Féktelenül [Charles Leclerc ff.]

6. Távol tőled

Ajánlott zene: Chase Atlantic - Swim

"Since I was a child I've been looking up to Formula One. Dreaming to be a Formula One driver."

~ Charles Leclerc

/Charles Leclerc/

2021. január 16. Maranello, Olaszország

Leforrázva nézem, ahogy a szőke hajú nő mindent felégetve maga után, távozik a teremből, magamra hagyva engem kavargó gondolataimmal. Nagyon hamar rakom össze a képet arról, amivel vádol, hisz könnyűszerrel rájöhetek arra, hogy menedzserem nem habozott sokáig felhívni a lány keresztapját. Nem tudtam erről, mégsem tagadom, hogy részem volt benne. Mert valahol én indítottam el ezt a lavinát, ám nem számítottam ilyen húzásra a francia férfitől. Sok minden megfordult a fejemben. Mondjuk, hogy a vezetőségnél próbál elérni valamit annak érdekében, hogy meghiúsuljon a szerződtetés. Azonban nem. Neki piszkosabb módszerekhez kellett folyamodnia. Olyanokhoz, amivel nem tudok egyetérteni. Mivel ismerem Allison történetét. Tudom, mennyi mindenen ment keresztül és most még azt is el kell valószínűleg viselnie, hogy az ember, aki támogatta eddig, ellene fog fordulni. Miattam.

Nem tudtam mást kivenni a lány szavaiból, csak azt, hogy nem mondta el a dolgokat, ezért a Red Bull csapatfőnökét is váratlanul érhette, hogy Allison a Ferrari versenyzője lesz az idei szezonban. Ezek szerint nem csak engem sokkol ez az egész helyzet. Mert még mindig nehéz elhinni, hogy éppen ő lesz az első nő, aki utat tör magának a királykategóriába és eggyé válik a világ húsz legjobb pilótája közül. Ugyanakkor Michael által tudom, mennyire a szívén viselte sorsukat a brit férfi. Nem egy futamon láttam megjelenni az alsóbb kategóriákban, mindezt egykori barátom miatt. Szóval valahol el tudom képzelni, mennyire kiakadhatott, amikor szembesült a ténnyel, hogy a szőke hajú lány valamiből kihagyta őt. Méghozzá olyan dologból, amiért alapvetően ő felelt eddig.

Olyan erővel szánt végig rajtam a bűntudat, amin már nem tudok uralkodni, és most, hogy egyedül vagyok az edzőteremben, nem is próbálom megállítani. Kemény voltam vele, talán túlságosan is. Elkapott a hév, amilyen határozottsággal támadt nekem, ezért sem voltam képes visszafogni magam. Különösen, mikor felhozta testvérét, illetve azt, hogy a szőke hajú srác mit szólna hozzá, ha most látna engem. Az olyan mélyet ütött bennem, ami mellett nem tudtam kikapcsolni indulataimat. Nem ismer engem, fogalma sincs róla, milyen vagyok, éppen ezért sem ítélkezhetne felőlem, illetve nem is vádolhatna, amíg meg nem hallgat. A lány pedig pontosan ezt tette, mikor hozzám vágta, hogy közöm van hozzá, hogy a menedzserem felhívta keresztapját. Valahol igaza is lenne, azonban fogalmam sem volt róla, hogy a francia férfi ilyenre készülne, ezért is ért váratlanul az egész. Ugyanakkor magát az utasítást én adtam ki arra, hogy küldje el valahogy a nőt innen.

Mert tudom, hogy a jelenléte meggyengít majd. Olyan barátság kötött össze a bátyjával, ami mellett nem tehetem meg, hogy ne figyeljek rá. Nem beszélve arról az ígéretről, amit felelőtlenül tettem, és ami a mai napig nyomja vállaimat, ha eszembe jut a szőke lány. Fogalmam sem volt róla, hogy egy napon ez az ígéret valósággá válik. Most pedig nem tudok mit kezdeni vele, hiába állok szemben az ígéretem tárgyával. Talán ez a bizonytalanság az, ami végső soron kihozta belőlem hogy a létező legundorítóbb módon szóljak Allison-hoz. Ugyanakkor talán jobb is így. Mindenki jobban jár, ha a nő nem érez mást irántam, csak utálatot. Még akkor is, ha közben összetörök benne valamit. Talán így könnyebb lesz a feladatomra koncentrálni. Emellett a háttérből tarthatom rajta szemeimet. Anélkül, hogy bármit is sejtene. Mert, ahogy felveszem a piros trikót, amit az edzés előtt ledobtam magamról, eldöntöm, hogy bármi is lesz, megvédem őt. Még ha nem is látja, de mellette leszek. Ez a legkevesebb, amit megtehetek a testvére emlékéért. Ennyivel tartozom neked, Michael. Ha nem többel. Sokkal többel.