Tündérszem | SzD.

7. rész: amiben még a szüzességem sem tudom rendesen elveszíteni

- Mira... - nyögi ki végül Lilla.

Valamiért visszaköltözik a testembe az erő és az akarat és mielőtt bármi mást is mondhatna, visszacsapom az ajtót, és nem törődve vele, hogy pisilnem kellett, gyorsan indulok el kifelé. A lépcsőházban kicsit rendezem a lelkiállapotom, amikor rájövök, hogy senki nem követ és még a levegő is hűvösebb. Az utcára lépve végül teleszívom a tüdőm a kinti szmogos levegővel, szemeim egy pillanatra összeszorítom az emlék hatására, na meg azért, mert hirtelen úgy érzem, hogy a könnyeim végigfolynak az arcomon, ha nem teszek így.

A hozzám legközelebb parkoló taxihoz indulok, és miután érdektelenül megkérdezem, hogy szabad-e és a válasz igen, be is vágódom és megadom az otthoni címünket. Hirtelen annyira zavarban vagyok, hogy a sírási hajlamom elmúlik, ezért inkább előhúzom a telefonom, hogy legalább azzal tisztában legyek, mennyi az idő. Hajnali 1:02. Jézusom. Nem tűnt fel, hogy ennyi idő eltelt, mióta eljöttem otthonról.

A hazavezető autóút szerencsére csak 10 percig tart az üres városon át. Sietősen fizetem ki az utat, majd indulok el befelé. Reménykedem benne, hogy nincs túl sok ember itt, nem akarok összefutni senkivel. A hangokból, és az éjszaka kellemes meleg szellőjéből ítélve úgy tűnik, hogy mindenki a hátsó teraszon van a medencénél, és észre sem vették az érkezésem. Én titokban hálát adok ennek, és gyorsan elindulok az emeletre. Első utam a mosdóba vezet, mert már tényleg iszonyatosan kell pisilnem. Kézmosás után a szobámba futok a szemüvegért, hogy végre megszabaduljak a lencséktől. Nem lenne túl jó ötlet elaludni bennük. Miközben a tükör előtt azzal egyensúlyozom, hogy kivarázsoljam őket, ismét érzem az ereimben sebesen áramló vért, a szapora szívdobogásom, amibe beleremeg a felsőtestem és rá kell jönnöm, hogy rohadtul nem vagyok még józan... a látottak ellenére sem.

Egyszerűen nem fért a fejembe. Lilla? De miért? Sosem beszélt nekem Ádámról, sőt ő bátorított mindenféle kis akcióra vele kapcsolatban anno. Miért is tett volna ilyet, hiszen ő egész végig kapcsolatban volt egy ezerszer híresebb és gazdagabb sráccal? Akivel talán még most is együtt voltak. Mennyire elcseszett ez?

Sminkemet lemosom és a szemüvegem az orromra biggyesztem. És Ádám? Ő mégis miért volt most Lillával... olyan undorító módon egy idegen fürdőszobában? Ajkaimat beharapva fordulok el a tükörtől. Hülye vagyok és naiv - villan az agyamba. Érzem az első könnycseppeket kifolyni a szemeimből, úgyhogy gyorsan magamhoz veszek egy zsebkendőt, majd sebesen a szobámba indulok és felkészülök rá, hogy ott majd kibőgöm magam.

A fürdő ajtót kinyitva és onnan kilépve azonban valaki majdnem nekem ütközik a sötét folyosón. Ijedten nézek fel az ismerős barna szempárba, amit a fürdőből kiszűrődő fény még megvilágít, és a torkomat rögtön elfogja valami fojtogató érzés. Igaza volt Ádámmal kapcsolatban. Tényleg nem kellek senkinek magam miatt. Lilla csak a pénz miatt barátkozott velem - hasít belém a felismerés - , Ádám pedig... nem is tudom, Bellingham miatt? Azt hitte, hogy ilyen vagány, bevállalós csaj vagyok?

- Királylány, te mit csinálsz itt? - kérdezi Szoboszlai meglepődve.

Szemei szokatlanul csillognak - valószínűleg ő sem teljesen józan - de mégis aggodalommal méreget.

- Én csak... semmit. - rázom meg a fejem végül és ismét veszem a bátorságot, hogy rá nézzek. - Most értem haza ebből az érettségizős buliból. - motyogom tanácstalanul.

- És miért nézel ki úgy, mint aki sírt? - kérdezi csendesen és kezével az állam alá nyúl.

- Még csak ezután fogok sírni. - mondom neki gondolkodás nélkül, amitől teljesen ledöbben.

- Miért, mi történt? Bántott az a gyökér Ádám nevű srác? - kérdezi rögtön.

- Nem bántott úgy, ahogy te gondolod. - lehelem elcsukló hangon. - Ő csak... azt hiszem megcsalt Lillával. Legalábbis rajtakaptam őket.