

Meglátom a gimnázium épületét, ahova jönnöm kell.

- Átgondolom ezt majd. - ígérem. - De most írok egy rohadt jó magyar érettségit. - mondom neki mosolyogva, ő pedig parkolás után szorosan ölel magához és kíván sok sikert a vizsgához.

Pár órával később hazafelé sétálok és le nem tudom venni a szemem a telefonomról. Ádámnak még reggel válaszoltam, és azóta ő is írt ismét, és azon gondolkodtam, hogy mit válaszolhatnék most, de zavarni sem akartam túlságosan, így végül készültem eltenni a készüléket a táskámba, amint ismét megrezzent.

szoboszlaidominik: Na, Tündérszemű lepipáltál mindenkit? Láttál tisztán mindent?😛 Középszint nem volt olyan durva, sok inspirációt adtál az érveléshez. 😉

Hirtelen még rá sem tudok haragudni, úgyhogy különösebb agyalás nélkül nyomok a válasz funkcióra.

bollamirabella: Örülök, hogy jól sikerült az érettségid. Szerintem az enyém is jó lett... nagyon élesen láttam mindent. 😉