Tündérszem | SzD.

Epilógus: amiben én is azt kapom, amit érdemlek

A hajnali, kissé hűvös levegő megborzongatja a lábaim fedetlen bőrét, mégsem emiatt ráncolom össze a szemöldökeim. A kezemben tartott ceruzát felemelem a papírról, mert tudom jól, hogy túl nagy zajt keltek vele, s akarata ellenére modellé vált alanyom pedig mindjárt felébred emiatt.

- Törpilla, mit csinálsz? - Dominik hangja rekedt és halk, szemeit épp csak résnyire nyitja ki, bár kicsit meglepődik, mikor az ágy másik végében talál. - Miért nem alszol? - kérdezi elengedve egy nyögést, majd minden erejét összeszedve kinyitja a szemeit, s ekkor meglátja hogy az ölemben egy mappa nyugszik, ebből pedig kitalálhatja, hogy rajzolok.

- Úgy izgulok, Dominik. - mondom neki tanácstalanul.

- És ezért engem rajzolsz le félmeztelenül, alvás közben? - enged el egy ásítást. - Ehhez kérned kellett volna a beleegyezésem. - teszi hozzá komolytalanul.

A rajzot félreteszem az ölemből, majd lassan visszamászom az eredeti helyemre, és engedem, hogy a focista az ölelésébe húzzon. Enyhe mosollyal pillantok fel az arcára; nagyon jól esik testének meleg érintése. Összeborzolódott haját megigazítom kicsit, hiszen már úgyis lerajzoltam ezt a részletet rajta.

- Miért izgulsz? - csókol a nyakamba, s kicsit erősebben von magához. - Nem lesz semmi baj a felvételiden. - folytatja rögtön, én pedig meghagyom kérdését költői mivoltában és nem válaszolok rá ezután sem. - Csak egy dologra figyelj oda nagyon. - távolodik el kicsit és bal kezemet megfogva ajkaihoz emeli az ujjaimat, majd finom puszit lehel a mutatóujjamon lévő halványodó sebhelyre. - Nehogy megsérülj nekem, mert nem élem túl, ha még egyszer a kórházba kell rohannom azért, mert a varrógép megnyerte a csatát ellened.

Elnevetem magam a kommentjén, és az agyamba villan, hogy mennyire fájdalmas is volt a két hónappal ezelőtt történt balesetem. És hogy mennyire szerencsés voltam, amiért a focista körülöttem téblábolt a berlini picike lakásban, amit a szüleim béreltek nekem, és rögtön kórházba vitt.

Kicsivel több, mint két hónapja éltem Németországban, és ezt a varrógépes incidenst leszámítva, minden percét imádtam. Na jó, azt sem szerettem túlságosan, hogy Dominik rengetegszer kényszerített, hogy vezessek, de tudtam, hogy csak jót akart vele, hiszen muszáj volt gyakorolnom, tekintve, hogy két külön városban éltünk. Oké, én elég gyakran lógtam nála, tekintve, hogy még csak most felvételizem majd. Nagyon sok időt töltöttünk együtt, amit imádtam. Rettenetesen közel kerültünk egymáshoz; Dominik már egy fintoromból pontosan tudta, ha esetleg át kellett öltöznie, mert nem tetszett a szerelése, és ezt minden zokszó nélkül meg is tette a legtöbb esetben.

- Lassan el kellene indulnom haza. - motyogom neki, miközben finom puszikat nyomok a fülére.

Ideges voltam kicsit emiatt is, hogy a felvételi vizsgám napján még vissza kellett vezetnem Berlinbe egyedül, de Dominik elfoglalt volt, én pedig beleegyeztem ebbe és különben sem ez volt az első ilyen alkalom, csak ma eléggé feszültek voltak az idegeim.

- Mira, körülbelül hajnali 6 óra van. - nyög fel és szemeit ismét kinyitja. - 10-kor is bőven ráérsz elindulni, amikor már nincs reggeli csúcs. - érvel nagyon is logikusan, tekintve, hogy a vizsga délután kezdődik. - Aztán meg ne tudjam, hogy megint 1 óra 20 perc alatt érsz Berlinbe. - hangja kicsit fenyegetőbe vált át, mire csak felkuncogok.

Ha a legjobb sofőr nem is voltam, a sebességkorlátozás nélküli szakaszokat imádtam az itteni autópályán és kegyetlenül ki is használtam, ha nem volt nagy forgalom.

- Értettem főnök, majd 150-re lövöm a tempomatot. - lehelek csókot Dominik ajkaira.

- 130. - mordul fel rosszallóan, s érzem, hogy lassan maga alá gyűr az ágyban, mert tudja nagyon jól, hogy ebből már nem igazán lesz alvás.

Visszaszólni nem tudok, amint megérzem a lábaim között keményedő férfiasságát. A testem rögtön reagál a közelségére, a gondolat pedig, hogy megkérem a focistát, hogy jöjjön el velem futni - 3 km-t, nagyi tempóban, ami miatt mindig szekál - teljesen száműzi magát a fejemből.

- Mit csinálsz? - nyögöm elhalóan, mikor hozzám hajol, hogy megcsókoljon.

- Szeretném, ha nem lennél ennyire ideges. - mosolyog rám pimaszul, közben pedig medencéjét még jobban az enyémnek nyomja, amitől akaratlanul is egy hangosabb nyögés szalad ki az ajkaim közül.

Dominik elégedett mosollyal csókol meg, én pedig érzem, hogy az orcáim megintcsak elpirulnak. Nem kell túlzottan erőlködenie azért, hogy zavarba hozzon, én pedig már nem is igazán bánom, főleg, hogy tudom, mennyire csodálatos is lesz az, ha most engedek neki. Valószínűleg hasonlóképpen fogok levegőért kapkodni, mint 3 km futás után, ezt azonban nagyon is élvezni fogom.

*_*

Na hát sziasztok, Drágáim!

Megérkeztem az epilógussal, amiből megtudhatjátok, hogy Mira hogyan döntött a továbbtanulásával és a barátnői státuszának földrajzi helyzetével kapcsolatban is :)

Kíváncsi vagyok hogyan tetszett nektek ez a lezárása M&D kapcsolatának?

Ezenkívül hatalmas köszönet az eddigi csillagokért és hozzászólásokért :)

Mira és Dominik története itt most véget ért, de még ne menjetek sehová, mert ehhez a történethez fel fog kerülni 2 további fejezet, ami a múltban játszódik és Bendi & Nicole kapcsolatába enged majd kicsit mélyebb betekintést - én nagyon szerettem őket ebben a sztoriban együtt és ezért éreztem úgy, hogy szentelek nekik egy 2 részes kis önálló sorozatot, amiben Dominik is megjelenik majd és Mira és említésre kerül ;) - ÉS aki még mindig kíváncsi rá, hogy miért van Dominik lejátszási listáján a bűvös román szám, annak mindenképp érdemes még visszanéznie. ;)

Sok-sok puszi Nektek :)))